2020. július 28., kedd 13:32

A Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye - Tovább bővül és korszerűsödik a horgászszervezetek egységesedő eszközparkja (1. rész)
    Budapest, 2020. július 28., kedd (OTS) - 2016. január elsejétől kezdődött meg az új időszámítás a magyar sporthorgászatban. Ekkor szűnt meg a kereskedelmi halászat, egyben 2030-ig a jelentősen átalakult és feladataiban kibővült Magyar Országos Horgász Szövetség lett a legtöbb állami tulajdonú vízterület haszonbérlője. 2019-től a MOHOSZ központi szervezeti átalakulása is befejeződött, mert a horgászok és a horgásztatók érdekképviseleti és érdekvédelmi feladatainak ellátása, az országos sportági szakszövetségi tevékenység mellett a horgászszövetség az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központon keresztül számszerűen 23 közfeladatot ellátó szervezetté is vált, az e munkához szükséges pénzügyi források egyidejű törvényi biztosítása mellett.

    A kedvező jogszabályi és szervezeti változásoknak, köztük adminisztratív oldalról a Magyar Horgászkártya bevezetésének s mellette az egyszerűsödő, elektronizálódó ügyintézésnek, továbbá a rendszer kifehérítésének az együttes eredménye, hogy a regisztrált horgászok száma dinamikusan emelkedett és - köszönhetően a horgászvizsga időközben ingyenessé vált rendszerének, valamint a világjárvány kapcsán beindult társadalmi szintű szabadidő-eltöltési átrendeződésnek is - ma is jelentősen emelkedik. 2020. júliusában, az év 29. hetében így már több, mint 654.000 regisztrált horgászról lehet beszámolni Magyarországon, s ez a szám 2,5 év alatt több, mint 250.000 fős növekményt jelent. A jelenleg 26 területi szövetséget, közel 1200 horgász egyesületet, továbbá 15 speciális jogállású gazdasági társaság tagot - köztük a Balaton és a Tisza-tó hasznosítóit, valamint a legjelentősebb haltermelőket - összefogó és koordináló MOHOSZ az ország legnagyobb hálózatos felépítésű civil, egyben közfeladat-ellátó szervezeteként védi, óvja a magyar vizeket és bennük a nemzeti kincsként is elismert, állami tulajdonú halállományt.

A világjárvány humán és gazdasági hatásainak kezelése, a veszélyhelyzeti időszakban történő működés menedzselése kapcsán az ágazat nagyon sok segítséget kapott, s a gyors és hatékony kormányzati intézkedéseknek köszönhetően a több ezer veszélybe került munkahely megmentésével a horgászszervezeti munkatársak biztonságban, folyamatosan dolgozhattak, dolgozhatnak tovább a közös célok elérése érdekében. Az eddigi legnagyobb közfeladat-ellátási vizsgafeladatként az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központon keresztül sikeresen lebonyolított, soha nem látott nagyságrendű intervenció eredményeként pedig az állami tulajdonú vizekbe 1200 tonna fogható ponty került ki, s így az ebben az időszakban hetente 5000 fővel gyarapodó horgászok is nyertesei lettek a gazdaságvédelmi intézkedéseknek.

A természetes vizek hasznosítása és megtartása mellett egyre jobban felértékelődik a több százezer horgászt, mint ügyfelet kiszolgáló szervezetek és személyek munkája, e munka támogatása is. A kért és elvárt minőségi munkához a kor követelményeinek megfelelő, minőségi eszközellátás is szükséges. Az éves szintén kiadott több millió állami és horgászszervezeti okmány, több százezer realizált tagi jogviszony, több tízezer új állami horgászvizsga és még sok-sok egyéb feladat ellátása és nem mellesleg ennek anyagi felelőssége mind az ügyviteli dolgozók vállán nyugszik. A halőri szolgálat tagjai mellett ők adják a horgászszervezeti feladatellátás másik erős pillérét, akik a felelős feladatellátóként, szolgáltató partnerként a COVID-19 legborongósabb időszakában az új igényeket is kielégítve végig a "frontvonalban" álltak.

Az Agrárminisztérium a horgászszövetséggel, mint közfeladat-ellátó és stratégiai partnerével a megkötött szerződéseken keresztül a "halgazdálkodási feladatok támogatása" fejezeti előirányzatból, valamint az állami horgászjegy bevételek átengedésével 2016-tól kiemelten támogatja a MOHOSZ munkáját.

A sikeresen lezárt OHSZK közbeszerzési eljárások, majd a szerződéskötések után már eddig is több ütemben került sor a halőrzést támogató technikai eszközök, valamint az egyenruhák átadására, továbbá a vízparti környezet karbantartását támogató és a vízminőséget megóvó-javító eszközök soha nem látott mértékű beszerzésére. Így például 2020 elején közel 300 millió forint összértékben összesen 224 db mulcsozó gazvágó kistraktor, mulcsozó gazvágó gép, ágdaráló, fűkasza, láncfűrész és magassági ágvágó, valamint 255 db levegőztető, aggregátor és szivattyú került beszerzésre és átadásra a horgászszervezetek részére, melyek beszerzéséhez a MOHOSZ 50 % illetve 70 %-os támogatást nyújtott. A technikai eszközök közül mindig a leglátványosabbak az egységes megjelenésű, speciális felszereltségű szolgálati gépjárművek és motorcsónakok. Ha már gépjármű, akkor érdemes felidézni, hogy eddig három ütemben 57 db Toyota Hilux halőri terepjáró került áradásra, mely a gépkocsik a hivatásos halőrök munkáját segítik, mobilitásukat növelik.(folyt.)



2020. július 28., kedd 13:32

A Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye - Tovább bővül és korszerűsödik a horgászszervezetek egységesedő eszközparkja (2. rész)
    Budapest, 2020. július 28., kedd (OTS) -

    A mai napon Zambó Péter agrárminisztériumi államtikár és dr. Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott jelenlétében dr. Szűcs Lajos elnök által átadott 15 db Suzuki Vitara Hybrid AllGrip típusú személygépjármű az Agrárminisztérium és a MOHOSZ támogatásával elsősorban a MOHOSZ tagszövetségeiben dolgozó ügyvitelt támogató kollégák mindennapi munkáját fogja segíteni. A beszerzés értéke bruttó 101.117.250 Ft, s a sikeresen pályázó horgászszervezetek az árhoz 50 %-os támogatást, valamint OHSZK flottaüzemeltetési hátteret kapnak. A vételár tartalmazza az acél felnire szerelt téli gumiabroncsokat, a vonóhorgot és a teljes arculati feliratozást is. A hibrid rendszer, a 6 sebességes váltó és az automata start/stop rendszer alacsony fogyasztást eredményez. A biztonságos közlekedést segíti az összkerék-meghajtás, a vészfék asszisztens, a holttérfigyelő, a lejtmenetvezérlés, a sávtartó asszisztens és a 7 db légzsák. A munkatársak kényelmét az automata klíma, a hátsó tolatókamera és az adaptív tempomat szolgálja. A személygépjárművek ötéves használói megállapodással kerülnek a végfelhasználókhoz, ahol a tulajdonszerzés a hasznosítási ciklus lejártával és az egyéb feltételek teljesítése esetén már automatikusan történik meg. Ezen beszerzéssel egy újabb jelentős lépés történt meg a horgászat és horgásztatás ügyviteli rendszerének, technikai és arculati fejlesztésének tárgyában.

A következő napokban folyamatosan történnek az egyéb átadások, így a jelen eseményen bemutatott szintén egyedi kialakítású, kiegészítőkkel felszerelt, a terepen is jól használható Piaggio Typhoon típusú halőri robogó, melyből a MOHOSZ a következő hetekben 41 db-ot ad át a horgászszervezetek számára. A továbbiakban még 43 db univerzális utánfutó és 18 db, a meglévő halőri szolgálati terepjárókra kerülő járműfelépítmény is eljut a használókhoz. Ezen eszközök értéke összesen 63,5 millió Ft, szintén 50 %-os támogatás mellett. Augusztusban pedig a Választmány, a horgászok parlamentje fog dönteni a következő három év beszerzéseiről, fejlesztéseiről, melynek eredményei mind megjelennek majd a magyar horgászvizek partjain.

A MOHOSZ ezúttal is megköszöni a Kormánynak, az Agrárminisztériumnak a segítséget, valamint minden érintett szerv, szervezet és személy közreműködését és együttműködését, áldozatos munkáját a beszerzés sikeres végrehajtásának érdekében; egyben megkéri a magyar horgászokat, hogy a halőrök mellett az ügyviteli munkatársainkat is szolgáltató partnerként kezelve továbbra is segítsenek Magyarország vizes élőhelyeinek, vízi élővilágának megóvásában és a horgász infrastruktúra konzekvens fejlesztésében!

Budapest, 2020. július 28.

MOHOSZ - A vizek, a halak, a horgászok érdekében és védelmében!
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



2022. március 24., csütörtök 09:15

A Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye - Tovább bővül és korszerűsödik a horgászszervezetek egységesedő eszközparkja (1. rész)
    Budapest, 2022. március 24., csütörtök (OTS) - A mai napon Budapesten a Kopaszi gátnál, az ÖbölHáz rendezvényközpont területén került sor a MOHOSZ horgászszervezeti gépjármű flottájának bővítése 4. üteme keretében a halőrzést és ügyvitelt támogató szolgálati gépjárművek ünnepélyes átadására, ahol egy újabb sikeres közbeszerzés eredményeként 16 db Suzuki Jimny kisméretű halőri terepjáró és 5 db Suzuki Vitara összkerék-meghajtású, hibrid rendszerrel rendelkező ügyvitel-támogató személygépjármű állt szolgálatba.

    A MOHOSZ keretében 2017-től töretlenül folyik az az építkezés, amely egységes horgászszervezeti gép- és eszközflottát, annak gazdaságos üzemeltetését-fenntartását, hatékony üzemeltetését együttesen célozza meg. Ezen gépjárművek egy 187 millió Ft összértékű közbeszerzési eljárás részeként kerültek beszerzésre, de a projekt része volt még 11 db terepen is jól használható halőri robogó és 11 db univerzális utánfutó, melyek az előző napokban már átadásra kerültek a nyertes horgászszervezetek részére. A MOHOSZ a beszerzéshez 50 %-os támogatást nyújtott.

A kis mérete mellett kitűnő terepjáró képességekkel rendelkező Suzuki Jimny beszerzésével a MOHOSZ a horgászszervezetek részéről rég megfogalmazódott igényt teljesített, akik a rendszerben meglévő Toyota Hilux halőri munka-terepjárók mellett szerettek volna egy kisebb, a halőröknek még nagyobb mobilitást nyújtó terepjárót is használni. E mobilitást segíti az összkerék-meghajtás felezővel ellátott osztóművel, a kiváló terepszögek, az optimális alvázmagasság, a visszagurulás-gátló és a lejtmenetvezérlő.

A Suzuki Vitara hibrid technológiájának köszönhetően előremutató, környezettudatos választásnak is minősíthető. Ezek a gépkocsik a MOHOSZ tagszövetségeiben dolgozó kollégák mindennapi munkáját fogják segíteni. Mindkét beszerzett autó rendelkezik sávelhagyó és sávtartó figyelmeztető-, valamint forgalmi jelzés felismerő rendszerrel, illetve vészfékasszisztenssel, amely a biztonságot is növeli.

Büszkén mondható el, hogy a közfeladat-ellátási forrásokból, az agrárminisztériumi támogatásokból beszerzett, a MOHOSZ tagszervezetei, speciális jogállású tagjai és azok jelentős tagegyesületei részére döntő részben használatra átadott horgászszövetségi gépjármű flottáját a most átadott 21 db gépjárművel együtt összesen jelenleg 72 db halőri terepjáró (56 db Toyota Hilux, 16 db Suzuki Jimny), 20 db ügyvitelt támogató összkerék-meghajtású személygépjármű (Suzuki Vitara), továbbá 52 db halőri robogó és 54 db utánfutó alkotja.

A gépjárművek standard ötéves, opcionálisan bővíthető használói megállapodással kerülnek a végfelhasználókhoz, ahol a tulajdonszerzés a hasznosítási ciklus lejártával és az egyéb feltételek teljesítése esetén történik meg, vagy átváltható egy újabb támogatott gépjárműre. Közös horgászszervezeti érdek az egységes arculatú, korszerű flotta folyamatos fenntartása, így megkezdődött az újabb ütem tervezése, melynek gerincét az újabb nagyterepjárók fogják alkotni, megkezdve a programhoz kapcsolódóan az 5 évet meghaladó korú járműpark elemeinek ütemezett cseréjét is.

A MOHOSZ célkitűzése, hogy a munkatársak biztonságban, folyamatosan dolgozhassak tovább a horgászok érdekében és e munka 37 ellátott közfeladatról, több mint 2200 nyilvántartott horgászvízről, több, mint 2000 halőrről és ügyviteli dolgozóról, Magyarország legnagyobb civil hálózatos szervezeteként több, mint 700.000 szervezett horgászról, az ő rekreációjukról, sportjukról szól.

Mindez a horgászok mögött, mellett álló ágazatokkal együtt megkerülhetetlen, komoly társadalmi tényező. A nemzeti kincsként is elismert, őshonos halfajok, a közös halvagyon felelős őrzése, a vizek gondos halgazdálkodási hasznosítása és a vízpartok szépítése mellett egyre jobban felértékelődik a több százezer horgászt, mint ügyfelet kiszolgáló szervezetek és személyek munkája, az ügyviteli munka támogatása is. Ezt, egyben a munka eredményeit látva a Kormány jelenleg dolgozik a jelenlegi stratégiai megállapodás megújításán, a közfeladati támogatások bővítésén. Az e tárgyban is kért és elvárt minőségi munkához a kor követelményeinek megfelelő, minőségi eszközellátás is szükséges. Az éves szintén kiadott több millió állami és horgászszervezeti okmány, több százezer realizált tagi jogviszony, több tízezer új állami horgászvizsga és még sok-sok egyéb feladat ellátása és nem mellesleg ennek anyagi felelőssége az ügyviteli dolgozók vállán nyugszik, akik a halőri szolgálat tagjai mellett a horgászszervezeti feladatellátás második erős pillérét biztosítják. Mivel a stabilitáshoz legalább három pont szükséges, fontos megemlíteni a választott horgászszervezeti tisztségviselők, a társadalmi, közösségi munkát végzők nélkülözhetetlen szerepét is. (folyt.)



2022. március 24., csütörtök 09:15

A Magyar Országos Horgász Szövetség közleménye - Tovább bővül és korszerűsödik a horgászszervezetek egységesedő eszközparkja (2. rész)
    Budapest, 2022. március 24., csütörtök (OTS) -

    
Előre menni mindig jó, különösen, ha jó az irány. Így a MOHOSZ megköszöni a Kormánynak és az Agrárminisztériumnak a támogatást és a segítséget, egyben megköszöni az Országos Horgászszervezeti Szolgáltató Központ, a szállító cégek munkáját és közreműködését is a beszerzés sikeres végrehajtásának érdekében. Kérjük a magyar horgászokat, hogy a horgászszervezeti munkatársainkat szolgáltató partnerként kezelve továbbra is segítsenek Magyarország vizes élőhelyeinek, vízi élővilágának megóvásában és a horgász infrastruktúra konzekvens fejlesztésében!


     MOHOSZ Elnöksége

Budapest, 2022. március 24.

MOHOSZ - A vizek, a halak, a horgászok érdekében és védelmében!
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.