OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2020. november 20., péntek 11:28

A Walgreens újragondolta az ország legnagyobb, gyógyászati és wellness termékek vásárlóinak biztosított törzsvásárlói programját, melynek eredményeként myWalgreens programja még több előnyt biztosít a vevők számára (1. rész)
    Deerfield, Illinois állam, USA, 2020. november 20., péntek (Business Wire/OTS) - Az egyik új előny a hihetetlenül gyors, a megrendelés napján való kiskereskedelmi áruátvétel: a megrendelt áruk röpke 30 perc elteltével már át is vehetők - A Walgreens ma bejelentette myWalgreens programjának elindítását, amely a cég törzsvásárlói programjának teljes újragondolása nyomán született meg. Az új program célja az, hogy a vásárlók számára új előnyök kibővített körét biztosítsa, ideértve az országban a leggyorsabbnak számító, még a megrendelés napján, kiskereskedelmi árusítóhelyeken való áruátvételt*. A vásárlók most már egy teljesen átalakított mobilalkalmazás segítségével online vásárolhatnak gyógyászati és wellness termékeket, és a megrendelt árukat röpke 30 percen belül átvehetik akár az üzletekben, akár az üzlet előtt az utcán, ki sem szállva az autójukból (curbside pickup), vagy autósoknak biztosított, ún. "drive-through" (vagy "drive-thru") árukiadó ablakoknál.**

        Ez a sajtóközlemény multimédia elemeket is tartalmaz. A teljes közlemény a következő internetes címen tekinthető meg: https://www.businesswire.com/news/home/20201119005676/en/

A Walgreens mondhatja a magáénak az ország legnagyobbnak számító, gyógyászati és jólléti árucikkek vásárlóinak biztosított törzsvásárlói programját, amelynek több mint 100 millió tagja van. Mostantól pedig a hűségprogram tagjaiként a több mint 9000 Walgreens üzlet bármelyikében vásárlók még kényelmesebben szerezhetik be a szükséges árukat, könnyebben őrizhetik egészségüket, illetve pénzt és időt takaríthatnak meg a Walgreens.com weboldal és a mobilalkalmazás segítségével.

Az új előnyök kiegészítik a Walgreens által már eddig is biztosított előnyöket, azaz például a DoorDash ételházhozszállítási szolgáltatását és a Postmates ételek és egyéb cikkek házhozszállítását biztosító szolgáltatását, valamint a Prescription Savings Club programot, amelynek tagjai akár 80 százalékos kedvezményt is kaphatnak a készpénzbeni kiskereskedelmi árakból.

A myWalgreens programba bárki díjmentesen, gyorsan és könnyen beléphet, és mostantól a következő kedvezményeket élvezheti:
     -    Egyszázalékos vásárlási jutalmat, ún. "Walgreens Cash reward"-ot a Walgreens üzletekben vásárolt összes áru ára alapján
     -    Ötszázalékos vásárlási jutalmat a megvásárolt Walgreens márkatermékek ára alapján
     -    "Only for you" (Kizárólag Önnek), azaz személyre szabott, exkluzív, kedvezményes ajánlatokat

Továbbá a mobilalkalmazás az egészségügyi és wellness szolgáltatások széles körét is kínálja a vásárlók és betegek számára, ideértve a gyógyszertárral a hét minden napján, a nap bármely szakában folytatható kommunikációt ("csevegést"), orvosi ellátások keresését és időpontfoglalást, oltásokra való időpontfoglalást, személyre szabott egészségi és wellness tanácsadást, influenzára vonatkozó, valós idejű riasztásokat és számos egyéb szolgáltatást. Az appnak az előző verziója is rendkívül népszerű volt, és több mint 65 millió alkalommal került letöltésre.

"Amerika közösségi gyógyszertáraként a Walgreens páratlan vásárlási élményt biztosít annak érdekében, hogy segítse vásárlóit és a betegeket egészséggel kapcsolatos ügyeik kezelésében, egészségük és jóllétük megőrzésében ebben az eddig példa nélküli, súlyos válsághelyzetben is" - mondta John Standley, a Walgreens elnöke. Ahogy eddig is, szolgáltatásaink alapját az általunk foglalkoztatott több mint 25 000 közösségi gyógyszerész munkája adja. Gyógyszerészeink és beteggondozó csapataink a receptek beváltásánál jóval többet tesznek: megbízható tanácsokat és személyre szabott támogatást biztosítanak, valamint egyéb szolgáltatások rendkívül széles körét nyújtják."

A myWalgreens alkalmazás bevezetése újabb mérföldkő a vállalat digitális átalakulásához vezető úton. A Walgreens egyre több előnyt és nagy mértékben személyre szabott vásárlási élményt kínál a vásárlóknak azáltal, hogy a legjobb technológiát alkalmazza, és olyan, a vásárlási szokásokat mélyrehatóan ismerő partnerekkel dolgozik, mint például a Microsoft, az Adobe és az Epsilon.

A myWalgreens program tagjai online vagy az alkalmazás segítségével bonyolított vásárlásaik során:

Időt takaríthatnak meg és kényelmesebben intézhetik vásárlásaikat
     -    Több mint 27 000 árucikk közül válogathatnak, ideértve gyógyászati és wellness termékeket, vény nélkül kapható alapvető gyógyszereket, továbbá fényképekkel kapcsolatos termékeket és szolgáltatásokat
     -    Digitális tárcájukhoz hozzáadhatják az általuk használni kívánt fizetési módot, miáltal érintés nélkül, gyorsabban fizethetnek
     -    A kasszánál való fizetéskor azonnal beválthatják Walgreens vásárlási jutalmaikat (Walgreens Cash rewards)
     -    Kérhetnek digitális számlát a gyors, érintés nélküli fizetés és vásárlásaik nyomon követése céljából

Megőrizhetik egészségüket
     -    Kitűzött egészségi céljaik elérésekor bónusz vásárlási jutalmakban részesülnek
     -    Napi gyakorisággal személyre szabott egészségi és wellness ajánlásokat, valamint lakóhelyükre vonatkozó, valós idejű környezeti és egészségi előrejelzéseket kaphatnak

Segíthetik a közösségeket
     -    Walgreens vásárlási jutalmaikat jótékonysági célokra fordíthatják (az adományban részesíthető jótékonysági szervezetek listája időről időre módosításra kerül, és szerepelnek rajta olyan programok is, mint például a gyermekszegénység felszámolásáért küzdő Comic Relief U.S. elnevezésű jótékonysági szervezet által a Red Nose Day kampány keretében elindított Full Plate Projekt) (folyt.)



2020. november 20., péntek 11:28

A Walgreens újragondolta az ország legnagyobb, gyógyászati és wellness termékek vásárlóinak biztosított törzsvásárlói programját, melynek eredményeként myWalgreens programja még több előnyt biztosít a vevők számára (2. rész)
    Deerfield, Illinois állam, USA, 2020. november 20., péntek (Business Wire/OTS) -

    Mától kezdve a Walgreens Balance Rewards programjának jelenlegi tagjai a myWalgreens programban folytathatják törzsvásárlói tagsági viszonyukat - amennyiben regisztrálnak az új programban való részvételre a mywalgreens.com weboldalon. A Balance Rewards jelenlegi tagjai 2021. január 31-ig iratkozhatnak át a myWalgreens programba, és így átvihetik meglévő vásárlási jutalmaikat az új hűségprogramba. Az elkövetkező néhány hónapban a myWalgreens folyamatosan újabb és újabb előnyöket fog bevezetni a vásárlók és betegek támogatása érdekében.

A myWalgreens programra vonatkozó sajtóanyagért (ideértve a logót, képeket és az alkalmazásról készült képernyőfotókat) kérjük, kattintson ide -https://news.walgreens.com/presskits/mywalgreens.htm

Amit a Walgreens-ről tudni kell…

A Walgreens (www.walgreens.com) az egyik vezető kis- és nagykereskedelmi gyógyszertári árucikkeket forgalmazó, globális vállalat, a Walgreens Boots Alliance, Inc. (Nasdaq: WBA) Retail Pharmacy USA divíziójának része. Amerika legkedveltebb gyógyszertári, gyógyászati és szépségápolási cikkekkel foglalkozó cégeként a Walgreens célja az egészség és a jóllét elősegítése Amerika minden közösségében. A szerte az Amerikai Egyesült Államokban, Puerto Ricóban és az Amerikai Virgin-szigeteken több mint 9 000 kiskereskedelmi árusítóhelyet működtető Walgreens büszke arra, hogy a helyi közösségekben üzleteivel mindenhol jelen lévő, egészségi célokat szolgáló vállalatként körülbelül 8 millió vásárlót szolgál ki nap mint nap. A Walgreens gyógyszerészei kulcsfontosságú szerepet játszanak az amerikai egyesült államokbeli egészségügyi ellátó rendszerben azáltal, hogy széles körű gyógyszertári és gyógyászati szolgáltatásokat nyújtanak. A vásárlók és a betegek igényeinek legteljesebb körű kielégítése érdekében a Walgreens a helyi közösségek számára szerte az országban valódi omnichannel vásárlási élményt kínál a fizikai és a digitális szférát összekapcsoló platformjai és a legmodernebb technológia segítségével biztosított, magas minőségű termékei és szolgáltatásai révén.

* Azokhoz az országos szintű, omnichannel szolgáltatást nyújtó élelmiszer- és gyógyszertáritömegcikk-kiskereskedőkhöz viszonyítva, amelyek díjmentes üzleti áruátvételt biztosítanak.

** Azoknak a Walgreens üzleteknek az esetében, amelyek nincsenek 24 órán át nyitva, a rendeléseket legalább egy órával az üzletzárási idő előtt kell leadni ahhoz, hogy aznap teljesítésre kerüljenek. Ellenkező esetben a rendelés a következő munkanapon kerül teljesítésre. A vásárló email értesítést kap arról, hogy a megrendelt áru átvehető, valamint utasításokat ahhoz, hogy hogyan közelítse meg gépjárművel az átvevőhelyet, és hogyan vegye át a megrendelt árut oly módon, hogy ne sértse meg a szociális távolságtartás szabályait. A vállalat nem garantálja, hogy a rendelések a 30 perces idő alatt teljesítésre kerülnek, és az összeállított rendelés összetétele eltérhet az eredeti rendelés összetételétől, illetve a rendelés időszakában nem elérhető árucikkek helyett azokat helyettesítő árucikkeket tartalmazhat. Az életkori korlátozásokkal rendelhető árucikkek kizárólag az üzletekben vehetők át. A vényre kapható, felírt gyógyszerek nem esnek a program hatálya alá, de ezek is megrendelhetők a Walgreens Express®-en keresztül. Az Önhöz legközelebbi Walgreens üzletek címéről és nyitvatartási idejéről való tájékozódás céljából kérjük, látogasson el a Walgreens.com/FindAStore weboldalra.

Tekintse meg az eredeti közleményt a következő internetes címen: businesswire.com: https://www.businesswire.com/news/home/20201119005676/en/

Kapcsolat:
Walgreens PR Contact:
Emily Hartwig-Mekstan
emily.hartwig@walgreens.com

Walgreens Boots Alliance PR Contact:
Morry Smulevitz
morry.smulevitz@walgreens.com

Befektetői kapcsolatok:
+1-847-315-2922

http://news.walgreens.com
@WalgreensNews
facebook.com/Walgreens

Forrás: Walgreens

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendő a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.