2023. február 1., szerda 10:00 |
 Londonban, a Clapham Grand színházban vendégszerepelt az Átrium társulata január végén: két alkalommal adták elő David Javerbaum Isteni végjáték című darabját. |
|
Budapest, 2023. február 1., szerda (OTS) - Az előadás főszereplőjét, Alföldi Róbertet a szerző, David Javerbaum is köszöntötte személyes levélben a vendégjáték alkalmából, hozzátéve: felvillanyozza a tudat, hogy művét Budapesten a magyar közönség ilyen nagy szeretettel fogadja. A londoni előadásokat követően az alkotók közönségtalálkozót tartottak, amelyen az előadással kapcsolatos gondolatok mellett a helyi magyar közösség széttartására hívták fel a figyelmet. |
A hírhez tartozó kép(ek) ingyenesen letölthető(ek) a következő internetcímen: http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20230201_001.jpg http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20230201_002.jpg
Elhangzott: sokan nem is tudtak a vendégjátékra érkező
produkcióról, mivel nincs a helyi magyar közösségnek olyan
platformja, fóruma, amely mindenkihez elér. Mint kiderült, sokan
tudatosan nem is keresik honfitársaik társaságát, elriasztja őket a
közösségi oldalakon elharapózó mentalitás, a kulturált vita
lehetetlensége. Többen panaszolták, hogy a meglévő platformok
kihaltak, mivel a résztvevők nem is a tartalomra reagálnak, hanem
egymás helyesírását, fogalmazását kritizálják. Az egyik néző, mint
mondta, elszokott attól, hogy emberek nem hagyják végigmondani
egymás gondolatait, közbevágva akarnak túllicitálni egymáson, és az
érvek meghallgatása helyett csípőből ítélkeznek. Mindemellett a
résztvevők egyhangúan dicsérték az előadás nagyszerű hangulatát, az
általa felvetett kérdéseket, és sokan fejezték ki vágyukat, hogy
rendszeresen legyen ehhez hasonló program Londonban, vagy akár
Manchesterben, Birminghamben.
Az Isteni végjáték azért volt megvalósítható, mert nem kellett
díszletet szállítani: az Átrium műszaki csapata a Clapham Grand
saját és bérelt eszközeivel helyben reprodukálta a produkció terét,
és a helyi sajátosságokhoz technikailag adaptálta az előadást -
hangzott el a beszélgetésen. Mindemellett angol nyelvű felirat is
kísérte a produkciót - többen köszönetet mondtak azért, hogy angol
ajkú kísérőik is jól tudtak szórakozni, ugyanis a magyar vonatkozású
poénok egy részét az alkotók a feliratban angol és nemzetközi
referenciára cserélték.
Ennek alapján bővül az Átrium Budapesten tartózkodó angolul beszélő
külföldieket is ellátó repertoárja, Az Őrült Nők Ketrece, az Egy,
kettő, három, a Mefisztó és a Frivol mellett márciustól az Isteni
végjáték egyes budapesti előadásait is kíséri angol nyelvű
feliratozás.
Az Isteni végjáték - Egy este a Mindenhatóval című Átrium-produkció
február 11-én ünnepli ötvenedik előadását, immár Budapesten.
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók
a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI
által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős. © Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.
|
|
|
|
|
|
|
Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat
MTI © Minden jog fenntartva.
|