2016. február 1., hétfő 10:00

Egyre többen mennek a postára pénzügyeiket intézni
    Budapest, 2016. február 1., hétfő (OTS) - Rekord összegű megtakarítási állomány a Magyar Postán 2015-ben.

    "A Kormány szándéka, hogy a kisebb településeken is minél szélesebb körben elérhetők legyenek a nagyvárosokban megszokott, korszerű pénzügyi szolgáltatások, ezzel erősödjön a vidék pénzügyi infrastruktúrája. Ebben fontos szerepe van a Magyar Postának." - ismertette Németh Lászlóné, a Miniszterelnökség államtitkára a Magyar Posta által kiadott közleményben.

"A Magyar Posta stratégiai célja, hogy megerősítse és minél szélesebb ügyfélkörben elérhetővé tegye a modern pénzügyi, pénzforgalmi termékeket. A klasszikus postai szolgáltatások iránti igény csökkenése miatt a posta célja, hogy a pénzügyi szolgáltatások erősítésével kompenzálja kieső árbevételét. Ennek érdekében az elmúlt három évben megújította a postákon kínált pénzügyi portfóliót." - ismertette Szarka Zsolt a Magyar Posta vezérigazgatója.

Posta Bankszámla
A dinamikus fejlesztéseknek köszönhetően 2015 év végén már több mint 50.000 Posta Bankszámlát nyitottak a postán, ezen túlmenően pedig a nyár során belépett a személyi kölcsön piacra is az általa közvetített Posta Személyi Kölcsön termékkel.

Befektetés
Nemcsak folyószámla ügyeit intézi egyre több lakossági ügyfél a Magyar Postán, hanem befektetéseit is. 2015-ben, minden eddigi rekordot meghaladó közel 570 milliárd forintos megtakarítási állományból csaknem 110 milliárd forintos állomány a 2013-ban alakult Magyar Posta Befektetési Zrt. kezelésben volt. Értékpapírszámlával 2015 év végén 40 000 ügyfél rendelkezett. A Magyar Posta által közvetített megtakarítási állomány háromnegyedét állampapírban helyezték el az ügyfelek.

Biztosítás
A biztosítási szektorban immáron 13 éve jelen lévő Posta Biztosító 2014. után 2015-ben is elnyerte a londoni székhelyű pénzügyi folyóirat, a World Finance Magazin díját, mint a magyarországi biztosítási szektor legjobb életbiztosítója. Mindezt a töretlen sikert visszaigazolja az a csaknem 240 ezer biztosítási szerződés is, amelyet a Magyar Posta ügyfelei kötöttek a postákon a tavalyi év során.

Magyar Posta Zrt.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.