2016. november 4., péntek 08:44

Megvannak az '56-os dalverseny győztesei!
    Budapest, 2016. november 4., péntek (OTS) - Megvannak az '56-os dalverseny győztesei!

    
A hallgatók szavaztak, és a Petőfi rádió pedig csütörtökön nyilvánosságra hozta a győztes műveket.

A szakmai zsűri előzetes válogatását követően a Petőfi szavazásra bocsátotta a Top 10 dalszöveget, melyeket az írók az Avanti ragazzi dallamára írtak az '56-os hősök előtt tisztelegve. Az összesen 1.000.000 forint értékű nyereményjáték végső győzteseit pedig már a közönség választotta ki, így a szavazók választása alapján az alábbi végeredmény alakult ki a dalszövegek mezőnyében:

1. A göndör hajú Pesti Srác (Pajor Ábrahám)
2. És mentek a srácok az  úton… (Béres Ferenc Attila)
3. Induló 1956 emlékére (Spanbergerné Laczkó Ivetta)

A Petőfi rádió Talpra, magyar! c. műsorában mindhárom nyertest élőben kapcsolták a műsorvezetők a reggeli adásban, és a győztesek bemutatkozása mellett a Petőfi vállalta, hogy a nyertesek művei hamarosan meghallgathatóak lesznek a rádióban, hiszen a nyertes dalokat feléneklik az Avanti ragazzi indulójára. Ezzel a dal többféle változatban is hallható lesz a rádióban.

Tisztelgés '56 hősei előtt Petőfi rádióban - gratulálunk a dalszövegíróknak!

Az eredményhirdetésről elérhető egy videó a petofilive.hu oldalán: http://www.petofilive.hu/2016/11/03/megvannak-az-56-os-dalverseny-nyertesei/
    
-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.