2014. november 21., péntek 11:13

Üzleti Etikai Díjat nyert az iData Kft
    Budapest, 2014. november 21., péntek (OTS) - Díjeső a GPS-es nyomkövetéssel foglalkozó iData Kft-nél - etika és üzlet

    Immár 15. alkalommal osztották ki a 14 évvel ezelőtt alapított, azóta az üzleti élet rangos elismerésévé vált Üzleti Etikai Díjat, amelyet László Ervin professzor, a Budapest Klub elnöke és Demcsák Mária, a Piac&Profit üzleti magazin alapító főszerkesztője azzal a szándékkal hozták létre, hogy minden évben a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a vállalkozások, amelyek tevékenységükkel, magatartásukkal példát mutatnak a felelős, etikus gazdálkodásban, üzleti jelenlétben, és erősítik a társadalom és az üzleti szféra közötti bizalmat.

Ezt az Üzleti Etikai Díjat nyerte el 2014-ben az iData Kft.

Idén a gazdasági szervezetek, kamarák és egyéni jelölések eredményeképpen 60 cég adott be pályázatot, közülük 8 cég nyerhette el az Üzleti Etikai Díjat.

Az iData számára az idei ősz díjesőt hozott, a Deloitte Technology Fast 50 listájára jutás, majd az Év Intelligens Vállalata cím elnyerése után megkoronázta a sikereket az Üzleti Etikai Díj.

AZ ÜZLETI ETIKAI DÍJ SZEMPONTRENDSZERE:    
    - A cég etikai magatartása alkalmazottaival szemben
    - A cég tulajdonosainak etikai magatartása tulajdonosi jogosítványaik gyakorlása közben
    - Az ügyfelekkel, üzleti partnerekkel szembeni etikus üzleti magatartás
    - Társadalmi felelősségvállalás
    - A környezettel szembeni felelős magatartás

Szabó Lajos, az iData Kft. ügyvezető igazgatója a díj átvételekor kiemelte, a cég dolgozóinak elszántsága és profi munkája az iData sikerének elengedhetetlen része.

www.idata.hu
    

-------------------------------------------------------------------

      Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
      Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
      Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.



Forrás: OTS Üzleti Sajtószolgálat

MTI  © Minden jog fenntartva.