2018. január 8., hétfő 19:38

Született Muzsikusok címmel doku-reality sorozat indul
    Budapest, 2018. január 8., hétfő (OTS) - Január 12 -n  indul Magyarországon először kifejezetten az internetes közönség számára készült játékfilmes komolyzenei doku-reality sorozat. Szabó Stein Imre Született Muzsikusok című 10 részes sorozatának főszereplője a Concerto Budapest zenekar és Keller András, amely péntekenként jelentkezik új résszel az Origo.hu Videa.hu videó megosztóján.

    
     A Született Muzsikusok műfajilag egy félig megírt doku-reality film sorozat. Az első ilyen típusú sorozat - nemzetközi szinten egy szimfonikus zenekar életéről. A sorozat kifejezetten kis költségvetésű, de megvalósításában játékfilmes igényű.A Született Muzsikusok eleve a kulisszák mögül indul, az egyes epizódok alapfeszültsége a próbafolyamat drámái és a színpadon a legjobb zenekarok esetén születő katarzis között feszül. A zenekar néhány muzsikusa kiemelkedik a  fekete-fehér frakkos/estélyis zenekartestből, - ahogy a hétköznapi közönség látja őket. Közel kerülnek, és a  nézők közel kerülnek a zene születéséhez. A sorozat dramaturgiája a konvencionális leegyszerűsítésekkel szemben működik: a félig megírt forgatókönyvet a valóság formálja át. A Született Muzsikusok angol feliratos verziója a szerző eredeti szándékának megfelelően  True Musicians címen külföldi sugárzásra is alkalmas lesz. A sorozat kitalálója, írója, kreatív producere Szabó Stein Imre, rendezője Géczy Dávid, vezető operatőre Mayer Zoltán.

     Keller András, a Concerto Budapest művészeti vezetője:

     Elsősorban izgalmas kaland ez a zenekarnak, amelybe azért vágtunk bele Imrével, hogy közelebb hozzuk az embereket a klasszikus zenéhez. Ez a mi életünk, és a kívülállónak halvány elképzelése sincs arról ahogy ez a sok különböző húsvér ember micsoda kohéziót tud létrehozni a színpadon vagy egy lemezfelvételen. Ha a film a megszállott munkát és a mennyei pillanatokat is megmutatja, sikerül elérni a célt, hogy az átlagemberek kicsit közelebb kerüljenek, megszeressék a zenét. Ezért elfogadtuk a szerzői koncepciót, hogy szórakoztató, formabontó módon jelenjen meg az életünk, ahol egy hang élet-halál kérdés. Mivel teljesen szokatlan módon avatkozik bele az életünkbe a több hónapi forgatás, a zenekar egy része a hazánkra mélységesen jellemző gyanakvással állt kezdetben a közös munkához, és azután, amikor végre meglátták az első részeket, mindegyikük kinyílt, és azt hiszem, iagzán örülnek a közös kalandnak. kedveljük a stábot, művelt, megszállott emberek.

     Szabó Stein Imre, a sorozat megálmodója, kreatív producere:

     Olyan filmet képzeltem el, amely közelebb rántja a közönséget egy zenekar drámai feszültségű  mindennapjain keresztül a zene újrateremtéséhez. Rendezőnek egy kipróbált alkotótársat, Géczy Dávidot kértem fel, akivel együtt nyertünk egy sor nemzetközi díjat a Bartók Világversenyhez kitalált filmem és a Lisztérium kapcsán.  Az esetleges, esendő, próba végén szakszervezeti szemmel órát méricskélő mesterember zenész hogyan lesz az egész, a nagy katarzis része? Ez foglalkoztatott. És ha mindez izgalmas, szép és természetes, akkor kinyithatja a fiatalabbak szemét is. Szerettem volna behozni a humort is: de azt nem lehet csak megírni, akarni; Keller András és muzsikusai valami egészen különös miliőt hoztak a sorozatba, és azt hiszem sikerült elérni egy igazán nehéz dolgot: azt, amikor megérdemelten szerethetővé válik valami. Ők. Így az egyetlen, külső abszurd krimi szál, amely minden nagy muzsikus rémálma körül forog, vagyis, hogy ellopják a hangszerét, csak kíséret egy nagy zenekar valós életéhez. Természetesen minden a zene körül forog, csak másképp, ahogy megszoktuk. A jelentek, szituációk kivétel nélkül a valóságból táplálkoznak.A stáb  minden tagja elszánt  filmes, vagy zenetörténész- kis költségvetést csak  nagy lelkesedés tud ellensúlyozni. De az igazán nagy tett  a Concerto Budapesté és Keller Andrásé, mindez nekik szól. "

     Született Muzsikusok/True Musicians
     A Született Muzsikusok műfajilag egy félig megírt doku-reality film sorozat. Az első ilyen típusú sorozat egy szimfonikus zenekar életéről. Mivel a Concerto Budapest fő gondja a szűk költségvetés, igazán low-budget alapon kellett gondolkozni, amely ugyanakkor nem mehetett a filmes minőség rovására.
11 rész, egyenként 12-15 perc hosszúságú epizód kerül bemutatásra, és  Magyarországon először - szándékosan - nem televíziós, hanem online csatornákon keresztül jut el a nézőkhöz egy teljes, filmes igényű sorozat. Az ország legnépszerűbb videómegosztó-csatornáján, a videa.hu-n 2018 január 12 -n indul a sorozat és jelenik meg az első rész, amelyet hetente, péntekenként új epizód követ majd, amelyet értelemszerűen az Origo.hu -n megjelenő ablakon keresztül lehet majd elérni. A New Wave Media Group által üzemeltetett "videótár"  több milliós össz-nézettsége lehetővé teszi, hogy a Concerto Budapest megbízásából és finanszírozásával készült web-sorozat elérhesse a komolyzenében jártas és járatlan közönséget egyaránt.

Szabó-Stein Imre
    
    
-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.