OTS Üzleti Sajtószolgálat
2019. június 18. kedd
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2018. november 19., hétfő 10:15

A Főügyészség nyilatkozata
    Rijád, 2018. november 19., hétfő (OTS) - A Főügyészség a 2018. október 19-ei és 25-ei nyilatkozatai után új nyilatkozatot bocsátott ki Dzsamál Hasogdzsi (Isten nyugosztalja) szaúdi állampolgár meggyilkolása ügyében, amely nyilatkozat a szaúdi-török nyomozócsoport által közölt információkon, valamint 21 letartóztatásban lévő gyanúsítottal és három további, ügyészségre beidézett gyanúsítottal lefolytatott vizsgálatok eredményein alapszik.

    A Főügyészség bejelentette, hogy 11 vádlott ellen eljárást indított, akiknek ügye a bíróság elé fog kerülni, a további gyanúsítottakkal kapcsolatban folytatódik a nyomozás annak érdekében, hogy megállapításra kerüljön a bűntényben való részvételük és az abban betöltött szerepük. A Főügyészség 5 vádlottra, akiket a bűntény elrendelésével és végrehajtásával gyanúsítanak, halálbüntetést kért, a többi vádlottra pedig a megfelelő ítélet kiszabását kérvényezte.

A Főügyészség megjegyzi, hogy hivatalos levelek útján (levélszámok: 784, 2018/10/17; 9995, 2018/10/25 és 11350, 2018/10/31) kérvényezte a testvéri Török Hatóságoktól minden bizonyíték és információ - beleértve bármilyen hangfelvételt - rendelkezésére bocsátását, amely az üggyel kapcsolatban a birtokukban van. Az Főügyészség kérvényezte továbbá a testvéri Török Hatóságoktól azt is, hogy írjanak alá egy kifejezetten erre az ügyre érvényes együttműködési egyezményt, amely - a szaúdi törvény értelmében - lehetővé teszi, hogy a Főügyészség megismerje a nyomozás eredményeit, valamint hogy hozzáférjenek olyan, a török hatóságok birtokában lévő információkhoz és bizonyítékokhoz, amelyek segíthetik a nyomozást.

A Főügyészség jelenleg is várja a választ ezekkel a kérvényekkel kapcsolatban.

Szaúdi Hírügynökség
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.