2013. április 22., hétfő 12:40

A Republic együttes közleménye
    Budapest, 2013. április 22., hétfő (OTS) - Örökemlékű zenésztársunk, Cipő özvegyével és árván maradt kislányaival együtt reméltük, hogy a bulvármédia a végtisztességet követően egy idő után már nem találja majd a vele kapcsolatos különféle megnyilvánulásokat elég "szenzációsnak" arra, hogy azokat - adott esetben akár meghamisítva is - a saját maga iránti érdeklődés fenntartására nap, mint nap egy folytatásos szappanopera újabb és újabb fejezeteként a világ elé tárja.

    Mivel együtt éreztünk édesanyjával és hozzátartozóival, sehol és semmikor sem akartunk vitába szállni velük az általuk megfogalmazott, vagy a szájukba adott - a zenekar létezését és   jövőbeni munkálkodását illető - egyéni vélekedések kapcsán. Úgy gondoltuk, hogy az őket ért mélységes veszteség részben és időlegesen felmenti őket az alól, hogy felmérjék ezek súlyát.
Mindenekelőtt azonban zenésztársunk és barátunk tiszta emlékét akartuk és akarjuk megőrizni azzal, hogy távol maradunk bárminemű sárdobálástól.

Egy rövid ideig tartó, reményt keltő béke, "elcsendesülés" után az elmúlt két napban ismételten az olvasók félrevezetésére, megtévesztésére alkalmas, rágalmazó és hitelrontó, valótlan állítások jelentek meg.

Ezért határozottan kijelentjük: Cipő méltó végtisztességének minden költségét teljes egészében felesége és örököse, Bódi Zsuzsa és a zenésztársak együtt állták.

A Republic együttes viszi tovább a 23 év során közösen létrehozott életmű minden értékét, Cipő özvegye és árván maradt lányai teljes támogatásával.
Dalaival elviselhetőbbé szeretné tenni a koncertlátogatók mindennapjait és erősíteni bennük az együvé tartozás erejét.

Az elmúlt két napban ismét szembesülnünk kellett azokkal az akadályokkal, amit mások elénk gördítenek ezen az úton.
Nem tudunk mást tenni: az érintetteknek a saját lelkiismeretük mellett a megindítandó jogi eljárásokkal is szembe kell nézniük.

A Republic együttes tagjai


További információ:

http://www.republic.hu/index.php

vagy

https://www.facebook.com/republicegyuttes
    

-------------------------------------------------------------------

      Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
      Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
      Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.