OTS Üzleti Sajtószolgálat
2019. január 21. hétfő
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2018. december 19., szerda 09:25

Ismét 17 millió Forinttal (~53.970 EUR ) támogatja az oktatást a Knorr-Bremse
    Kecskemét, 2018. december 19., szerda (OTS) - A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. májusban hirdette meg a 2018-as évi Local Care elnevezésű pályázatát, melynek keretében a vállalat önkéntes dolgozói nyújtották be pályázataikat helyi intézmények fejlesztési projektjeinek támogatására. "Pályázatunkon már második éve kapott kiemelt figyelmet az oktatás, ezen belül is a digitális oktatás támogatása, mert fontosnak tartjuk, hogy a tanulóknak már elég korán legyen lehetősége tapasztalatot szerezni olyan digitális eszközök használatával, mint az interaktív tábla vagy egy 3D nyomtató." - mondta Varga-Papp Szilvia, a vállalat HR vezetője.

    Idén 21 önkéntes Knorr-Bremse munkatárs nyújtott be pályázatot, melyek közül 10 intézmény, elsősorban általános és középiskolák részesültek összesen 17 millió Ft (~53.970 EUR) támogatásban. Van olyan intézmény, amely már harmadik alkalommal nyert a pályázaton. Kecskeméten az Autizmus Centrum Általános Iskolája és Szakiskolája, a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium, a Kecskeméti Katona József Gimnázium, a Neumann János Egyetem Petőfi Sándor Gyakorló Általános Iskola, a Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti iskola, a Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola, a Kecskeméti Belvárosi Zrínyi Ilona Általános Iskola, a Kadafalva Általános Iskola, a Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat; valamint Budapesten a Fáy András Szakközépiskoláért Alapítvány kapott támogatást. Az intézmények a támogatási összeget digitális oktatásra, interaktív táblák, számítógépek beszerzésére, sport- és futópálya felújításra, mászófal kialakítására fordítják és van ahol a Knorr-Bremse mérnökei egy igazi haszonjármű fékrend-szert ábrázoló oktatópadot állítanak össze a szakiskola részére.

A Knorr-Bremse jótékonysági szervezete, a Knorr-Bremse Global Care e.V. a társadalmi felelősségvállalás jegyében több mint 10 éve segíti a rászorulókat világszerte. 2015-ben, a Knorr-Bremse Global Care fennállásának 10. évfordulójára egy egyedülálló kampányt indított világszerte, mely az önkéntesként tevékenykedő dolgozói munkáját segítette a régióban. Azóta a Knorr-Bremse minden évben bátorítja dolgozóit, hogy önkéntes munkát vállaljanak fel közösségi projektekben, amit a vállalat anyagilag is támogat.

A Knorr-Bremse AG vállalati profilja

A Knorr-Bremse kötött pályás járművek és haszonjárművek fékrendszereinek globális piacvezető gyártóvállalata és ezek egyéb biztonság-releváns alrendszereinek vezető beszállítója. A Knorr-Bremse termékei világszerte meghatározó mértékben járulnak hozzá a fokozottabb biztonsághoz és energiahatékonysághoz mind a síneken, mind az utakon. Iparági újítóként a cégcsoport 113 éve játszik meghatározó szerepet a mobilitás és a szállítmányozási technológiák innovációjában, különös tekintettel a hálózatosított rendszermegoldásokra. A Knorr-Bremse az egyik legsikeresebb német ipari konszern és a legfontosabb globális megatrendekből profitál melyek az urbanizáció, at öko-hatékonyság, a digitalizálás és az automatizált vezetés.

Mintegy 29.000 munkatárs több mint 30 ország 100 telephelyén szakértelemmel és motivációval dolgozik azért, hogy a cégcsoport vevői világszerte elégedettek legyenek termékeikkel és szolgáltatásaikkal. A lokalizáció a Knorr-Bremse stratégiájában kiemelt figyelmet kap. A Knorr-Bremse kötött pályás járművek számára fék-, ajtó- és-hajtóművezérlő, valamint üzemanyag-takarékosságot szolgáló rendszereket, HVAC és vezető asszisztens rendszereket, illetve haszonjárművek számára fék, torziós lengéscsillapítók és a hajtáslánc rendszerek területére vonatkozó megoldásokat és vezetés-támogató rendszereket szállít.

2017-ben a Knorr-Bremse két üzletágából világszerte összesen 6,2 euró (IFRS) milliárd árbevételt realizált, melynek a növekvő ciklikusságtól mentes stabilitását egy átfogó és bővülő utópiac és annak szolgáltatásai, csakúgy, mint a magas belépési korlát adják. A vállalat erős, tulajdonosi szemléletű és tapasztalt vezetéssel rendelkezik. A műszaki kiválóság, a megbízhatóság, elhivatottság és a felelősségvállalás a vállalati kultúra alapjait képezik.

Kapcsolattartó:
Bucsai Edina
Marketing Munkatárs
Tel:  +36 (76)511 738
Fax: +36 (76)511 100    
E-Mail: edina.bucsai@knorr-bremse.com

Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft
Georg Knorr u. 8
6000 Kecskemét
www.knorr-bremse.hu
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.