2017. március 2., csütörtök 11:38

Az Actility a LoRa Alliance szabványtervezetének piacra kerülése előtt a LoRaWan hálózatműködtetők rendelkezésére bocsátja a szabványtervezetet, lehetővé téve számukra a roamingot (1. rész)
    Barcelona, Spanyolország, 2017. március 2., csütörtök (Business Wire/OTS) - Mobil Világkongresszus (Mobile World Congress [MWC]): Az alacsony energiafogyasztású, nagy kiterjedésű hálózati (LPWAN) szoftverek terén az ágazatban vezető szerepet játszó Actility és Sagemcom bejelentette, hogy a LoRa Alliance™ által javasolt szabványtervezet korai bevezetésével már most lehetővé teszi a roamingot a LoRaWAN hálózatok közt. A szabványt a hálózatüzemeltetők széles köre az eljövendő hónapokban fogja bevezetni. A roaming lehetőségéről részletes bemutató az Actility MWC standján (8.0C3) tekinthető meg. Az új szabványnak köszönhetően a hálózatüzemeltetők a hálózatmegosztás révén nagyobb lefedettséget biztosíthatnak az egyes országokon belül, és lehetővé tehetik ügyfeleik számára a nemzetközi használatot is a határokon túli roaming révén. A LoRaWAN magánhálózat-tulajdonosok szintén megoszthatják hálózati lefedettségüket a közcélú hálózatüzemeltetőkkel.

    
     Ez a közlemény multimédia elemeket is tartalmaz. A teljes közlemény a következő internetes címen tekinthető meg: http://www.businesswire.com/news/home/20170227006419/en/

"A LoRa Alliance roaming lehetőségeket fejlesztő szabványosítási csapata fantasztikus munkát végzett: a legapróbb részletekig meghatározták a LoRaWAN hálózatok közti roaming lehetővé tételéhez szükséges összes elemet, kezdve a szolgáltatás aktiválásától a kulcsfontosságú kezelési és back-office funkciókig" - magyarázta Olivier Hersent, az Actility alapítója és műszaki igazgatója. "Azt tapasztaltuk, hogy mind a távközlési szolgáltatók, mind az ügyfelek részéről egyre nő az igény, ezért az Actility jelentős összegeket fordított arra, hogy a legújabb stabil specifikációtervezetet minél korábban bevezesse a piacra, és mihamarabb gyakorlati tapasztalatokra tegyen szert, ahogyan azt a standunkon is bemutatjuk. A korai bevezetés révén lehetővé válik a hálózatmegosztás és a roaming azok közt a LoRaWAN hálózatok közt, amelyek ThingPark Wireless IoT alap hálózati platformot használnak, továbbá a SagemCom által ellátott és egyéb, a szabványnak megfelelő hálózati szerverek közt."

"Azzal, hogy megoldásaikban a LoRa Alliance követelményeinek megfelelő roaming funkciókat alkalmaznak, a Sagemcom és partnerei felgyorsítják a "dolgok Internetének" (IoT) általánossá válását a lefedettség bővítése, a mobilitás biztosítása és az üzemeltetők közti együttműködés révén. Ez ugyanakkor jó példája annak is, hogy a mekkora erőt képvisel a LoRa Szövetség, amely elősegíti a különböző tagok partneri összefogását és a köztük és megoldásaik közti interoperabilitás elérését" - hangsúlyozta Eric Rieul, a Sagemcom Energy & Telecom vezérigazgatója.

"A roaming kulcsfontosságú az Objenious ügyfelei számára ahhoz, hogy teljes mértékben kihasználhassák az LPWA hálózat kínálta előnyöket összes telephelyükön és üzleti tevékenységük helyszínein mind nemzetközi, mind globális szinten, ezért mi nagy örömmel fogadtuk a szabványtervezet korai bevezetését, amely hozzájárul a LoRaWAN roaming lehetővé tételéhez" - nyilatkozta Stephane Allaire, az Objenious vezérigazgatója.

"Az Inmarsat szerte a világon konnektivitást biztosít ügyfeleinek, magas szintű szolgáltatást nyújtva távoli területeken tevékenykedő partnereinek csakúgy, mint a globális gazdaság motorjának számító ágazatoknak. A közelmúltban továbbfejlesztettük hálózatunkat, lehetővé téve a LoRaWAN konnektivitást bármely földi állomásról, és ma már bárhol képesek vagyunk kis fogyasztású WAN konnektivitást biztosítani ügyfeleink számára. A LoRa Alliance új roaming standardjának köszönhetően zökkenőmentes, rendkívül alacsony energiaigényű konnektivitást nyújthatunk egy sor új mobil funkció céljára szerte a világon" - fűzte hozzá Paul Gudonis, az Inmarsat Enterprise elnöke.

"A LoRa®-n alapuló Orange megoldások szerte a világon elérhetők lesznek 2017 júliusától, célzott lefedettséget biztosítva városok, kikötők vagy ipari létesítmények számára. A LoRaWAN® standardizált roaming kulcsfontosságú eleme stratégiánknak, melynek célja a telepítési költségek optimalizálása és a szolgáltatás megbízhatóságának garantálása üzleti partnereink számára. Az Orange már most is biztosít végpontok közti LoRa® alapú megoldásokat Franciaországban, ahol több mint 60 folyamatban lévő B2B projektet támogat különféle területeken, mint például okos városok, okos épületek, parkolás, okos otthon, ipari felhasználás, ellátólánc, nyomkövetés, mezőgazdaság" - fejtette ki Olivier Ondet, az Orange Business Services IoT & Analytics divíziójának operatív ügyekért felelős alelnöke.

"Az LPWA az ipar jövője szempontjából alapvető technológiának tekinthető világszerte, és a dinamikusan növekvő gyártóipar, amely Tajvan gazdaságának motorja, egyre nagyobb mértékben támaszkodik a "dolgok Internetére" az ellátólánc és a logisztikai tevékenységek optimalizálása érdekében. A roaming korai rendelkezésre állása, ahogyan azt az Actility a Mobil Világkongresszuson bemutatta, valamint az általuk biztosított globális technológiai platform kulcsfontosságú tényező megoldásaink minél gyorsabb globális elterjesztése szempontjából" - nyilatkozta az Asia-Pacific Telecom elnöke, Tim Chen. (folyt.)



2017. március 2., csütörtök 11:38

Az Actility a LoRa Alliance szabványtervezetének piacra kerülése előtt a LoRaWan hálózatműködtetők rendelkezésére bocsátja a szabványtervezetet, lehetővé téve számukra a roamingot (2. rész)
    Barcelona, Spanyolország, 2017. március 2., csütörtök (Business Wire/OTS) -

    Jasper Snijder, a KPN New Business egységének ügyvezető alelnöke a következőket tette hozzá: "A dolgok Internete szempontjából az országhatárok nem számítanak határnak. Számos felhasználási mód, mint például eszközök nyomon követése esetében, fontos ügyfeleink számára, hogy a 'dolgok' kapcsolatban maradjanak, függetlenül attól, hogy a Föld mely részén találhatók. Az első olyan hálózatüzemeltetőként, amelynek LoRaWAN hálózata az egész országot lefedi, hamarosan multinacionális LPWAN konnektivitást és lefedettséget is tudunk majd biztosítani ügyfeleinknek.

"Úgy gondoljuk, hogy a roaming kulcsfontosságú funkció a LoRaWAN esetében, amely számos érdekes felhasználási módot támogathat majd ügyfeleink számára. Azt tapasztaljuk, hogy igen nagy a piac részéről a roaming iránt megnyilvánuló igény, és támogatjuk a Lora Alliance roaming standardját. Örömünkre szolgál, hogy az olyan vállalatok, mint az Actility, lehetővé teszik a szabványtervezet korai implementációját, mivel ez azt jelenti, hogy ügyfeleink már ma elkezdhetik az új felhasználási módok bevezetését" - egészítette ki Lars Petermann, a telent GmbH Smart Solution for IoT egységének vezetője.

"A roamingnak köszönhetően zökkenőmentes határokon átívelő szolgáltatást tudunk majd nyújtani, amely révén számos piaci lehetőség nyílik meg előttünk" - fejtette ki Frederic Lhostte, a Proximus Advanced Telco Services egységének vezetője. "A roaming lehetővé teszi számunkra új felhasználási módok kiaknázását a mobil szektorban, és olyan vállalatok ügyfélkörünkbe való bevonását, amelyek több országban végeznek üzleti tevékenységet. Ezen felül elősegíti a különböző országokban tevékenykedő, a LoRaWAN-t támogató hálózatüzemeltetők közti kapcsolatok erősödését, és ezáltal a nemzetközi ügyfelek megnyerését célzó közös fellépést is."

A roaming nagyobb lefedettséget biztosít egyes konkrét felhasználási módok céljára azáltal, hogy lehetővé teszi a több hálózat közti együttműködést, nagyobb kapacitást biztosít, növeli az eszközök készültségi idejét olyan területeken, ahol több, egymást átfedő hálózat működik, és végül lehetővé teszi a LoRaWAN szolgáltatók számára a jobb kapacitáskezelést és a lefedettség optimalizálását. A roaming ugyanakkor azt is biztosítja, hogy az egyes eszközök különböző LPWA hálózatokhoz kapcsolódjanak a helyi lefedettségtől függően, és támogatja olyan felhasználási módok bevezetését, amelyek több országon áthaladó eszközök/tárgyak monitorozására és nyomon követésére szolgálnak, például poggyász vagy küldemények/szállítmányok nyomon követése.

Tekintse meg az eredeti közleményt a következő internetes címen: businesswire.com: http://www.businesswire.com/news/home/20170227006419/en/

Kapcsolat:
Actility:
Anne van Gemert
anne.vangemert@actility.com
vagy
Sagemcom:
Marie-Caroline SARO, 00336 336 223 31
presse@sagemcom.com

Forrás: Sagemcom

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendő a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.