OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2021. március 10., szerda 10:06

Speciális weboldalt fejlesztenek a középiskolás diákok a Kódolj határok nélkül! - programozó verseny döntőjében
    Budapest, 2021. március 10., szerda (OTS) - A középiskolás diákok fantasztikus teljesítményt nyújtottak a Belügyminisztérium és a NISZ Zrt. által meghirdetett országos nyílt forráskódú programozó verseny első két online fordulójában. Megszületett a végső megmérettetésben résztvevő csapatok listája. Április 10-én, a mindent eldöntő 24 óra leforgása alatt a versenyzőknek egy speciális célú weboldalt kell megtervezniük, majd lefejleszteniük.

    
     A Kódolj határok nélkül! országos programozó verseny az idei évben középiskolai és felsőoktatási kategóriákban várta a programozás iránt érdeklődő diákok jelentkezését. A középiskolások februártól áprilisig, összesen három fordulóban mérik össze tudásukat, melyek közül az első két küzdelem már lezajlott.

"A kezdeményezés sikerét mutatja, hogy a versenyre jelentkezők száma a tavalyi évhez képest megduplázódott. Sőt, 12 csapat idén újra ringbe szállt az értékes nyereményekért" - fogalmazott Hajzer Károly, a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkára.

Bancsics Ferenc, a NISZ vezérigazgatója hangsúlyozta - "Nagyon örültünk annak, hogy a diákok meglepően magas, 86% feletti teljesítménnyel jutottak tovább a döntőbe. Különösen figyelemre méltó a diákok tudása, annak ellenére, hogy a középiskolai tananyagnak mindössze csekély részét képezik a nyílt forráskódú szoftverekről szóló ismeretek."

Szabó Dóra, a NISZ igazgatója és a verseny szakmai vezetője a döntővel kapcsolatban elmondta, hogy az előző évhez képest, lényegesen rugalmasabb, a legújabb technológiákat felvonultató fejlesztői környezet várja majd a versenyzőket a döntőben, ezáltal is a nyílt forráskódú fejlesztésre ösztönözve a fiatalokat.

A döntőbe jutott 10 csapat:

1.    NemesGSZ
Békéscsabai Szakképzési Centrum Nemes Tihamér Technikum és Kollégium
2.    mkdir csapatnev
Nyíregyházi Szakképzési Centrum Széchenyi István Technikum és Kollégium
3.    Programozó Palánták
Veszprémi Szakképzési Centrum Ipari Technikum, Veszprém
4.    (Dru)Pál utcai fiúk
Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Technikum és Kollégium
5.    OOP
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Neumann János Informatikai Technikum, Budapest
6.    A CSS programnyelv
Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium
7.    Akina Speed Stars
Váci Szakképzési Centrum Boronkay György Műszaki Technikum és Gimnázium
8.    NullExpression
Debreceni Szakképzési Centrum Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum
9.    install gentoo
Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Technikum
10.    Python
Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnázium, Budapest

A rangsor érdekessége, hogy az "mkdir csapatnev", az "OOP" és a "Python" csapatok tavaly szintén szerepeltek a legjobbak tízes listáján. A visszajelzések alapján a diákok örömmel szálltak ismét versenybe.

A "Kódolj határok nélkül!" 2021-es versenysorozat középiskolai kategóriájában a szakmai zsűri által a leginkább kreatívnak és legjobban kivitelezettnek ítélt weboldal megalkotói nyernek. Az első három helyezett csapat tagjai és felkészítő tanáraik értékes nyereményekben részesülnek, a legrátermettebb diákokat pedig gyakornoki program várja a NISZ Zrt. szakterületeinél. A verseny részletei a verseny.nisz.hu oldalon olvashatók.

A nyílt forráskódú szoftverek és nyílt szabványokon alapuló megoldások fontos szerepet töltenek be a magyar közigazgatásban és a kormányzati informatikában. A NISZ Zrt. többek között ezért is hozta létre 2016-ban a nyílt forráskódú szoftvereket támogató szervezetét, amely mára már nemzetközi szinten is kiemelkedő sikereket ért el a LibreOffice fejlesztésben és hibafeltárásban. A "Kódolj határok nélkül" programozói verseny meghirdetésének célja, hogy népszerűsítse a nyílt forráskódú technológiák használatát és tovább növelje ismertségüket, minél szélesebb körben elterjedjenek a nyílt szabványokon alapuló informatikai megoldások, a közigazgatási informatikához is közelebb kerüljenek a diákok, és a verseny szervezői is ismerkedhessenek az "utánpótlással".

További részletek a verseny.nisz.hu oldalon találhatóak.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.