OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2012. november 27., kedd 13:13

Van remény: Példamutató összefogás a magyar civil szervezetek között
    Budapest, 2012. november 27., kedd (OTS) - Tizenkét évvel ezelőtt egy orvosi műhiba miatt halt meg Nail, Gyura Barbara 20 hónapos, leukémiás kisfia. A szörnyű tragédiát követően az édesanya létrehozta a Szemem Fénye Alapítványt, azzal a céllal, hogy általa nyújtson segítséget a legsúlyosabb betegséggel küzdő gyermekeknek és szüleiknek.

    Nail halála után egy évvel megszületett Rinát, akinek neve tatárul újjászületést jelent. A gyermek, majd kiskamasz gondtalan életet élt, iskolába jár, rock zenét hallgatott, focizott és kosarazott.

A sors azonban nagyon kegyetlen volt a családhoz. Az idén márciusban derült ki, hogy testvére után Rinát is súlyos beteg lett, csontrák (szarkóma) támadta meg a lábát. A hír sokkolta a szülőket, akik Nail halála miatt elvesztették minden bizalmukat a hazai egészségügyben. Rinát számára ezért külföldön keresték a legkevesebb megpróbáltatással járó, de egyben a legjobb ellátást.

A mexikói immunterápiát követően a fiú állapota sokat javult, később mégis elkerülhetetlenné vált a kemoterápia. A szülők végül egy világhírű gyógyintézetébe, a londoni Sarcoma Centerbe (Harley Street Klinika) vitték fiúkat, ahol évente 500 szarkómás gyermeket kezelnek, Európában magasan a legjobb gyógyulási aránnyal. Ebben a kórházban a szakmai és a technikai feltételek is adottak a végtagmegmentő műtéthez és a teljes gyógyuláshoz. A kezelések elején egy nevét titokban tartó szponzor biztosította a költségek kifizetését, később azonban a hazai gyermekonkológusok sugallatára visszalépett a finanszírozástól.

A kórházi tartózkodás, a kemoterápia és a műtét költségeit Rinát családja önerőből képtelen volt előteremteni, ezért az egészségbiztosítóhoz fordultak. Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez - áll Magyarország Alaptörvényében. A hazai egészségbiztosító azonban az elhúzódó ügyintézést követően, egy újabb véleményre várva felfüggesztette a finanszírozási eljárásra irányuló kérelem elbírálását: igaz, nem tagadta meg, de egyelőre nem is vállalta a londoni kezelések kifizetését.

A gyermek kezelése közben tovább folytatódott a londoni klinikán, a kifizetetlen számlák összege pedig napról napra nőtt. 4.672.849 forintnak megfelelő angol fontnyi tartozást halmozódott fel, amikor a klinika türelme elfogyott. Rinát kezelésének folytatásához feltételnek szabták az összeg kifizetését.

Az édesanya nem adta fel, emberfeletti küzdelemmel magánembereket és alapítványokat keresett meg, blogot írt és a médiához fordult, hogy támogatást kérjen, így előteremtve a gyógykezelésre szükséges pénzt.

Számos alapítvány tűzte zászlajára a rákos gyermekek megsegítését. Sajnos azonban a sok-sok szervezet közül mindössze kettő adott pozitív választ a kétségbeesett szülői kérésre.

A Gyermekrák Alapítvány és a Daganatos.hu Alapítvány azonnal igent mondott. Mindkét szervezet elnöke előtt ismert, hogy a rák kezelésénél nincs idő a várakozásra, hiszen, ha nem folytatják időben a kezeléseket, az később végzetessé válhat Rinát számára. Ezért felvették egymással a kapcsolatot és a gyermek gyógyulása érdekében összefogva, átvállalták a tartozás kifizetését. Egyenlő arányban megosztva, a közel ötmillió forint átutalása a napokban már meg is történt. Kétszer ad, ki gyorsan ad! - a mondás most is igaz, hiszen a kemoterápia a protokoll előírásai szerint, késedelem nélkül, időben folytatódhat.

A két szervezet évek óta küzd a gyilkos kór ellen: százmilliókat költenek a rákos gyermekeket nevelő családok megsegítésére, a magyarországi gyermekonkológiai centrumok fejlesztésére, valamint a gyermekonkológusok és -hematológusok továbbképzésére.

A civilek összefogásának szép példája, hogy ez a két alapítvány a család mellé állt, és nem engedte, hogy pénzhiány vagy a hazai orvosok között dúló esetleges presztízsharc miatt a szülők Nail után Rinátot is elveszítsék.

A tragédia nem ismétlődhet meg! Rinát előtt még hosszú út áll a teljes gyógyuláshoz vezető úton. Segítsen Ön is! Barbara a további kezelésekre is gyűjt, gyermekének állapotáról a www.helprinat.com címen tájékozódhatnak.
    

-------------------------------------------------------------------

      Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
      Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
      Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.