2021. október 4., hétfő 09:47

Újabb jelentős támogatás oktatásra
    Budapest, 2021. október 4., hétfő (OTS) - Az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium a Szegedi Tudomány-egyetemmel kötött megállapodás alapján 2019 óta Békés megyei Rezidensközpontként működik.

    Az együttműködés fő programjai: Az óvodától a diplomáig, Óvodától a munka világáig, A nyitott iskola tanuló társadalom.

"Az óvodától a diplomáig" program keretein belül Tehetség - Híd elnevezés alatt elsősorban a természettudományok területén (SZTE Tudós Akadémia, Junior Akadémia, SZTE Kutató Iskola stb.) alakult ki eredményes és modell értékű együttműködés.

Annak érdekében, hogy az iskola a legmagasabb szintű oktatást tudja nyújtani, az Öveges Program lehetőségeire számítva pályázatot nyújtott be a természettudományos infrastruktúra fejlesztése céljából. Bár kedvező szakmai értékelést kaptak, végül elutasító döntés született.

Dr. Blahó János, a Gimnázium igazgatója ekkor az iskola egykori tanulójához és legjelentősebb mecénásához, Kaáli Nagy Gézához fordult.

Prof. Dr. Kaáli Nagy Géza a Szegedi Tudományegyetem orvosi karán szerzett diplomát, ahol később - támogatói tevékenységéért - a Senator Honoris Causa címet is megkapta. A professzornak köszönhetően a Táncsics Mihály Gimnáziumban több mint 3 évtizede működik a Kaáli tehetség támogató díjak program, amelyben az országos tanulmányi versenyen kiemelkedő eredményeket elérő diákok és felkésztő tanáraik részesülnek. Kaáli professzort a magyarországi oktatás, képzés, felnőttoktatás, tudományos kutatás érdekében végzett kiemelkedő tevékenységéért a Kormány 2012-ben Kármán Tódor díjjal tüntette ki.

Az új természettudományos műhely létrehozásának költségeit előzetesen 100 millió forintban határozták meg. Kaáli professzor egykori gimnáziuma és egyeteme közös célkitűzéseit messzemenőkig támogatja, és ennek alapján úgy döntött, hogy annak megvalósítását meg is finanszírozza. Kaáli professzor elmondta, hogy Orosháza díszpolgáraként és az Egyetem Szenátoraként kötelességének tekinti az ilyen irányú társadalmi felelőség vállalást is.

Az iskola javaslata alapján - melyet az érintettek elfogadtak - az új létesítmény a "Kaáli természettudományos tehetséggondozó műhely" elnevezést kapja.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.