OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2020. június 23., kedd 14:30

A Szaúd-arábiai Haddzs és Umra Zarándoklat Minisztériumának nyilatkozata
    Budapest, 2020. június 23., kedd (OTS) - Tekintettel arra, hogy a (COVID-19) koronavírus több mint 180 országban terjedt el a világon, és hogy a COVID-19-hez kapcsolódó halálozások elérték a közel félmilliót, valamint, hogy több mint 7 millió esetet erősítettek meg világszerte,

    és összhangban mindazzal, amit a Szaúd-arábiai Egészségügyi Minisztérium hangsúlyozott a világjárványból fakadó folyamatos kockázatokkal kapcsolatban, és a COVID-19-el globálisan megfertőződött személyek számára elérhető oltások és gyógymód hiányát illetően, továbbá a globális közegészségügy biztonságának megőrzése érdekében, főként a globális egészségügyi szervezetek és intézmények által kiadott jelentések alapján nyilvánosságra hozott esetek számának a legtöbb országban történt növekedésének a fényében, valamint figyelembe véve a betegség és a fertőzések terjedési kockázatát a zsúfolt összejöveteleken, ahol nehéz fenntartani a biztonságos társadalmi távolságot az összegyűlt egyének között,

és kiindulva abból, hogy a Szaúd-Arábia Királyság, amelynek elsődleges prioritása az, hogy mindig lehetővé tegye a muszlim zarándokok számára Haddzs és Umrah Zarándoklatok szertartásainak biztonságos elvégzését, a világjárvány kezdete óta ügyel arra, hogy megtegye a szükséges elővigyázatossági intézkedéseket a zarándokok védelme érdekében, beleértve az Umrah zarándokok beutazásának felfüggesztését, mialatt biztosítja a szent helyeken jelenlévő zarándokok biztonságát, mely döntést jóváhagyott számos iszlám és nemzetközi szervezet, elismerve a Királyság széles körű hozzájárulását a vírus elleni globális küzdelemhez, és az egészségügyi szervezetek azon erőfeszítéseinek támogatását, amelyek e halálos kór terjedésének a megfékezésére irányulnak,

és tekintettel a világjárvány folytatódására és a koronavírus zsúfolt területeken és nagy összejöveteleken való terjedésének kockázatára, valamint az országok közötti átterjedésre, továbbá az átlagos fertőzések növekedésére világszerte, az a döntés született, hogy Haddzs zarándoklat idén, 2020-ban nagyon korlátozott számú, különböző nemzetiségű, régóta Szaúd-arábiában tartózkodó zarándokok részvételével kerül megrendezésre. Ennek a döntésnek az a célja, hogy biztosítsa a Haddzsnak közegészségügyi szempontból biztonságos végrehajtását, az összes megelőző intézkedés és a szükséges társadalmi távoltartási protokollok betartása mellett, hogy megvédje az embereket a járvány okozta kockázatoktól, összhangban az iszlámnak az emberi élet megőrzését célzó tanításaival.

A Két Szent Mecset Védelmezőjének a kormánya, amely abban a megtiszteltetésben részesül, hogy évente több millió Haddzs és Umrah zarándokot szolgálhat ki, megerősíti, hogy ezen döntése abból fakad, hogy legfőbb prioritása a zarándokok biztonságára és épségére való ügyelés, mindaddig, amíg azok haza nem indulnak.

Arra kérjük a Mindenható Istent, hogy óvja meg az összes országot e járványtól, és adjon minden embernek védelmet és biztonságot.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.