2010. július 29., csütörtök 08:54

Az Omninvest Kft. közleménye
    Budapest, 2010. július 29., csütörtök (OTS) - A korábbi bejelentésünk alapján ezúton tájékoztatást adunk arról, hogy benyújtásra került a magyar cégbíróságra az Omninvest Kft. tulajdonosi szerkezetének megváltoztatását célzó változás bejegyzési kérelem.

    FLUART néven megalakult az a nagyváradi bejegyzésű vállalkozás, amelyet az alábbi magyar magánszemélyek alapítottak: Klenyánszki Erika, Dr. Csürke Bernadett, Hudy Ferenc, Laczkó Tamás és Zimonyi Ferenc (ügyvezető Hudy Ferenc).
Az új cég megvásárolta a Sumpter Ltd. Omninvestben birtokolt teljes üzletrészét, így a fenti magánszemélyek tulajdonába került az Omninvest 100%-os üzletrésze.
Ezzel a megoldással végérvényesen kialakult az átlátható tulajdonosi struktúra.
A cég tulajdonosai és menedzsmentje egyértelműen kijelentik, hogy az Omninvest termelési és kutatási központja továbbra is Magyarországon marad.
A nagyváradi székhelyválasztást az új tulajdonosok és a menedzsment által az Omninvest számára kidolgozott, megváltozott stratégiai program indokolja, amelynek fő célja a magyarországi gyártóhelyen előállított késztermékek külpiaci értékesítésének elősegítése. A stratégiai program részleteiről hamarosan tájékoztatást adunk.

Pilisborosjenő, 2010. július

Omninvest Kft.
    

-------------------------------------------------------------------

      Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
      Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI Zrt.
      Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.


Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.