OTS Üzleti Sajtószolgálat
2020. április 10. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2020. március 16., hétfő 14:40

KÖZLEMÉNY
    Budapest, 2020. március 16., hétfő (OTS) - A mai napon tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy megalapítjuk a Színházi Szolidaritási Alapot. Az alap célja, hogy azoknak a művészeknek, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel, az elkövetkezendő nehéz időszakra az alap a lehetőségeihez képest támogatást nyújtson.

    A részletekről a lehető legrövidebb időn belül tájékoztatni fogjuk a művésztársadalmat.

A Thália Színház vezetősége úgy döntött, hogy ezt az alapot 15 millió forinttal támogatja. Az alap várja azon intézmények, magánszemélyek jelentkezését, akik a célokkal egyetértve támogatni kívánják.

Az alap támogatásának lehetőségéről később fogunk részletes tájékoztatást adni az érdeklődők számára.

Reméljük, hogy az alap hozzá tud járulni ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz és eddig számunkra ismeretlen helyzetben egymással összefogva segítse azon kollégákat, akik különösen nehéz helyzetbe kerülnek.

Elérhetőség: szinhaziszolidaritasialap@gmail.com

Színházi Szolidaritási Alap alapítói Schell Judit és Kálomista Gábor.

Budapest, 2020. március 16.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.