OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)






2010. augusztus 30., hétfő 11:30

IV. Zsindelyes Pálinka és Népi Gasztronómiai Fesztivál
    Budapest, 2010. augusztus 30., hétfő (OTS) - A Zsindelyes Pálinkafőzde idén is megrendezi Érpatakon a Zsindelyes Fesztivált, ami immár a negyedik a sorban. Az előző évek nagy sikerei után viszont a szervezők úgy döntöttek, hogy eljött az ideje a növekedésnek, így szeptember 4-én már két színpaddal várják a közönséget, természetesen dupla annyi programmal is.

    
    A hírhez tartozó kép(ek) ingyenesen letölthető(ek) a következő
internetcímen: http://ots.mti.hu/kep/OTS_20100830_001.jpg http://ots.mti.hu/kep/OTS_20100830_002.jpg

Egész napos színvonalas műsorokkal várják a látogatókat, idén az koncertek listája is hosszabb, a dupla színpadnak köszönhetően: EDDA, Fenyő Miklós, Magna Cum Laude, Hold Viola, Tequila Band, Roxan, Jump Rock Band. A népi vonalat a Bürkös Zenekar, a Szalonna és Bandája mellett az Érpataki Asszonykórus képviseli. Emellett még számos fellépő fogja szórakoztatni a látogatókat egész nap, párhuzamosan a két színpadon.
    A hagyományok őrzése a szervezők számára továbbra is fontos, ezt mutatja a kézműves udvar, ahol mesterek készítik el a helyszínen a vásárlóknak szánt munkájukat. Az érdeklődők pedig ki is próbálhatják a mesterségeket, úgy, mint csipkeverés, szövés, fazekasság, fafaragás, kovácsolás, kerámiázás. Emelet ebben az évben is készülnek a szervezők újdonságokkal, mint a lovas bandérium felvonulással, honfoglalás korát idéző lovas íjászokkal, vagy a középkori lovagok felvonulásával.
    A gyerekekről sem feledkeznek meg a szervezők, számukra is biztosítanak egész napos játszóházat, benne hagyományokat őrző játékokat, mint fa körhinta, gyerek lovagi torna, diótörő, hordólovaglás, célba dobás, ütlegelő, csirke pofozó, lengőteke, patkó dobás.
    Gasztronómiai élményekben sem lesz hiány, a Gasztro- sziget újra benépesül egy napra a vidék településeivel, akik magukkal hozzák a tájegység specialitásait. A főzőversenyen ugyanis a legtöbb környékbeli település megméretteti a főztjét, saját polgármesterükkel a csapatok élén. A Zsindelyesnél idén közel 50 csapatra számítanak. Szintén a Gasztro - sziget ad helyet egy szenzációnak is, itt ugyanis elkészítik a világ legnagyobb almakompótját, mintegy 3000 literes üstben.
    Végül, de nem utolsósorban, mivel a Zsindelyes fesztivál a pálinkára is összpontosul, így a helyszínen több ponton kapható lesz a Zsindelyes Valódi Pálinkák egész szortimentje, kóstolóba, kisüveggel, egész nagy, másfél literes kiszerelésben is.
    
    A Zsindelyes Fesztivál szervezői egy nemes célt is képviselnek, hisz az 500.- Ft-os belépődíj 10 %-át a júniusi árvízkárosultak javára fogják felajánlani.

    A Pálinkafőzde a IV. Zsindelyes Fesztivállal idén is a színvonalas szórakoztatást tűzte ki céljául, ami az előző évekhez hasonlóan minden korosztálynak próbál kedveskedni a programokkal, fellépőkkel.

Bővebb információ: www.zsindelyes.hu
    

-------------------------------------------------------------------

      Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
      Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI Zrt.
      Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.
Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.