2019. október 25., péntek 17:42

Tied 2020 legjobb magyar slágere? - Elindult a jelentkezés a Dal 2020-ra
    Budapest, 2019. október 25., péntek (OTS) - Az év magyar slágerét keresi a Duna Televízió A Dal 2020 című műsorában. A show kilencedik évada számos újítással és meglepetésekkel várja a zenészeket és a nézőket.

    
A műsor készítői úgy döntöttek, hogy jövőre az Eurovíziós indulás helyett közvetlenül a magyar könnyűzene tehetségeit, az általuk létrehozott értékteremtő produkciókat segítik. A Dal nyertesét a Duna Televízió számos megjelenéssel támogatja, valamint felléphet a legnevesebb hazai fesztiválok színpadain. A koncertlehetőségeken kívül a nyertes előadó kiemelt promóciót kap a Petőfi Rádióban, illetve a zenei produkció fejlesztésére fordítható támogatásban is részesül.

A jelentkezéshez a pályázati feltételekben is történt módosítás. A www.adal.hu oldalon november 22. (péntek) éjfélig lehet jelentkezni az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével. Fontos változás az előző évekhez képest, hogy idén kizárólag magyar nyelvű, 2019. március 1. után bemutatott dalokkal lehet nevezni, a produkció során pedig akár tíz fő is részt vehet az előadásban.

 "A Dal kiemelt célja a kezdetek óta, hogy támogassa a magyar zenészeket és teret biztosítson az új művek bemutatásának. Jövőre szeretnénk közvetlenül is segíteni a műsor nyertesének karrierjét, ehhez pedig olyan nyereménycsomagot állítottunk össze, amelyből a kezdő és a már pályájukon előrébb tartó előadók egyaránt rengeteget profitálhatnak" - mondta Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója.

 A Dal nyertese egyben a Petőfi Zenei Díj "év dala" elismerését is megkapja. A műsorban továbbá  több különdíjat is átadnak majd: "A Dal 2020 Legjobb Dalszöveg Írója", "A Dal 2020 Felfedezettje" és a "Dal 2020 legjobb akusztikus felvétele" elismerések birtokosa a Petőfi Zenei Díj ezen kategóriájának díját is elnyeri.

"Engem A Dal emelt oda, ahol most vagyok. Már majdnem feladtam az álmaimat, amikor megnyertem a 2017-es versenyt. Onnantól kezdve teljesen megváltozott az életem. Hálás vagyok a műsornak és a közönségnek is" - mondta Pápai Joci, aki kétszer is megnyerte a zenei vetélkedőt, és akinek karrierje az első győzelme óta töretlenül ível felfelé.

A Dal 2020 - jelentkezési határidő: 2019. november 22. (péntek) éjfél
www.adal.hu

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.