OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)








2019. december 9., hétfő 12:30

Meggyújtották a második adventi gyertyát a Városháza parkban
    Budapest, 2019. december 9., hétfő (OTS) - Hagyományainkhoz híven a gyerekeké volt a főszerep a hétvége első felében a Városháza parkban, majd vasárnap délután a második adventi gyertya meggyújtásával zárultak a programok. Az immár hetedik alkalommal megrendezett Advent Budapesten Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásár programkavalkádja pedig még négy három héten át minden hétvégén, egész napos programokkal várja az idelátogató családokat egészen december 29-ig.

    A hírhez tartozó kép(ek) ingyenesen letölthető(ek) a következő
internetcímen:
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20191209_001.jpg
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20191209_002.jpg
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20191209_003.jpg

A budapestiek kedvelt helyszínén a Városháza Parkban, a Budapest Főváros támogatásával rendezett Advent Budapesten Téli Fesztivál és Karácsonyi Vásár második adventi hétvégéjén is színes programokkal, vásári forgataggal kedveskedtünk az idelátogatóknak.

Szombaton 11 órától Majoros Ági Bábszínháza: Százszorszép Bóbiska című előadását tekinthették meg a legkisebbek, akik a mese után ablakdíszt, nagy papírcsillagot, és gyékény kopogtatót is készíthettek a kézműves foglalkozáson.

Este inkább már az idősebbeknek szóltak Szeder dallami. A Junior Artisjus díjas dalszerző-énekes 2013 óta meghatározó része és egyedi színfoltja a hazai könnyűzenei életnek. Bájos, szókimondó, humoros, hol könnyed, hol mély szövegeihez egyedi, egyszerre karcos és lágy hang párosul.
Másnap, 2019. december 8-án délelőtt a Városházba parkba is megérkezett a Mikulás a legkisebbek nagy örömére. Gryllus Vilmos Nótás Mikulás című műsorával hangolódhattak az ünnepre, miközben a nagyszakállút várták, aki meglepetést is hozott a gyerekeknek. Délután a Kolping Katolikus Általános, Gimnázium és Sportgimnázium tanulói mutattak be néptáncokat a nagyérdeműnek, majd 16 órától egy lélegzetelállító betlehemessel örvendeztettek meg mindenkit.

17 órakor Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes és Bán Teodóra, a Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezetője közösen meggyújtotta advent második gyertyájának lángját. A ceremónián Berkesi Gábor, a budapesti Pozsonyi úti Református Gyülekezet lelkipásztora mondott áldást, míg a Szent Miklós Általános Iskola diákjai énekeltek.

A programok ingyenesek a vásár fűtött hüttéjében és a Városháza parkban!

A karácsonyig tartó adventi programsorozatról és vásárról bővebben a facebook.com/AdventBudapesten oldalon tájékozódhatnak.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.