OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2019. július 10., szerda 12:26

Gyorsabb közigazgatási ügyintézés a felhőből
    Budapest, 2019. július 10., szerda (OTS) - Gyorsabbá és már elektronikusan is elérhetővé vált számos közigazgatási ügy intézése annak köszönhetően, hogy immár 36 szakrendszer számára biztosít felhő alapú szolgáltatást a Kormányzati Adatközpont. A kormányzati és közigazgatási intézmények, ezen keresztül például a kormányablakokban intézhető ügyek számára magas rendelkezésreállású adatközpont, hosztingszolgáltatás és felhőtechnológia vált elérhetővé. A fejlesztés, mely 16,322 milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatásból valósul meg - összhangban a Belügyminisztérium e-közigazgatás megvalósítását célzó tevékenységével - megreformálja az államigazgatási folyamatokat. Segítségével az állampolgárok számára az ügyintézés gazdaságosabbá válik.

    Az uniós finanszírozású projekt eredményeként kiépült Kormányzati Adatközpont (KAK) egy bővíthető, felhő alapú és hoszting szolgáltatásokat is nyújtó, korszerű informatikai géptermi infrastruktúra 1531 m2 alapterületen, amely a legmagasabb biztonsági szintet igénylő rendszerek számára is megfelelő elhelyezést biztosít. A kapacitása közel 8000 terabyte, melynek nagyságát jól érzékelteti, hogy ez 77 millió Révai Nagy Lexikona teljes adattartalmának felel meg.

A KAK hoszting 731 m2 területen önálló, elkülönült környezet, amely képes az ügyfelek által igényelt, jellemzően speciális eszközök, speciális beállítások igényeinek kielégítésére. A hosztingszolgáltatás elsősorban a NAV és az Államkincstár géptermi konszolidációja számára biztosít megbízható, redundáns környezetet.

A beruházásnak köszönhetően kiépült a KAK Felhő, amely korszerű informatikai infrastruktúraszolgáltatásokat nyújt, annak érdekében, hogy a létrejövő e-közigazgatási rendszerek integrálhatósága, hatékonysága növekedjen, az új rendszerek létrehozási ideje csökkenjen, az üzemeltetési költségek csökkenése mellett. Az így kialakított alapinfrastruktúra a sokszor elavult szervereket váltja ki, virtualizációt biztosítva. A KAK Felhő biztosítja többek között a nemzeti adatvagyon körébe tartozó személyigazolvány-, lakcím-, útlevél-nyilvántartások, a kormányhivatalokban használt rendszerek számára is a korszerű hátteret.

A beruházás a "Közigazgatás informatikai infrastruktúrájának konszolidálása a költségek csökkentése érdekében - KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2015-00005 azonosító számú projekt keretében valósul meg. A 16,322 milliárd forint európai uniós támogatás segítségével létrejött projektet a Széchenyi 2020 program keretében valósítja meg a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ Zrt.) és a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) alkotta konzorcium.
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.