OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2021. augusztus 19., csütörtök 09:16

A fokozatos zöldítés útján halad a Nitrogénművek
    Pétfürdő, 2021. augusztus 19., csütörtök (OTS) - A Nitrogénművek Zrt. a műtrágyaiparban az elsők között megvalósíthatósági tanulmány kidolgozásába kezdett a "zöld" ammónia előállítás hazai bevezethetőségéről, amellyel jelentősen csökkentheti ökológiai lábnyomát - tájékoztatott Bige Zoltán, a társaság stratégiai igazgatója, az igazgatóság tagja. Kifejtette: a műtrágyagyártás megfelelő szabályozási és támogatási környezettel meghatározó szerepet játszhat a legégetőbb fenntarthatósági európai kihívások megoldásában. A Nitrogénművek az Európai Beruházási és Fejlesztési Bankkal (EBRD) együttműködve azon dolgozik, hogy növekedjen a péti ammónia-előállítás energiahatékonysága és vizsgálja, hogy megújuló energia felhasználásával hogyan lehetne a "zöld" ammónia előállítását meglévő gyártófolyamatba integrálni.

        A megújuló energia ez esetben elektrolízissel előállított "zöld" hidrogén lenne, a "zöld" ammóniát pedig a tervek szerint a kalcium-ammónium-nitrát (CAN, közismert nevén Pétisó) műtrágya - a Nitrogénművek fő terméke - előállításakor használnák fel. A CAN a legzöldebb nitrogén műtrágya a mezőgazdaságban bármely más mezőgazdasági nitrogénforráshoz képest, mivel a termelés során minimális dinitrogén-oxid (N2O) és szén-dioxid (CO2) szabadul fel - hangúlyozta Bige Zoltán. Ugyanakkor minden tonna "zöld" ammónia gyártásával 2 tonnával kevesebb, minden tonna "zöld" hidrogénnel pedig mintegy 10 tonnával kevesebb CO2 kerül a légkörbe. Ez már jelentős abszolút kibocsátás-csökkenés - hívta fel a figyelmet. A fejlesztés tehát segíti a magyar és európai uniós üvegházhatású gáz kibocsátási mérték közelítését a karbonsemleges cél felé.

Pétfürdő ideális az élvonalbeli beruházásokra: az elmúlt évek jelentős fejlesztéseinek köszönhetően itt van Európa legmodernebb salétromsav és CAN gyártó kapacitása -  utóbbi az egyik legnagyobb is. A tervezett beruházás része egy 200 MW csúcsteljesítményű napelem- és egy 45 MW csúcsteljesítményű szélerőmű park, az optimális energiafelhasználást biztosító 400 MWh tárolókapacitással együtt. A megtermelt energiát 100 MW-os elektrolízis technológia hasznosítaná napi 18 tonna hidrogén és 144 tonna oxigén előállítására. A megtermelt 36 ezer tonna "zöld" ammóniából 100 ezer+ tonna Pétisó gyártható, ami a jelenlegi 1,4 millió tonnás éves gyártói kapacitást egészítené ki. A vállalat teljes termelését tekintve a beruházás csaknem 10 százalékos energiacsökkentést céloz meg.

A tanulmányban vizsgált projekt az egyik legnagyobb "zöld" ammónia beruházás lehet Európában, de még így is csak 7-8 százaléka a Nitrogénművek teljes kapacitásának. Viszont a Nitrogénművek így termelt ammóniája közel karbonsemleges lehet, a hidrogéntermelés további növelésének, vagy akár a teljes termelés karbon-semlegesítésének pedig nincs technológiai akadálya.

A tanulmány készítésével párhuzamosan azonnali lépéseket is tervez a vállalat a zöldítés útján. Az optimális gyártási folyamatokat eddig előtérbe helyezve, csak saját ammóniát használt a vállalat. Ugyanakkor a "zöld" ammónia várható megjelenését feltételezve, átmenetileg ammónia vásárlására készül a Nitrogénművek, egy azonnal megvalósítható beruházásával. A tervek szerint már 2022-ben megépülhet a vállalat új ammónia lefejtője, mely lehetővé teszi a meglévő műtrágyagyártó kapacitásának teljes kihasználását, valamint alacsony szén-dioxid kibocsátással gyártott ammónia fogadását és annak felhasználását. "Az ammónia-függőséget mindenféleképpen el szeretnénk kerülni, hiszen a helyi gyártásban és a mezőgazdaság magas ellátásbiztonságában hiszünk, de a piac tesztelésére és az azonnali  eredmények felmutatására ez egy nagyszerű lehetőség" - fogalmazott Bige Zoltán.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.