2023. február 27., hétfő 13:51 |
 A Néprajzi Múzeum Napja - 5 év után először ünnepel közönségével a Néprajzi Múzeum |
|
Budapest, 2023. február 27., hétfő (OTS) - 2023. március 5-én két helyszínen várja látogatóit a jeles nap alkalmából a Néprajzi Múzeum. Az érdeklődők 10 és 18 óra között csaknem 30 programon keresztül tekinthetnek be a múzeumi munka eredményeibe és kulisszatitkaiba a Dózsa György úti új épületben, valamint a Szabolcs utcai Néprajzi Múzeum Gyűjteményi Központban. |
A hagyomány szerint az intézmény minden évben felidézi Xántus János
1872. március 5-i igazgatóőrré történő kinevezését.
(http://xantus.neprajz.hu/home) Xántus ázsiai expedíciója során gyűjtött hatalmas állattani
anyagból, valamint 2500 darabos, párját ritkító borneói etnológiai
gyűjteményéből hozta létre a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályát,
mellyel lefektette a későbbi Néprajzi Múzeum alapjait.
A Néprajzi Múzeum napján a múzeumi munka eredményeibe és
kulisszatitkaiba a nagyszabású költözés és a világjárvány miatt évek
óta nem volt lehetőség bepillantani. 2023-ban a 151. évforduló
alkalmából először az új épületben, újra személyes programokon vehet
részt a közönség - csaknem 30 izgalmas eseményből válogathatnak.
(https://neprajz.hu/hirek/2023/ingyenes-vasarnap-a-neprajzi-muzeum-napjan.html
)
Érdekes attrakciónak ígérkezik a Néprajzi Múzeum 150 éves
történetét bemutató interaktív digitális kiállítás. A Néprajzi
Múzeum 150. Képek, tárgyak események c. digitális tárlat a múzeum
történetének minden évéből kiemel egy vagy több eseményt. Épületek,
költözések, kiállítások, jeles személyek, kiemelkedő gyarapodások,
gyűjtések, terepmunkák, tudományos teljesítmények vagy egyszerű
hétköznapi események elevenednek meg a különböző időszeletekben. Az
1871 és 2022 közötti időszak válik hozzáférhetővé, a múzeum
szemüvegén keresztül, képben, hangban, mozgóképen, s felfedezhetővé
válnak a különböző korok múzeumi eseményei. A 150 éves időutazás
megnyitója március 5-én 13:30-tól lesz.
A 150-nel a Föld körül kalandos családi pontgyűjtő játékban a világ
5 táját és a múzeumtörténet főbb állomásait járhatják be, akik
vállalkoznak egy gyors tempójú, nagy útra. A játékpálya mentén
kerámiákon rejtőzködő afrikai állatok, tollkoronát viselő brazíliai
indiánok, dunai halászok, ázsiai kincsek és Óceánia különös lakói
lesznek a kísérőik. 5 állomás, 5 izgalmas játék, 5 igazoló pecsét,
amellyel ajándéksorsoláson vehetnek részt a játékban résztvevők,
akik a múzeum kiállításait jobban megismerhetik.
Györffy István néprajzkutató születésének 100. évfordulója
alkalmából 1984-ben került a Néprajzi Múzeum Kossuth téri épületének
homlokzatára az az emléktábla, amelyet a múzeum új, városligeti
épületében a folytonosság jegyében ismét elhelyeznek. "A magyar nép
tudósa" - Györffy István emléktábla avatása programon Fekete Ernő
színművész közreműködik.
Az ingyenes vasárnapon ezen felül rendhagyó tárlatvezetéseken is
részt lehet venni Őze Áron és Medveczky Balázs színművészekkel.
Könyvbemutató, előadások, térzene, beszélgetések, mozi, mesematiné,
fenntarthatósági workhop, igazi programkavalkád várja a látogatókat.
Fellép a Söndörgő és a Momentán Társulat is.
Ezen a különleges napon a Néprajzi Múzeum raktárai és restaurátor
műhelyei is megnyílnak a látogatók előtt.
(https://www.neprajz.hu/muzeumrol/gyujtemenyi-kozpont.html)
A múzeum munkatársai a speciális látogatói igényekre is gondolnak:
jelnyelvi tárlatvezetésre készülhetnek a sikerek és nagyothallók.
Az Etnoshopban és az Etknow könyvesboltan kedvezményes vásár várja
az érdeklődőket. Alapításának megünneplésére mindenkit szeretettel vár a Néprajzi
Múzeum.
Részletes programok:
https://www.neprajz.hu/hirek/2023/ingyenes-vasarnap-a-neprajzi-muzeum-napjan.html
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók
a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI
által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős. © Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|