OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2014. július 29., kedd 15:41

Új bemutató a Gyulai Várszínházban
    Budapest, 2014. július 29., kedd (OTS) - Július 31-én kerül sor a Gyulai Várszínház harmadik új bemutatójára a tószínpadon, amely a székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közös produkcióban valósul meg.

    Most egy igazi látványos zenés vígjátékot nézhetnek meg 3:1 a szerelem javára címmel, amelyet Ábrahám Pál, Harmath Imre és Szilágyi László írt. A 30-as években íródott eredeti szöveget alaposan leporolták és maivá tették Bagó Bertalan rendező irányításával.
A fordulatokban bővelkedő történet, a kifogyhatatlan helyzetkomikumok sorozata, a ragyogó szerepkettősségekkel és vérbő muzsikával a nézők emlékezetes, szórakoztató estének lesznek részesei. Forrpontig hevült érzelmek, számtalan poén és vidámság közepette a végeredmény nem lehet kétséges, ének, tánc, humor, szerelem és sok-sok félreértés két félidőben, ez jellemzi az előadást. A darab főszereplői a magyar vízilabda válogatott játékosai és a lányok. A bemutató után még kétszer kerül színre az előadás a tószínpadon augusztus 1-2-án.

További információ:
E-mail: gyulaivarszinhaz@t-online.hu;
honlap: www.gyulaivarszinhaz.hu
    

-------------------------------------------------------------------

      Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
      Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
      Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.