2017. augusztus 25., péntek 10:38

Többlet támogatást kap az embriókat megsemmisítő egyetemi klinika?
    Budapest, 2017. augusztus 25., péntek (OTS) - Veres András püspök nemzeti ünnepünkön elhangzott beszédében élesen bírálta a kormány lombikbébi kezelésekkel kapcsolatos nemzeti stratégiáját, ami ismételten ráirányította a figyelmet egy mélyen szántó társadalmi vitára.

    A katolikus egyház szerint a probléma sarkalatos pontja, hogy mi legyen a sorsa azoknak a mesterségesen létrehozott embrióknak, az egyház szerint "magzatoknak", amelyek nem kerülnek visszaültetésre. A törvény e tekintetben kristálytisztán fogalmaz: a betegek kérhetik, hogy embrióikat későbbi saját felhasználás céljából lefagyasszák, vagy fagyasztott embrióikat felajánlhatják más meddő pároknak, vagy egy arra jogosult intézetnek kutatási célra. A betegek kérhetik embrióik megsemmisítését is.

A mindennapi gyakorlat azt mutatja, hogy a kezelésben részt vevő meddő párok sohasem kérik, hogy az úgynevezett számfeletti embrióikat a kezelést végző orvos semmisítse meg. A párok 100 százaléka él azzal a törvény adta lehetőséggel, hogy későbbi saját felhasználás céljára fagyasztva tárolják az adott ciklusban beültetésre nem kerülő életképes embrióikat.

Az igazsághoz tartozik azonban, hogy az egyik egyetemi klinikán két és fél éven keresztül fagyasztás helyett mintegy 500 beültetésre nem kerülő életképes embriót, az egyház szerint magzatot semmisítettek meg. A Magyar Nemzet cikkében (https://mno.hu/sport/embriok-a-kukaban-tulassay-embere-celegyenesben-1075341) így fogalmaz: "amíg a SOTE meddőségi centrumában nem tudták fagyasztani az embriókat, miért nem gondoskodtak az embriók mélyfagyasztásáról más intézetekben? Hogyan létezik, hogy a két és fél év után beszerzett fagyasztógép birtokában az osztályon már senki nem kérte írásban az embriói megsemmisítését, előtte pedig mindenki?"

A lombik kezelésekre szánt többletfinanszírozást az előzetes hírek szerint mindössze 3 kijelölt állami lombikbébi centrum között osztják szét. Érvként az hangzott el, hogy ezeket az állami központokat jobban lehet ellenőrizni, ott nem fordulhat elő, hogy szándékosan semmisítenének meg embriókat, szemben a magánintézetekkel, ahol egyesek szerint bármi előfordulhat.

Meglepő módon azonban a kijelölt 3 állami központ egyike éppen az az egyetemi klinika, ahol a botrányos és nemcsak hazánkban, de Európában is példátlan embrió-kidobási eset történt. Úgy látszik, az egészségügyi kormányzat megbocsátó és könnyen felejt, sőt az egyház sem hallatta az ügyben a szavát. A gyermek nélkül maradt meddő párok viszont örökké emlékezni fognak a történtekre. Nem lehet véletlen, hogy a SOTE meddőségi centrumában - vezetőjének kijelentése szerint - nincsenek várólisták.

Kaáli Intézet
30 251 1360
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.