OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2018. március 22., csütörtök 12:52

Három nap - négy helyszín a víz jegyében - Kőbányán, Csepelen és Budakeszin is várja a látogatókat a 150 éves Fővárosi Vízművek
    Budapest, 2018. március 22., csütörtök (OTS) - 2018-ban rendkívüli nyílt napok keretében tárulnak fel a Fővárosi Vízművek telepeinek kapui a társaság fennállásának 150. évfordulója alkalmából. Iskolai csoportok és egyéni látogatók is bepillantást nyerhetnek az ivóvíz-szolgáltatás és a szennyvíztisztítás meghatározó és a maga nemében egyaránt látványos és érdekes létesítményeibe. A jubileumi évben három napon át, március 22-24. között várják az érdeklődőket. Amellett, hogy az év többi napján a nagyközönség elöl zárt, szigorú biztonsági előírások szerint őrzött, különleges építményekbe juthatnak most be az előzetesen regisztrált érdeklődők, helyszínenként más-más program is kiegészíti és teszi teljessé a kirándulásnak is beillő látogatásokat.

    A legrégebbi: Kőbányai medence
A nyílt napok látogatói körében az egyik legnépszerűbb helyszín a Fővárosi Vízművekkel csaknem egyidős Kőbányai víztároló medence. Az évente mindössze egy-két napra leürített, egyébként a mai napig ivóvizet tároló, 1871 óta működő létesítmény építészeti megoldásai lenyűgözőek és tekintélyparancsolóak. Az Első pesti Vízmű részeként hazai téglából, olasz kőművesek közreműködésével megépített medence láttán sokkal inkább gondolnánk székesegyháznak az építményt, mint vízellátó létesítménynek. Az épületet körülvevő ősfák pedig inkább keltik arborétum, semmint Vízmű-telep benyomását. A három napon át nyitva tartó létesítményt szakmai vezetéssel látogathatják az előzetesen regisztrált csoportok, a programot vízkóstolás, víz-íz teszt, vízfestés és szakmai, valamint biztonságtechnikai és munkagép-bemutatók teszik teljessé.

A legkörnyezetbarátabb: Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep
Március 23-án látogatható a Közép-Európa legjelentősebb és egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházásának eredményeként megépült Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telep, Európa egyik legkorszerűbb és Közép Európa legnagyobb szennyvíztisztító létesítménye. A szökőkút, a virágzó cserjék, a vízi madaraknak is lakhelyet nyújtó tó, az üzemcsarnokok tetejére telepített növényzettel kialakított zöld tető szerves egységet alkot a forradalmi megoldásokat is alkalmazó, környezetbarát és a fizikai, kémiai, biológiai tisztítás elemeit ötvöző, zárt szennyvíztisztítási technológiával, a hatalmas fehér ballonokként már messziről látható biogáz-termelő egységekkel. A Telep területének 75%-a zöldterület, amely a természet élhető részévé teszi. Ennek köszönhetően a halak, vízimadarak, nyulak is természetes lakói a területnek, sőt, a ritkaság számba menő vörös vércsék is fészket raktak a rothasztó tetején.

A legdélibb: Csepeli ivóvízkezelő mű
Ugyancsak március 23-án fogadja a látogatókat a Csepeli ivóvízkezelő mű, melyet 1996 márciusában helyeztek üzembe a XX. század utolsó évei egyik legnagyobb közműberuházásának eredményeként. A létesítmény legfontosabb feladata, hogy fogyasztásra alkalmassá tegye a csepeli és halásztelki kutak vizét. Az üzemben minden egyes technológiai lépcső hangsúlyozottan környezetbarát, a legkorszerűbb, világszínvonalat képviselő, közvetlen irányítószemélyzet nélkül működő megoldás. Lélegzetelállító látványt nyújtanak a lezúduló vízzel telt kaszkádos medencék, melyekben kilevegőztetik a nyersvizet. A szervesanyagok kicsapatását szolgáló ózon, a pelyhesítő reaktor, az aktívszén-szűrők, a homok- és szénszűrők teszik teljessé a tisztítási folyamatot és maradandóvá az itt szerzett élményeket. Itt a Fővárosi Vízművek mozgó kiállításával, az Infomobillal is megismerkedhetnek a látogatók.

A legújabb: Budakeszi szennyvíztisztító telep
Március 24-én tekinthetik meg az érdeklődők a Budakeszi szennyvíztisztító telep. A Fővárosi Vízművek legújabb létesítménye rendkívül szigorú technológiai előírások mellett tisztítja meg a város csatornarendszerén keresztül érkező szennyvizet. A 2015 szeptemberében zárult budakeszi szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási projektnek köszönhetően a településen bővült a csatornahálózat, valamint megépült az új szennyvíztisztító telep. A világviszonylatban is korszerű membrán technológiával működő telep napi 3111 m3 25 085 LE terhelésnek megfelelő szennyezőanyagtartalmú szennyvíz fogadását és tisztítását teszi lehetővé. A nyílt napra az Infomobil mozgó kiállítása is a helyszínre érkezik.

Fővárosi Vízművek
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.