2016. február 1., hétfő 09:00

Egy elhalasztott budapesti olimpia hozománya
    Budapest, 2016. február 1., hétfő (OTS) - Nyílt levél Thomas Bach Úrnak

    Tisztelt Elnök Úr, kedves NOB Elnökség!

A kezdeti eufóriából felébredve be kell látnunk, hogy túlbecsültük lehetőségeinket. Különösen az olimpiához feltétlenül szükséges városi infrastruktúra területén vannak 2024-et meghaladó költséges és időigényes tennivalóink (Kelebia vasút városi szakasza, Galvani híd, Csepeli Gyorsvasút). Ráadásul adósok vagyunk egy országos reprezentatív közvélemény kutatás eredményeivel is, aminek kimenetele legalább kétesélyes. Mindenesetre az AGENDA 2020 kezdeményezésen felbuzdulva továbbra is pályázni szeretnénk abban a perspektívában, hogy az újkori olimpiák története lassan kifutóban van. Ennek megfelelően 2017 szeptemberében Limában erről is dönteni kellene: azzal, hogy ha az EU-s Párizs megkapja a 2024-est, a 28-ast a vetésforgó alapján Los Angeles kaphatná meg biancóban. És akkor, 2032-re Budapest készen áll egy reprezentatív záró olimpia megrendezésére, a 33.-ra! Ezek után pedig már állandó világhelyszínen zajlanának a Játékok. Például Krétán, a Földközi tenger keleti medencéjének a geopolitikai centrumában, ősi görög földön. Mondani se kell, hogy 2033 után itt milyen béke-programmá nőhetne ki magát az olimpiai mozgalom.

Budapest pedig a 32-es olimpiája után, záróünnepség keretében elvégezné az olimpiai stadionja visszabontását is. És még sok hasonló ceremóniára készülünk Dél-Pesten, az olimpia frekventált helyszínén, különös tekintettel az utóhasznosításra. Kérjük, adja át üdvözletünket Jacques Rogge Úrnak is, hiszen ő nagy pártolója volt a budapesti olimpiának már 2002-ben.

Tisztelettel: A BON-TEAM 33 nevében Raab József okl. építészmérnök, ex-olimpiai témafelelős az FPH-nál (06/20-233-3528)
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.