OTS Üzleti Sajtószolgálat
2019. augusztus 18. vasárnap
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2019. április 10., szerda 12:28

A magyar költészet napja a közmédiában
    Budapest, 2019. április 10., szerda (OTS) - Csütörtökön, április 11-én kiemelt figyelem irányul a magyar lírára a közmédiában is. 1964 óta minden évben ezen a napon, József Attila születésnapján ünnepeljük a magyar költészet napját, amikor a verseké a főszerep.

    A Duna Televízió és a Duna World a műsorok között versekkel készül Vers Mindenkinek címmel, illetve a Duna Televízió emblematikus műsoraiban is foglalkozik a jeles nappal. A Család-barát című magazinműsorban többek között Lackfi Jánossal beszélgetnek versekről, irodalomról, illetve Bánki Beni, népszerű influencer, magyar nyelv és irodalom szakos egyetemista bevezeti a nézőket a slam poetry világába. Továbbá szó lesz a gyógyító írásról, valamint Lutter Imre, Radnóti-díjas előadóművész egyéni versmondás világrekord kísérletének helyszínéről is jelentkeznek. A Ridikül című talkshowban az Ady-emlékév kapcsán többek között szó esik a Petőfi Irodalmi Múzeum A föltámadás szomorúsága című kiállításról, illetve az Ady temetéséről készült Híradó anyag - a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Filmarchívum által - felújított változatáról. Az adásban Ady versek is elhangzanak Csuja Imre előadásában, illetve Novák János és Bornai Szilveszter megzenésített Ady verseket adnak elő.

Az M5 kulturális csatorna egész nap tudósít a 9-ik alkalommal megrendezett Versmaratonról, amelynek az idei évben a Petőfi Irodalmi Múzeum ad otthont. A Kult'30 című magazinműsor tematikus adással készül a jeles napra, szó lesz a Versmaratonról, kapcsolják Tatabányát, ahol Lackfi Jánossal találkozhatnak a nézők, illetve szó esik majd a HangHordozókról, a Versmaraton kísérőrendezvényéről. Este a 21 órakor kezdődő Ez itt a kérdés…-ben is a költészeté lesz a főszerep, többek között L. Simon László, Tóth Krisztina, Király Levente, Kukorelly Endre, Petőcz András, valamint Tóth Erzsébet szólal meg a témában. A csatorna nézői 19.25-től a Magyar Média Mecenatúra támogatásával készült Csillághálóban II. - Emlékek szerelemről és barátságról Pilinszky János univerzumában című dokumentumfilmet, illetve 22.50-től az Örkény Színház 2017-es Aranyozás című előadását láthatják.

Az M5 internetes stábja is járja a fővárost a nap folyamán Galán Angélával és Facebook bejelentkezésekben számol be a legizgalmasabb költészet napi megmozdulásokról. A fővárosi programokon túl külhoni helyszínekről, Erdélyből, Délvidékről, és a Felvidékről is jelentkezik a csatorna Facebook oldala.

A Kossuth Rádió is tematikus nappal várja a hallgatókat a magyar költészet napja alkalmából. Idén kilencedik alkalommal kíséri végig a rádió a Versmaratont, többször kapcsol élőben a helyszínre, a Petőfi Irodalmi Múzeumba. A Napközben című műsorban versek, beszélgetések, helyszíni riportok várhatóak, majd délután 14.00 órától élő közvetítés lesz a Petőfi Irodalmi Múzeumból. A csatorna Jó napot Magyarország! című műsora, illetve kulturális műsorai, a Kultúrpercek, a Kalendárium, illetve hétvégén az Irodalmi újság is beszámolnak a magyar költészet napjának eseményeiről. Április 11-én negyven-ötven költő olvassa fel verseit stúdiókörülmények között, amely lehetőséget ad a Kossuth Rádió verstárának bővítésére és a következő hetekben hallhatók lesznek ezek a versek a Vers napról napra című műsorban.

A Bartók Rádió Muzsikáló reggel című műsorában a versek mellett Szentmártoni János költővel, a Magyar Írószövetség elnökével, a Versmaraton egyik szervezőjével beszélgetnek. A Dankó Rádió pedig a Jó reggelt kívánok! című műsorban emlékezik meg a jeles napról.

Műsorainkat az interneten keresztül is követhetik, illetve korlátozott ideig visszanézhetőek a www.mediaklikk.hu oldalon.

MTVA Sajtó Osztály
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.