2017. március 16., csütörtök 16:08

Több mint negyedmillió néző ünnepelt a köztévével március 15-én
    Budapest, 2017. március 16., csütörtök (OTS) - Különleges, a nemzeti ünnepre szabott műsorral jelentkezett a közmédia március 15-én. A nézők a hivatalos ünnepség mellett, a magyar szabadságharchoz, és a reformkorhoz kapcsolódó filmeket és műsorokat láthattak.

    A Nemzeti Múzeumnál zajló díszünnepség eseményeit 10.30-tól élőben közvetítette a Duna Televízió: 251 ezer néző követte az ünnepséget a képernyők előtt. A Kárpáthy Zoltán című magyar film volt a szerda legnézettebb műsorszáma a köztévében, 315 ezer néző látta. Ettől nem sokkal maradt el az ugyancsak Jókai Mór műve alapján készült Egy magyar nábob: 309 ezer nézőt könyvelhetett el a film. A Széchenyi István életét feldolgozó Hídembert 243 ezren látták.

A Bajnokok Ligája az ünnepek alatt sem állt le, a keddi Leicester City - Sevilla mérkőzést 215 ezren, a szerdai AS Monaco - Manchester City összecsapást 264 ezren nézték. Szerdán az M5 műsorán 39 ezer nézővel szerepelt a Vad Szigetköz című magyar ismeretterjesztő film, amely az M5 legnézettebb műsora volt aznap.

A második születésnapját ünneplő M2 csatorna ismét kiemelkedően teljesített, hiszen kedden és szerdán is első lett a közönségarányt tekintve a gyerekcsatornák között a 6-tól 20-ig tartó műsorsávban a 4-12 évesek körében. A tavaly ősz óta tartó trend tehát nem állt meg, egyre többen választják az erőszakmentes tartalmakat kínáló adót.

Mivel a közmédia a közszolgálati feladatai alapján a teljes társadalom számára kínál tartalmakat, a nézettségi és elérési adatokat a teljes népességre vonatkozóan tesszük közzé. A Nielsen mérése alapján ez a 4 éves és annál idősebbek köre.

MTVA Sajtóosztály
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.