2021. január 8., péntek 09:55

Kódolj határok nélkül! - Középiskolásoknak és a felsőoktatási intézmények hallgatóinak hirdet programozó versenyt a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt.
    Budapest, 2021. január 8., péntek (OTS) - A Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. második alkalommal hirdeti meg nyílt forráskódú programozó versenyét "Kódolj határok nélkül!" címmel. A 2021. év újdonsága, hogy a középiskolai diákok mellett, új kategóriában a hazai és a határon túli magyar anyanyelvű főiskolai és egyetemi hallgatók is nevezhetnek a megmérettetésre. A verseny célja, hogy a programozás iránt érdeklődő diákok bővítsék tudásukat a nyílt forráskódú technológia témakörében, majd megcsillogtathassák tehetségüket egy valós alkalmazás kidolgozása során. A nyertesek a dicsőség mellett értékes tárgyi nyereményekben részesülnek, emellett gyakornoki programlehetőségek is megnyílnak számukra.

    A szervezőket az új verseny meghirdetésére motiválták az első év tapasztalatai: a diákok inspirálónak találták, hogy a mindennapok során is hasznos megoldást fejleszthettek ki a döntőben, valamint szerteágazó tudásra, új tapasztalatokra tettek szert, ezért többen immár egyetemistaként várják a folytatást.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványok a magyar közigazgatásban fontos szerepet töltenek be. A NISZ Zrt. 2016-ban Nyílt Forráskódú Kompetencia Központot hozott létre, mely mára már kiemelkedő nemzetközi sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban.

A programozó versenyre ez alkalommal ismét 3 fős csapatok jelentkezését várják a szervezők a verseny.nisz.hu weboldalon. A középiskolák 9-13. osztályos tanulói és a felsőoktatási intézmények hallgatói nevezhetnek.

Az első három helyezett csapat tagjai értékes tárgyi nyereményekben részesülnek mindkét korcsoportban, a nyertes középiskolai csapatok felkészítő tanárai támogatást kapnak tudásuk bővítéséhez. Ösztöndíj és gyakornoki program várja a legrátermettebb diákokat.

A felsőoktatási intézmények hallgatói a verseny keretében olyan alkalmazást dolgoznak ki, melynek továbbfejlesztett változata a közigazgatásban felhasználásra kerülhet, a létrehozott referencia alkalmazás pedig segítheti a tanulókat pályájuk elindításában.

A felsőoktatási intézmények hallgatói 2021. január 29-ig nevezhetnek a versenyre. A feladatot 2021. február 1-jén ismertetik a szervezők, a pályaműveket 2021. április 23-án 14.00 óráig lehet benyújtani. A döntőben, 2021. május 18-án a beérkezett öt legjobb, a közigazgatás számára leginkább továbbfejleszthető vagy azonnal felhasználható, leginnovatívabb megoldást személyesen mutathatják be a pályázók a szakmai zsűrinek.

A középiskolai bajnokság keretében 2021 februárjában két online fordulóra kerül sor, majd a legeredményesebb 10 csapat továbbjut az áprilisi, országos 24 órás programozási versenyre, ahol a legügyesebb 3 csapat részletesen bemutathatja elkészült munkáját. A szakmai zsűri által a leginkább kreatívnak és legjobban kivitelezettnek ítélt alkotás nyeri a "Kódolj határok nélkül!" 2021-es középiskolai versenysorozatot.

Az országos döntőben a csapatoknak Drupal keretrendszerben kell fejleszteniük a helyszínen meghatározott, a közigazgatásban egy valós probléma megoldására irányuló alkalmazást.

További részletek a verseny.nisz.hu oldalon már megtalálhatóak.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.