2023. március 6., hétfő 09:01

Nyolc és fél év, 350 előadás - Társasjáték a magyar falu valóságáról
    Budapest, 2023. március 6., hétfő (OTS) - Március 10-én lesz a Szociopoly című interaktív színházi társasjáték háromszázötvenedik előadása a Jurányi 123-as laborjában. (Pontosabban az már a háromszázötvenegyedik lesz, ugyanis az előadás időközben meghívást kapott a Berzsenyi Dániel Gimnáziumba március 9-ére - éppen a Berzsenyibe, ahol nyolc és fél éve, 2014. október 2-án volt az első előadás.)

    A hírhez tartozó kép(ek) ingyenesen letölthető(ek) a következő
internetcímen:
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20230306_001.jpg
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20230306_002.jpg

A Szociopoly társasjátékként született meg 2010-ben Bass László szociológus és Fodor Kata szociális munkás elgondolása nyomán. A Bánkitó Fesztiválon néhány fiatal kipróbálhatta, milyen eséllyel élne meg egy hónapig a szegénység adta keretek között. Négy évvel később Fábián Gábor - az akkor még létező Szputnyik társulat tagjaként - hozta létre ennek a játéknak a színházi változatát, egy olyan interaktív társasjátékként, amelyre korábban nem volt még példa Magyarországon.

A darab 2016-ban a VIII. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Biennálén elnyerte a legjobb ifjúsági előadásnak járó Üveghegy-díjat, 2021-ben pedig bekerült a leginnovatívabb pedagógiai módszerek közé: "A világ és én" kategóriában megkapta az EDISON Platform díjat.

Amikor 2017-ben Fábián Gábor rendező Pécsre költözött, elkészítette a Szociopoly dél-magyarországi klónját, és megalapította a Tandem Színházat, ahol az elmúlt években közel 50 előadást tartott az eredeti koncepció alapján.

A Szociopoly a mai magyarországi kistelepüléseken élő szegény családok életéről szól, egy fiatalember története, aki szembeszáll a falu hatalmasságaival. A falu lakói - akiknek helyzetébe a nézők kerülnek - szegény családok, akik jövedelemre csak segélyekből, alkalmi vagy feketemunkából számítanak. Az elmúlt évek során elkészült az előadás online változata is, de a Szociopoly faluját az élelmiszer- és energia-áremelkedés sem kímélte, át kellett alakítani a kereteket, hiszen a darab lényeges mozzanata, hogy a nézők által megélt helyzetek minél valóságosabbak legyenek. Az előadás szinte bárhol lejátszható: tanteremben, konferenciaszobában, közösségi helyiségben, ahol hely van a játéktáblának és a játékosoknak.

A produkció természetéből adódóan nincs két egyforma előadás, ezért nem is egy előadást játszottak háromszázötvenszer, hanem háromszázötven különbözőt egy-egy alkalommal. A sorozat folytatódik: az előadás a meghívások teljesítése mellett továbbra is az Átrium Mentőcsónak repertoárjában szerepel, a Jurányi Ház 123-as laborjában, Fábián Gábor / Herczeg Tamás, Hay Anna / Sipos Vera, Jaskó Bálint, a játékvezető Bass László és a mindenkori nézők szereplésével.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.