OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 28. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)






2018. július 10., kedd 13:51

Luxushajó névadója lett Peller Mariann, az amerikai mecénás többmillióval támogatja a Virtuózok alapítványát
    Budapest, 2018. július 10., kedd (OTS) - Ötödik folyami luxushajóját állítja forgalomba a Crystal most szerdán Budapesten.  A világ legelegánsabb folyami luxusflottáját üzemeltető Crystal River Cruises legújabb hajójának keresztelőjén jelen lesznek az amerikai cég vezetői és a hajó keresztanya, a Virtuózok, a világ első klasszikus zenei tehetségkutatójának ötletgazdája és producere, Peller Mariann.

    
     A hírhez tartozó kép(ek) ingyenesen letölthető(ek) a következő
internetcímen:
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20180710_001.jpg
http://ots.mti.hu/Pages/Picture.aspx?fi=OTS_20180710_002.jpg

A Crystal River Cruises, melyet 2017-ben a világ legjobb folyami luxushajózási társaságának választottak, nem csak a keresztelő ügyében kereste meg a Virtuózok kitalálóját.  A producerasszony a Kis Virtuózok Alapítvány alapítója is, és a Crystal többmillió forint adománnyal kívánja támogatni ezt a szervezetet.

A Kis Virtuózok Alapítvány a tehetségkutatóban felfedezett fiatal klasszikus zenészek megsegítésére jött létre.  Az alapítvány a tehetségeket sokféleképpen támogatja: nemcsak hangszerekkel, tanulmányi költségeikkel, fellépési lehetőségekkel, de ha szükséges aukciót szerveznek, hogy egy konkrét ügyért gyűjtsenek, vagy gyógyászati kezelésre küldik, ha arra van szükség. Legutóbbi aukciójukon a Forma 1 nagyjai által e célra dedikált sisakot árvereztek el Bonino Anna-Sofia hegedűművész javára, aki szklerózis multiplexben szenved. Váradi Gyula hegedűművészt pedig komplex egészségjavító programra nevezték be. A Kis Virtuózok Alapítvány ezen felül segíti régiónk zenei örökségének megőrzését és oktatását is.

"Nagy örömünkre szolgál, hogy Peller Mariannt a Crystalban üdvözölhetjük, mivel a klasszikus művészetek iránti elkötelezettsége és ezzel kapcsolatos tevékenysége tökéletes kiegészítője a Crystal River Experience szellemiségének" - jelentette ki a Crystal elnöke, Tom Wolber.

"Megtisztelő ezen a jelentős eseményen reszt venni és bekerülni a Crystal családba. Közös szenvedélyünk Európa kulturális kincseinek felfedezése és ünneplése, és tapasztalataink megosztása a világ többi részével" - hangsúlyozta Peller Mariann. "A Crystal hajóit és hajóútjait azért ünneplik, mert a legmagasabb színvonal nüansznyi finomságait mutatják meg, amely minden kimagasló minőségű műre ugyanúgy jellemző"- vont párhuzamot saját szakterületével a klasszikus zenei producer.

A budapesti névadó ceremóniát, melyen a Virtuózok ifjú tehetségei is fellépnek, élőben közvetítik július 11-én szerdán 18:30-tól a Crystal Cruises Facebookján.

A Crystal River Cruises új hajói az európai folyami hajózás első és egyedülálló all-suite, minden kategóriájában luxus, úszó szállodái.

A Virtuózok következő nagy, egyedülállóan látványos rendezvénye szeptember 7-én a Budapest Arénában lesz, ahol Boros Misi és Bogányi Gergely mellett megjelennek majd a tehetségkutató műsor eddigi 4 évadának legnagyobb tehetségei.

NÉVJEGY:
A Virtuózok televíziós tehetségkutató 2014-ben indult. A fiatal klasszikus zenei tehetségek felfedezésére törekvő programot Peller Mariann producer ötlete nyomán idén negyedik alkalommal rendezték meg. A Duna Televízión látható műsort milliók nézik minden évben, a Virtuózok által felfedezett tehetségek közül sokan a világ legismertebb koncerttermeiben kapnak fellépési lehetőséget. Idén májustól a program nemzetközi terjesztését a James Corden és Leo Pearlmann nevével fémjelzett Fulwell73 végzi, és a Virtuózok nemzetközi részvényesei közé tartozik Plácido Domingo operaénekes is.

Bővebb információ:
sajto@virtuozok.hu
https://www.facebook.com/virtuozok
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.