Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)
|
|
 |
2023. február 1., szerda 10:00
Londonban, a Clapham Grand színházban vendégszerepelt az Átrium társulata január végén - Isteni végjáték című darab
Két alkalommal adták elő David Javerbaum Isteni végjáték című darabját.
Az előadás főszereplőjét, Alföldi Róbertet a szerző, David Javerbaum is köszöntötte személyes levélben a vendégjáték alkalmából, hozzátéve: felvillanyozza a tudat, hogy művét Budapesten a magyar közönség ilyen nagy szeretettel fogadja. A londoni előadásokat követően az alkotók közönségtalálkozót tartottak, amelyen az előadással kapcsolatos gondolatok mellett a helyi magyar közösség széttartására hívták fel a figyelmet.
Az Isteni végjáték azért volt megvalósítható, mert nem kellett díszletet szállítani: az Átrium műszaki csapata a Clapham Grand saját és bérelt eszközeivel helyben reprodukálta a produkció terét, és a helyi sajátosságokhoz technikailag adaptálta az előadást - hangzott el a beszélgetésen. Mindemellett angol nyelvű felirat is kísérte a produkciót - többen köszönetet mondtak azért, hogy angol ajkú kísérőik is jól tudtak szórakozni, ugyanis a magyar vonatkozású poénok egy részét az alkotók a feliratban angol és nemzetközi referenciára cserélték. (fotó © Lakatos Péter)

|
Teljes méret »
|
Vissza
|
|
 |
 |