OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2021. március 22., hétfő 08:15

Március 22. a Víz Világnapja - A víz érték! Becsüljük meg!
    Budapest, 2021. március 22., hétfő (OTS) - Március 22. a Fővárosi Vízművek szakemberei számára mindig kiemelkedik az év többi napja közül. Egy nap, amikor a világon mindenki talán kicsit jobban odafigyel a vízre és azokra, akik 365 napon át, a nap 24 órájában a víziközmű-szolgáltatás zavartalanságáért dolgoznak.

    Amint Keszler Ferenc, a Fővárosi Vízművek vezérigazgatója munkatársaihoz címzett ünnepi köszöntőjében fogalmazott: "Vízszolgáltatók világnapja ugyan nincs, de nekünk, Vízműveseknek március 22. mindig egy kicsit rólunk is szól. Büszkék lehetünk arra, hogy 2 millió ember lakásába, háztartásába a mi munkánknak köszönhetően kerül egészséges, tiszta ivóvíz, és gondoskodunk róla, hogy felhasználás után se károsítsa környezetünket a szennyvíz. Bízom benne, hogy legalább ezen a napon elgondolkodnak a fogyasztóink, a döntéshozóink és a tágabb környezetünk is azon, hogy a megszokott, magas színvonalú és kényelmes szolgáltatásunk nem önmagában keletkezik, hanem több mint 1500 vízműves kolléga minden napos nehéz, erőt próbáló, professzionális, kreatív és innovatív munkájának köszönhető."

Tüttő Kata főpolgármester-helyettes a felújítások szükségességére és fontosságára hívta fel Facebookon a figyelmet: "A mindennapokban természetesnek vesszük, hogy csak egy mozdulat, és tiszta víz folyik a csapból. Nem gondolunk rá, miért is tennénk, hogy ahhoz, hogy a kutakból ez a víz minden budapesti otthonába eljusson, ahhoz a Fővárosi Vízművek szakemberei több mint 5000 kilométer vízcsőhálózatot tartanak karban, újítanak meg nap mint nap. Ahhoz, hogy ez a víz holnap is a poharunkba kerüljön és ne a földben folyjon el törött csöveken keresztül, szükséges az elöregedett hálózat mielőbbi megújítása, a sokszor 90 éves vízcsövek mielőbbi cseréje. Ahogy a többi fővárosi közműrekonstrukció, úgy a vízcsövek cseréje is azt szolgálja, hogy a város fenntartható és élhető legyen."

Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-videójában a vízszolgáltatás fenntarthatósága kapcsán a környezetvédelem fontosságát hangsúlyozta: "A budapestiek otthonába nap mint nap 450 millió liter gondosan ellenőrzött, kristálytiszta ivóvizet juttatnak el a Fővárosi Vízművek munkatársai. A Víz Világnapján gondoljunk azokra a szakemberekre, akik nap mint nap 24 órában gondoskodnak arról, hogy mi tiszta ivóvizet ihassunk. Ők azok, akik üzemeltetik a kutakat, a gépházakat, a medencéket,a víztornyokat, a csöveket és ellenőrzik nap mint nap a víz minőségét. Közben ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a környezetünk és a vízbázisaink védelme közös felelősségünk, hogy a gyermekeink és az unokáink is jó minőségű vizet ihassanak."

Amint az idei év víz világnapi jelmondata fogalmaz: A víz érték! Becsüljük meg!

Fővárosi Vízművek
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.