OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2020. március 20., péntek 12:52

A Színházi Szolidaritási Alap kuratóriumának közleménye
    Budapest, 2020. március 20., péntek (OTS) - Tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy a Színházi Szolidaritási Alap megkezdte működését. Számlájára, ami március 18-tól aktív, eddig több mint tizenhétmillió forint folyt be.

    Ezúton is szeretnénk megköszönni az eddigi felajánlásokat, melyeket továbbra is várunk az MKB 10300002-13180023-00014900 bankszámlaszámra.

Az alap célja, hogy olyan művészeknek nyújtson támogatást, akiknek nincs állandó szerződésük kőszínházi vagy egyéb intézménnyel.
Reméljük, hogy az alap hozzá tud járulni ahhoz, hogy ebben a rendkívül nehéz és eddig számunkra ismeretlen helyzetben egymással összefogva segítse azon kollégákat, akik különösen nehéz helyzetbe kerülnek.

Folyamatos tájékoztatást adunk a Színházi Szolidaritási Alap Facebook-oldalán.
Elérhetőségünk: szinhaziszolidaritasialap@gmail.com
A kuratórium elnöke, Brüll Krisztina.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.