OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2021. január 7., csütörtök 14:31

A Tommy Hilfiger felhívja a társadalmi vállalkozókat, hogy vegyenek részt a Tommy Hilfiger Fashion Frontiers Challenge elnevezésű kezdeményezésben (1. rész)
    Amszterdam, 2021. január 7., csütörtök (Business Wire/OTS) - A Tommy Hilfiger a harmadik alkalommal közzétett versenypályázati felhívásában arra buzdítja a feketebőrű, az őslakos és a színesbőrű (BIPOC) vállalkozókat, hogy feltétlenül pályázzanak, és felkéri a fogyasztókat, hogy regisztráljanak a pályázat weboldalán a pályázatok értékelésében való részvétel céljából.

    A PVH Corp. [NYSE: PVH] tulajdonában lévő Tommy Hilfiger örömmel jelenti be, hogy a harmadik alkalommal meghirdetett Tommy Hilfiger Fashion Frontier Challenge (A Tommy Hilfiger Divathatárok kihívása) elnevezésű versenyre 2021. január 6-a és március 8-a közt nyújthatók be a pályázatok. A globális program célja a divat terén a pozitív társadalmi változásokat elősegítő megoldásokat kidolgozó induló (ún. "start-up"), illetve a gyors növekedés fázisában lévő (ún. "scale-up") vállalkozások támogatása. A 2018-ban elindított Tommy Hilfiger Fashion Frontier Challenge program keretében a cég eddig összesen 350 000 euró összegben osztott ki díjakat azoknak a vállalkozóknak, akik kiállnak nézeteik mellett, és elkötelezettek aziránt, hogy közösségeikben a változások motorjaként működjenek. A mostani harmadik pályázat révén, amely a Tommy Hilfiger "Waste Nothing and Welcome All" (Semmit nem pazarlunk és mindenkit elfogadunk) elnevezésű fenntarthatósági programjára épül, a cég elsősorban azokat a feketebőrű, őslakos és színesbőrű (BIPOC) vállalkozókat kívánja támogatni, akik közösségeik fejlődéséért dolgoznak, és szeretné elérni, hogy a jövőben a divat befogadóbb, inkluzívabb legyen. Ezúttal a fogyasztóknak is lehetőséget kíván biztosítani arra, hogy segítsék a zsűrit a benyújtott pályázatok értékelésében.

Ez a sajtóközlemény multimédia elemeket is tartalmaz. A teljes közlemény a következő internetes címen tekinthető meg: https://www.businesswire.com/news/home/20210105006033/en/

"A Tommy Hilfiger Fashion Frontier Challenge azokra a vállalkozókra kívánja irányítani az emberek figyelmét, akik szívvel-lélekkel küzdenek azért, hogy pozitív társadalmi változásokat indítsanak el ágazatunkban" - fejtette ki Tommy Hilfiger. "Idén a nézőpontok, ötletek és közösségek még szélesebb körét szeretnénk bemutatni azáltal, hogy támogatást nyújtunk a BIPOC vállalkozóknak. Felelősek vagyunk a divatipar változásának előreviteléért, és én megtiszteltetésnek tekintem, hogy a hamarosan megkezdődő Tommy Hilfiger Fashion Frontier Challenge pályázattal is kifejezhetjük elkötelezettségünket az inklúzió és az egyenlő képviselet iránt."

A pályázat iránt érdeklődő vállalkozásokat olyan projektjavaslatok benyújtására kérjük, amelyek egy befogadóbb értéklánc létrehozását célozzák a divatiparban. A pályázók körét végül hat vállalkozásra szűkítjük le, amelyeket felkérünk, hogy az utolsó fordulóban virtuális módszerek alkalmazásával dolgozzák ki projekttervüket egy melléjük rendelt, az adott témát alaposan ismerő, a Tommy Hilfiger alkalmazottai közül kikerülő, illetve az ágazatban dolgozó szakértőkből álló csapat segítségével. A döntőbe bejutó pályázókat oktató segíti majd a pályázati prezentációs módszerek elsajátításában, hogy minél sikeresebben mutathassák be véglegesített koncepciójukat egy neves tagokból álló zsűri, illetve a Tommy Hilfiger Fashion Frontier Challenge program 2022 elején megrendezésre kerülő globális zárórendezvényének közönsége előtt. A még teljesebb körű inklúzió elősegítése érdekében a Tommy Hilfiger arra invitálja a fogyasztókat, hogy fogyasztói zsűritagként csatlakozzanak a zsűrihez, és segítsenek kiválasztani az ez évi döntősöket. A fogyasztói zsűritagok feladata lesz a 200 pályázat közül az 50 legjobb kiszűrése. Minden fogyasztói zsűritag legalább négy pályázatot kap majd a márka weboldalának erre a célra létrehozott aloldalán keresztül. A fogyasztói zsűritagságra február 8-ig lehet jelentkezni a következő internetes címen: https://responsibility.pvh.com/tommy/fashion-frontier-challenge/.

A korábbi évekhez képest a vállalat megemelte a díjazás összegét, hogy megfelelő pénzügyi támogatást biztosítson a nyerteseknek és támogassa őket az üzleti ötleteik megvalósításához szükséges ismeretek megszerzésében:
     -    A nyertesek között összesen 200 000 euró kerül szétosztásra, és a legtöbb közönségszavazatot elnyerő vállalkozó 15 000 eurós "Közönségkedvenc" különdíjat kap
     -    A nyerteseket egy éven át mentorálják világszerte a Tommy Hilfiger szakértői
     -    A nyertesek továbbá részt vehetnek az INSEAD üzleti iskola INSEAD Social Entrepreneurship (Társadalmi vállalkozás) elnevezésű programjában (ISEP), valamint
     -    Egy éven át mentori támogatást kapnak az INSEAD szakértőitől

"Bár már történt pozitív előrelépés a divatiparban az inklúzió és a sokszínűség irányába, még mindig igen sok a teendő e téren" - nyilatkozta Martijn Hagman, a Tommy Hilfiger Global vezérigazgatója. "A Tommy Hilfiger Fashion Frontier Challenge pályázat egyike azoknak a kezdeményezéseinknek, melyek az egyenlő képviselet és a sokszínűség, valamint a legfontosabb és legszükségesebb változások elérése iránti elkötelezettségünk jegyében születtek." (folyt.)



2021. január 7., csütörtök 14:32

A Tommy Hilfiger felhívja a társadalmi vállalkozókat, hogy vegyenek részt a Tommy Hilfiger Fashion Frontiers Challenge elnevezésű kezdeményezésben (2. rész)
    Amszterdam, 2021. január 7., csütörtök (Business Wire/OTS) -

    A Tommy Hilfiger küldetése az, hogy olyan divatot terjesszen el, amely megszünteti a pazarlást és minden ember számára biztosítja a befogadást, és az egyik vezető lifestyle termékeket tervező vállalat legyen, amely termékei megalkotása, tevékenységének irányítása és a közösségekkel és a hozzá kapcsolódó érdekcsoportokkal való kapcsolatainak ápolása során a fenntarthatóságot tekinti alapelvnek. További információk a Tommy Hilfiger PVH Forward Fashion (Előrevivő divat) nevet viselő stratégiája által támogatott fenntartható fejlődéséről a következő internetes címen állnak rendelkezésre: https://global.tommy.com/en_int/about-us-corporate-sustainability.

További információk a Tommy Hilfiger Fashion Frontier Challenge programról, ideértve a pályázati feltételeket és a pályázatok beadásának módját, a következő internetes címen találhatók: https://responsibility.pvh.com/tommy/fashion-frontier-challenge/.

A márka kedvelői és követői a közösségi oldalakon csatlakozhatnak a programról folyó beszélgetéshez a következő hashtagek segítségével: #TommyHilfiger és @TommyHilfiger..

# # #

Amit a Tommy Hilfigerről tudni kell…

A Tommy Hilfiger, amelynek portfóliójában olyan márkák szerepelnek, mint a TOMMY HILFIGER és a TOMMY JEANS, a világ egyik legismertebb és legelismertebb, prémiumkategóriás, ún. "lifestyle" (bizonyos életstílust/életérzést képviselő) ruházati cikkeket tervező és forgalmazó cége. A vállalat magas minőségű, egyedi szabású férfiruházatot és sportruházatot, női ruhakollekciókat és sportruházatot, gyermekruhákat, denim kollekciókat, fehérneműket (ideértve köntösöket, hálóruhákat és szabadidőruházatot), lábbeliket és kiegészítőket tervez és forgalmaz. Válogatott licenctulajdonosain keresztül a Tommy Hilfiger kiegészítő termékeket is kínál, például szemüvegeket, karórákat, illatszereket, fürdőruhákat, zoknikat, kisebb bőrárukat, lakberendezési cikkeket és bőröndöket/utazótáskákat. A TOMMY JEANS termékcsaládba férfi és női farmerruházat és lábbelik, kiegészítők és illatszerek tartoznak. A TOMMY HILFIGER és a TOMMY JEANS márkanévvel forgalmazott árukat a vásárlók szerte a világon megvásárolhatják a kiterjedt TOMMY HILFIGER és TOMMY JEANS kiskereskedelmi üzlethálózat egységeiben, a vezető szaküzletekben és áruházakban, egyes online kiskereskedőktől, valamint a tommy.com internetes címen.

Amit a PVH Corp.-ról tudni kell…

A PVH a világ egyik legkedveltebb és legnagyobb elismeréssel övezett divat- és ún. "lifestyle" (bizonyos életstílust/életérzést képviselő) termékeket forgalmazó vállalataként meghatározó szerepet játszik a stílustrendek alakítása terén. A társaság tulajdonát képezik olyan, a divatot a világ jobbá tétele érdekében formáló, ikonikus márkák, mint a Calvin Klein, a TOMMY HILFIGER, a Van Heusen, az IZOD, az ARROW, a Warner's, az Olga és a Geoffrey Beene, valamint a fehérneműket forgalmazó, digitális értékesítésre összpontosító True&Co., mely márkanevek, valamint egyéb ismert amerikai és nemzetközi márkanevek, továbbá licencbe adott márkanevek alatt számos különféle terméket forgalmaz. A PVH több mint 40 000 értékesítési partnere több mint 40 országban évente mintegy 9,9 milliárd USA dollár összegű árbevételt ér el. Ez az alapja a PVH erejének.

Kövessen minket a Facebook-on, az Instagram-on, a Twitter-en és a LinkedIn-en!

Tekintse meg az eredeti közleményt a következő internetes címen: businesswire.com: https://www.businesswire.com/news/home/20210105006033/en/

Kapcsolat:
Tommy Hilfiger:
Baptiste Blanc
Sr. Director, Global Communications
E-mail: baptiste.Blanc@tommy.com
Tel: +31 62904 2334

Forrás: Tommy Hilfiger

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendő a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.