2019. december 17., kedd 13:54

A Dal 2020 - jövőre is együtt keressük az év magyar slágerét
    Budapest, 2019. december 17., kedd (OTS) - Új zsűritagokkal és műsorvezetővel indul a dalválasztó-show kilencedik évada februárban

    A Duna Televízió jövőre is nézőivel közösen keresi az év magyar slágerét, amelyet 2020-ban egy ország dúdol majd. A műsor készítői jövőre közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik. A Dal nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a nyertes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül.

Az idei pályázatra minden eddiginél több, 559 nevezés érkezett. A hatalmas érdeklődés és a jelentkezők száma is azt mutatja, hogy A Dal továbbra is fontos katalizátora a magyar könnyűzenei életnek.

A Dal nyertese egyben a Petőfi Zenei Díj "Év Dala" elismerését is megkapja. A kilencedik alkalommal látható dalválasztó show-ban több különdíjat is átadnak majd: "A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója", "A Dal 2020 Felfedezettje" és "A Dal 2020 legjobb akusztikus felvétele" elismerések birtokosa a Petőfi Zenei Díj ezen kategóriájának díját is elnyeri.

A Dal 2020 élő adásait február 1-től, szombat esténként, hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a nézők a Duna Televízión. Az, hogy melyik lesz az év magyar slágere, a március 7-i döntőben derül majd ki.

Jövőre is négytagú zsűri véleményezi a dalokat. Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napóleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár másodszor foglal helyet a zsűriben, ahogy Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere is másodszor segíti tapasztalatával A Dal versenyzőit. Hozzájuk csatlakozik Pély Barna Artisjus díjas énekes-gitáros-zeneszerző, akit előadóként már többször láthattunk a műsorban. "Ez Magyarország legnívósabb dalversenye. Olyan dalokat szeretnék a döntőig újra és újra meghallgatni, melyek több generációt is elkápráztatnak, és szerves részei maradhatnak a rendkívül színes zenei kultúránknak. Minden alkalommal a saját tapasztalataim, tudásom és érzéseim szerint a legjobb döntést próbálom majd meghozni. Teljes mértékben együttérzek a versenyzőkkel, hiszen már többször álltam A Dal színpadán" - nyilatkozta. A negyedik zsűritag 2020-ban Apáti Bence táncművész, publicista, az Operettszínház balettigazgatója lesz, aki több fronton is véleményezi majd a fellépőket. "Figyelni fogok a dalszövegre, az előadásmódra, arra, hogy hogyan, milyen magabiztosan mozog az adott előadó a színpadon. Publicistaként és táncművészként ezek mind fontos kritériumok számomra. Természetesen a muzikalitás sem fogja elkerülni a figyelmemet, mivel tízéves korom óta zenére dolgozom, szabályosan fájnak a hamis hangok" - árulta el. Az elmúlt évekhez hasonlóan, jövőre is a nézők látják el az ötödik zsűritag szerepét a műsorban, így aktív részesei lesznek a dalválasztási folyamatnak.

Fehérvári Gábor Alfréd immár harmadszor vezeti majd a műsort, társa Rókusfalvy Lili lesz, akit először láthatnak majd a nézők A Dal műsorvezetőjeként.  "Közel áll hozzám a zenei világ és örülök, hogy a Petőfi Zenei Díj gála mellett egy olyan színvonalas show-műsor sorozatban is kipróbálhatom magam, mint amilyen A Dal. Freddie-vel vezettünk már együtt műsort, megvolt köztünk az összhang, izgatottan várom a közös munkát!" - mondta Lili.

A műsorvezető páros a december 17-i sajtótájékoztatón jelentette be A Dal 2020 mezőnyébe beválasztott 30 dalt.

A Dal 2020 mezőnye (előadó - dalcím):

Arany Timi - Hurrikán
Berkes Olivér - Visszakér a múlt
Diana - Menedék
Ember Márk - Tovább
Fatal Error - Néma
Heincz Gábor "Biga" - Máshol járunk
HolyChicks - Pillangóhatás
Horus x Marcus ft. Fekete Bori - Tiszavirág
Kies - Az egyetlen
Kóbor Zsóka és Polgár Patrik - Valamiért
Konyha - Csak szavak
Kökény Attila - Búcsúznom kell
MDC - Más világ
Mocsok 1 Kölykök - Szerelem
Molnár Dániel - Ábránd
Muriel - Kávés
NÁGI - Freedom-Felszállok a gépre
Nagy Bogi - Maradok
Nene - Későre Jár
Pál Dénes - Tudom (Készen állsz)
Patikadomb - Rólad
Rácz Gergő, Orsovai Reni - Mostantól
Takács Nikolas - Csendbeszéd
Talk2night - Veled minden
Tortuga - Mámor tér 3.
Turbo - Iránytű
Varga Szabolcs - Pillanat
Wolf Kati - Próbáld még
YA OU - Légy valaki másnak
Zaporozsec - Találj rám

Érdemes követni A Dal 2020 honlapját (adal.hu), valamint a Facebook és Instagram oldalát is, ahol már az adások előtt megismerkedhetünk az indulókkal. Az oldalakon extra tartalom, videók és cikkek is elérhetőek a műsorról.

A Dal 2020 - február 1-től a Duna Televízió műsorán.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.