OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2019. december 23., hétfő 12:44

A Mary Kay Inc. részvétele a Society of Cosmetic Chemists 73. ülésén az utolsó azok között a tevékenységek között, melyeknek köszönhetően a vállalat idén kiemelkedő eredményeket ért el a tudományos eredmények megosztása és terjesztése terén(1. rész)
    Dallas, 2019. december 23., hétfő (Business Wire/OTS) - 2019-ben a Mary Kay Inc. a dermatológiai kutatások iránti évtizedekre visszanyúló elkötelezettsége jegyében számos úttörőnek számító tudományos vizsgálat eredményeit tette közzé, és igyekezett elősegíteni az akadémikusok és a kozmetikai ipar vezető szakértői közt a különféle tudományos szimpóziumok keretében szerte a világon folyó párbeszédet. A Mary Kay e tevékenysége részeként legutóbb a Society of Cosmetic Chemists (Vegyész-kozmetológusok Társasága) New York City-ben megrendezett 73. ülését szponzorálta, és részt vett a bőr mikrobióma szakértői által folytatott, a bőr mikrobiómát támogató készítmények alkalmazási területei és az e téren kínálkozó együttműködési lehetőségek felderítését célzó megbeszéléseken.

    "A legújabb kutatási eredmények arra engednek következtetni, hogy a mikróbáknak fontos szerepe van bőrünk egészsége szempontjából, és a bőrápolási újítások terén vezetőnek számító vállalatként a Mary Kay minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy fényt deríthessen a mikróbák hatásmechanizmusára" - nyilatkozta Dr. Lucy Gildea, a Mary Kay tudományos vezetője. "Kötelezettséget vállaltunk arra, hogy aktív szerepet játszunk a szépségápolási ágazatban és a tudományos közösségekben az olyan globális konferenciákon való részvételünk révén, mint amilyen a Society of Cosmetic Chemists ülése is, ahol megoszthatjuk eddig elért eredményeinket, és számos olyan dolgot tanulhatunk a terület tudományos szakértőitől, amelyek segítenek minket hatékonyabb termékek kifejlesztésében."

A Society of Cosmetic Chemists ülésére a vezető kozmetikai és személyi higiénés márkákat forgalmazó és gyártó vállalatok képviseletében több mint 1300 vendég érkezik minden évben. Az ülés fő célja, hogy a kozmetológiai ágazat legújabb kutatási eredményeit és újításait bemutató előadók és az ülésre meghívott vendégek közt aktív párbeszéd alakuljon ki, a résztvevők információkat cserélhessenek az ágazat vezető szakértőivel és kapcsolatokat létesíthessenek a világ más tájain dolgozó szakemberekkel.

A Mary Kay az ülés oktatási/ismeretterjesztő szekcióját szponzorálta, melynek keretében számos téma került megvitatásra, ideértve a következőket: Quorum Quenching: the New Way to Keep Microbiome Under Control (A lokális denzitásérzékelés gátlása: a mikrobióma szabályzásának új módja), Exploring New Applications in Personal Care: Balancing our Skin Microbiota (A bőrápolás új lehetőségeinek feltárása: a bőr mikrobióta egyensúlyának megteremtése), Global Microbiome Effects (A mikrobióma globális hatásai), valamint Temporal Variation of the Facial Skin Microbiome (Az arcbőr mikrobiómájának időbeli változásai).

A tudományos kutatási eredmények megosztását és terjesztését célzó további 2019. évi rendezvények
A Society of Cosmetic Chemists 73. ülése a legutóbbi volt azok közt a rendezvények közt, amelyeken a Mary Kay képviselői a márkának a bőr egészségének biztosítását célzó kutatások és fejlesztések támogatása iránti hagyományos elkötelezettsége jegyében előadásokat tartottak a tudományos kutatók és akadémikusok közösségei számára. A Mary Kay minden évben több százezer tudományos vizsgálat során teszteli termékeit és alapanyagait annak érdekében, hogy azok megfeleljenek a legmagasabb biztonsági, minőségi és teljesítménynormáknak. A Mary Kay globális portfóliójában több mint 1500 termék-, technológiai és csomagolási szabadalom szerepel. A vállalat nemrégiben jelentette be egy több mint 100 millió USA dollár beruházásával létrehozott, csúcstechnológiát alkalmazó gyártó és kutat/fejlesztő létesítmény megnyitását Texas állam Lewisville városában.

2019-ben a Mary Kay a bőr egészségének biztosítása iránti elkötelezettsége jegyében három fő témára összpontosította tevékenységét: a bőr egészsége és a szennyeződés; a bőr védő (barrier) funkciójának megfelelő működése és az érzékeny bőr; valamint a bőröregedés mechanizmusának megértése és a bőröregedést gátló stratégiák kidolgozása. (folyt.)



2019. december 23., hétfő 12:44

A Mary Kay Inc. részvétele a Society of Cosmetic Chemists 73. ülésén az utolsó azok között a tevékenységek között, melyeknek köszönhetően a vállalat idén kiemelkedő eredményeket ért el a tudományos eredmények megosztása és terjesztése terén(2. rész)
    Dallas, 2019. december 23., hétfő (Business Wire/OTS) -

        Szennyeződés és a bőr egészsége
 - Május: A Mary Kay egy, a latin-amerikai régióban tapasztalható szennyeződéseknek a bőr egészségre gyakorolt hatása témájában tartott exkluzív szimpóziumot szponzorált az Argentinában, Buenos Aires-ben megrendezett, nagy presztízsű RADLA konferencián (Reunión Anual de Dermatólogos Latinoamericanos [Latin-amerikai Dermatológusok Éves Találkozója]). A szimpózium moderátorának szerepét 3 brazil dermatológus szakértő társaságában Dr. Gildea, a Mary Kay tudományos vezetője vállalta. A résztvevők áttekintették a légszennyezésnek a bőr egészségére gyakorolt hatásait, és azt a következtetést vonták le, hogy az antioxidánsok alkalmazása hatékony módja lehetne a környezeti szennyező anyagok bőrre gyakorolt hatásai ellensúlyozásának. A Mary Kay ugyanezen a konferencián számolt be egy antioxidáns-komplexszel végzett vizsgálatáról, amelynek során azt tapasztalták, hogy a készítmény segít a légszennyeződés káros hatásai miatti korai bőröregedés jelei megjelenésének késleltetésében.

 - Június: Az Olaszországban, Milánóban megrendezett 24. Dermatológiai Világkongresszuson (24th World Congress of Dermatology) a Mary Kay egy Kérdések és válaszok elnevezésű találkozót szponzorált, amelyen 2 dermatológus szakértő válaszolt a résztvevők által az európai környezeti stresszorok bőrre gyakorolt hatásaira vonatkozóan feltett kérdésekre. Az alábbi két neves európai bőrgyógyászati szakértő részvételével megrendezett beszélgetés házigazdája Dr. Michelle Hines, a Mary Kay Global Upstream Research & Technology egységének igazgatója volt:
     o    Jean Krutmann, M.D., a Németországban, Düsseldorfban működő Leibniz Research Institute for Environmental Medicine professzora és igazgatója.
     o    Stefanie Williams, M.D., dermatológus, az Egyesült Királyságban, Londonban található EUDELO orvosigazgatója.

- Június: A Németországban, Düsseldorfban tartott 5th Future of Formulations in Cosmetics Summit (A jövő kozmetikai készítményei) elnevezésű, ötödik alkalommal sorra kerülő csúcstalálkozón Dr. Hines beszámolt a Mary Kay egy antioxidáns-komplexet tanulmányozó, folyamatban lévő vizsgálatáról. A vizsgált anyag segít a dízelüzemű gépjárművek kipufogógázaiból a levegőbe kerülő részecskék (diesel exhaust particles [DEP]) bőrsejtekre gyakorolt káros hatásai miatti korai bőröregedés jelei megjelenésének késleltetésében. A cég által kifejlesztett, áttörést jelentő technológiával előállított, szabadalmazás alatt álló anyag, amely az egyik alapvető összetevője a Mary Kay® TimeWise® Miracle Set 3D™ bőrápoló kozmetikumcsaládjába tartozó termékeknek, eredményesen gátolja a szabadgyökök képződését, és háromdimenziós hatásmechanizmusával különlegesen hatékony védelmet biztosít a bőr korai öregedése ellen.

A bőr védő funkciójának megfelelő működése és az érzékeny bőr
 - Március: A Szingapúrban megrendezett 20. Dermatológiai Világkongresszuson (20th World Dermatology Congress) David Gan, a Mary Kay Inc., rangidős vezető kutatója az arcot érintő bőrpírral és annak értékelésével kapcsolatos új meglátásokról számolt be. E meglátások alapján a Mary Kay tudósai kidolgoztak egy bőrápolási technológiát, amely csökkenti a gyulladáskeltő fehérjék és enzimek termelődését a bőrben, és ez alapján kifejlesztettek egy speciális hatóanyagokat tartalmazó kozmetikai készítményt, amely egyedi klinikai módszerek alkalmazásával hatékonyan csökkenti a bőrpírt.

 - Augusztus: A Dermatológiai Bizottság évente megrendezésre kerülő, a Chinese Association of Integrative Medicine által Kína Gansu tartományában, Lanzhou városában szervezett ülésén (Annual Meeting of the Dermatology Committee) a Mary Kay China Medical Affairs egységének rangidős vezetője, Dr. Jenny Jiang, beszámolt a Mary Kay azon kutatásairól, amelyek a bőr védő funkciójának javítását és az arcot érintő bőrpír gyógyítását célzó stratégiák kidolgozására irányultak. E kutatási eredmények jelentős mértékben hozzájárulhatnak a bőr túlzott érzékenysége képviselte problémák megértéséhez.

 - November: A Mary Kay volt az egyik szponzora a The Japanese Society of Investigative Dermatology (JSID) Japánban, Aomoriban tartott 44. éves találkozójának. A találkozó egyik oktatási szekciójának moderátori szerepét Dr. Gildea, a Mary Kay tudományos vezetője töltötte be. A szekció résztvevői áttekintették az ázsiai populáció esetében a bőröregedés lassítása érdekében alkalmazott, káros környezeti hatások kiküszöbölését célzó kezelési stratégiákat, valamint a bőrgyulladással kapcsolatosan a fehérjék által katalizált reakciókat és a bőr védelmi (barrier) funkciójának működését hátráltató problémákat és betegségeket. A találkozó keretében megrendezett panelbeszélgetés résztvevői három neves bőrgyógyász előadását hallgathatták meg:
     o    Dr. Akimichi Morita, MD Ph.D., Nagoya City University Graduate School of Medical Sciences, Department of Geriatric and Environmental Dermatology
     o    Dr. Sang Eun Lee, MD Ph.D., Gangnam Severance Hospital, Department of Dermatology, Yonsei University College of Medicine Cutaneous Biology Research Institute, Szöul, Korea
     o    Dr. Gyohei Egawa, MD Ph.D., Kyoto University Graduate School of Medicine, Department of Dermatology (folyt.)



2019. december 23., hétfő 12:44

A Mary Kay Inc. részvétele a Society of Cosmetic Chemists 73. ülésén az utolsó azok között a tevékenységek között, melyeknek köszönhetően a vállalat idén kiemelkedő eredményeket ért el a tudományos eredmények megosztása és terjesztése terén(3. rész)
    Dallas, 2019. december 23., hétfő (Business Wire/OTS) -

    A bőröregedés mechanizmusának megértése és a bőröregedést gátló stratégiák kidolgozása
 - Március: A Washington. D.C.-ben lezajlott Skin of Color Society szimpóziumon Dr. Shoná Burkes-Henderson, klinikai kutatásokért felelős vezető kutató számolt be a Mary Kay fehérbab-kivonattal kapcsolatos új kutatási eredményeiről, ismertetve a fehérbab-kivonat melanogenezis szabályozása terén megfigyelt hatásait, melyeknek kiaknázásával javítható az egyenetlen bőrtónus és az arcot érintő hiperpigmentáció. Továbbá az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia (American Academy of Dermatology) éves közgyűlésén Dr. Burkes-Henderson beszámolt egy, az arcot érintő erythema (bőrpír) kezelésével kapcsolatos új megközelítésről is

 - Május: Dr. Tiffany Carle, a Mary Kay vezető kutatója részt vett a Dermatológiai Kutatások Társaság (Society for Investigative Dermatology) 77. éves ülésén, amelyre Chicagóban került sor. Dr Tiffany az ülésen beszámolt egy ismerten C-vitamint tartalmazó, 5 gyümölcskivonatból összeállított szérumnak a bőr kinézetére gyakorolt hatásaira vonatkozó legfrissebb kutatások eredményeiről. A vizsgálat során a Mary Kay kutatói mesterséges bőrszövetet kezeltek a szérummal, és génkutatási módszerek segítségével igyekeztek meghatározni a szérum bőrre gyakorolt hatásait.

 - Június: A Mary Kay szponzorálta a University of the Philippines Medical Alumni Society of America (UPMASA)  Dallasban megrendezett 34. éves nagygyűlését (34th Annual Grand Convention). A konferencián az Amerikai Egyesült Államokból és a Fülöp-szigetekről több mint 500 orvos vett részt, akik a dermatológiai kérdésektől kezdve ortopédiai problémákon át a neurológiai újdonságokig számos témát vitattak meg.

 - Szeptember: A Mary Kay az Európai Dermatológiai Kutató Társaság (European Society for Dermatological Research  [ESDR]) Franciaországban, Bordeaux-ban megrendezett 49. éves ülésén beszámolt a bőr megereszkedése okainak és alapvető mechanizmusának feltárását célzó legújabb kutatási eredményeiről. Dr. Michelle Hines megosztotta a résztvevőkkel a cég által a megereszkedett bőr kezelése céljára kidolgozott technológiára vonatkozó adatokat, melyek szerint a technológia alkalmazásának eredményeként javulás következett be a bőr állapotát jellemző klinikai mutatókban.

 - Szeptember: A Mary Kay a Society of Cosmetic Chemists (Vegyész-kozmetológusok Társasága) floridai tagozata által a Napvédő készítmények Floridában, Lake Buena Vistában rendezett 2019. évi szimpóziumán (2019 Sunscreen Symposium) közzétette azokat a kutatási eredményeit, melyek rámutattak, hogy a napvédő készítmények viszkozitása (mely meghatározza az adott készítmény bőrön való alkalmazását) módosítható bizonyos feldolgozási paraméterek megváltoztatása révén.

Amit a Mary Kay-ről tudni kell…
Több mint 55 évvel ezelőtt Mary Kay Ash, egyikeként azoknak a nőknek, akiknek sikerült áttörni a nők vezető pozíciókba kerülését akadályozó, sokszor "láthatatlan" korlátokat, három cél teljesítését tűzte ki az általa létrehozott szépségápolási cég elé: biztosítson ígéretes lehetőségeket a nők számára, gyártson ellenállhatatlan termékeket és tegye jobbá a világot. Ez az álom szolgált alapul annak a ma már több milliárd dolláros bevételt elérő vállalatnak a felépítéséhez, amely mintegy 40 országban több millió független szépségápolási tanácsadó munkatárs közreműködésével értékesíti termékeit. A Mary Kay elkötelezett a szépségápolási termékek tudományos alapjait biztosító kutatások és innovatív bőrápolási, dekorkozmetikai és táplálékkiegészítő termékek és illatszerek előállítása iránt. A Mary Kay elkötelezett a nők és családjuk szerepvállalásának támogatása iránt, és ennek érdekében szerte a világon együttműködik különféle szervezetekkel, főként olyan területekre összpontosítva erőfeszítéseit, mint a rákkutatás, valamint a családon belüli erőszak áldozatainak védelme, a közösségi életterek szépítése és a gyermekek támogatása álmaik elérésében. Mary Kay Ash eredeti elképzelése továbbra is fényesen ragyogó vezércsillag számunkra - és ennek az elképzelésnek a megvalósításához minden egyes eladott rúzs egy lépéssel közelebb juttatja cégünket. További információkért látogasson el honlapunkra a következő internetes címen: MaryKay.com.

  Tekintse meg az eredeti közleményt a következő internetes címen: businesswire.com: https://www.businesswire.com/news/home/20191220005081/en/

Kapcsolat:
Mary Kay Inc. Corporate Communications
marykay.com/newsroom
972.687.5332 or media@mkcorp.com
Forrás: Mary Kay Inc.
    

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendő a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.  

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.