OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2021. szeptember 21., kedd 09:15

Több mint 5 milliárdból fejleszt a 40 éves Vitafort
    Dabas, 2021. szeptember 21., kedd (OTS) - Több mint 5 milliárd forint értékű beruházással készül el az idén 40 éves jubileumát ünneplő, dabasi Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. új gyártóbázisa, amelynek alapkövét ünnepélyes keretek között, 2021. szeptember 21-én tették le Dabason. Az ünnepségen részt vettek Magyar Levente, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, Pánczél  Károly, országgyűlési képviselő, Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója, illetve Kőszegi Zoltán, Dabas város polgármestere. A fejlesztés során új premix-, koncentrátum- és tápüzem készül el két év alatt. Az 5 milliárd 98 millió forint összértékű beruházást az állam 1 milliárd 682 millió forint vissza nem térítendő támogatással segítette - hívta fel a figyelmet az eseményen Kulik Zoltán, a Vitafort Zrt. vezérigazgatója.

    A Vitafort Zrt. történelmének eddigi legnagyobb beruházása teljesen zöldmezős lesz - mondta Kulik Zoltán. Mint kifejtette, a takarmánygyártás teljes vertikumát lefedő, új gyártóbázist építenek fel a cég 12 hektáros dabasi telephelyén. A gyártás jelenleg sok logisztikai folyamatot igénylő, több különálló egységként működő üzemben történik.
A beruházásnak köszönhetően Dabason épül Közép-Kelet-Európa legmodernebb takarmánygyára. A 2021 szeptemberi alapkőletételt követően a gyártás várhatóan 2023. januárjában indulhat meg. "A-Z ÜZEM 4.0" elnevezés utal a high-tech robottechnikás megoldásokra, valamint arra, hogy a Vitafort Zrt. A-Z -ig, valamennyi termékét, a most épülő üzemében fogja a jövőben előállítani. Kapacitása éves szinten 100 ezer tonna lesz, amely tápegyenértékre vetített 1,5 millió tonna kész keveréktakarmány előállítására ad lehetőséget.

Az új üzemben 0,2 %-os egységes premixektől, a koncentrátumokon át, kész keveréktakarmányt és tápszereket is gyártanak majd. Az 5 800 négyzetméter hasznos területen, 9 szinten felépülő, s csaknem 40 méter magas ultramodern gyártóbázison a takarmánygyártás teljes folyamata integráltan valósul meg.  

     -    Zárt rendszerű, kötött pályás konténeres anyagmozgató rendszere lehetővé teszi a gyógyszer-kontamináció mentes gyártást.
     -    A legkorszerűbb technikai megoldások, robotliftek, nagyfokú automatizálás biztosítják a számítógép vezérelte gyártás teljes körű nyomon követhetőségét.
     -    "A-Z ÜZEM 4.0" több mint 600 tonna alapanyag befogadására alkalmas tartálycsoportot foglal magába, a készáru tartály rendszer egyidejűleg akár 30 különféle késztermék kezelésére alkalmas.

A társaság célja a beruházással nem a termelés növelése, inkább a versenyelőnyre fókuszálnak meglévő piacaikon, ahogyan a milliárdos kutatás-fejlesztési programjaikkal is. A fejlesztésnek köszönhetően a ma mintegy 2000 féle végterméket előállító Vitafort Zrt. az egyes állatokra egyedenkénti takarmányozást nyújthat majd, akár az automatizált, robotizált istállók irányába. A teljesen robotizált takarmánykiosztás ugyanis az elkövetkező években egyre inkább előtérbe kerül majd, s erre a Vitafort Zrt. elsőként kíván felkészülni az országban - hangsúlyozta a Vitafort Zrt. vezérigazgatója. Kulik Zoltán hozzátette: a beruházás a nagymértékű integráció mellett rendkívül fejlett, Európában is csak 2-3 helyen létező robotizációval is jár majd. A Vitafort cégcsoporton mintegy 400 főt alkalmaz, akiknek a munkájára továbbra is szükség lesz. A Vitafort Zrt. vállalja, hogy a támogatási szerződés fenntartási időszaka alatt az árbevételét és a személyi jellegű ráfordításait együttesen 30 %-al növeli. A beruházás egyúttal kiemelkedő karrier lehetőségeket is kínál a régióban élő munkavállalók számára.

A beruházással egy olyan modern takarmányüzem létesül Magyarországon, amely a jelenleginél jóval nagyobb termelési potenciál ellenére kisebb környezetterheléssel fog működni. A beruházás fontos eleme a cég növekedési stratégiájának, hazai piaci részesedése növelésének, valamint export lehetőségei bővítésének. A termelő kapacitás lehetővé teszi, hogy nem csak a magyar állattenyésztőket látja el kiemelkedő minőségű termékekkel, hanem új exportpiacokat is megcélozhat.

A nyolc gazdasági társaságot összefogó Vitafort cégcsoport árbevétele az elmúlt öt évben 50 százalékkal, 31 milliárd forintra nőtt. A cégcsoport éves szinten 980 ezer tonna tápegyenértéket értékesít belföldön, növénytermesztést 1800 ha-on folytat, gabonakereskedelme 300 ezer tonnát tesz ki, továbbá 30 ezer hízót, 8 millió liter tejet termel, a laboratóriumokban 12 ezer mintát vizsgál, 180 ezer paraméterrel. Világszerte 18 országban van jelen, Moldáviában 30, Romániában 25, Ázsiában 15 éve.

Dabas, 2021. 09. 21.

Kapcsolattartó:
Egervári Ildikó
marketing és kommunikációs vezető
Vitafort Zrt.
mobil: +36306839249
email: egervári.i@vitafort.hu
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.