OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2018. március 13., kedd 12:26

Liszt Ferenc-díjat kapott Oláh Vilmos és Pad Zoltán
    Budapest, 2018. március 13., kedd (OTS) - Liszt Ferenc-díjat vehetett át Oláh Vilmos hangversenymester és Pad Zoltán karnagy. A Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek művészei Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterétől kedd délelőtt vehették át a díjakat a Vígadóban.

    Oláh Vilmos hegedűművész szólistaként és hangversenymesterként is a magyar és nemzetközi zenei élet egyik kiemelkedő szereplője. Korábban a Magyar Állami Operaház, a Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar és a MÁV Szimfonikus Zenekarának együtteseit vezette, 2010 óta pedig a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenymestere. Oláh Vilmos jelentős nemzetközi hegedűversenyeken nyert az elmúlt időszakban, például Salzburgan és Luxemburgban is, szólistaként világszerte fellép, továbbá rendszeresen tart mesterkurzusokat. Oláh a magyar zene iránti odaadó elkötelezettsége és művészeti teljesítménye elismeréseként vehette át a miniszteri elismerést.

"Rendkívüli öröm és megtiszteltetés számomra, hogy abban az évben nyerhetem el a legrangosabb zenei kitüntetést, a Liszt Ferenc-díjat, amelyben együttesem, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara 75 éves jubileumát ünnepli" - mondta a művész.

Pad Zoltán a kóruszene számos területén bizonyított szakértelme és elkötelezettsége, továbbá az általa vezetett együttesek magas színvonalú teljesítménye miatt kapott miniszteri elismerést. Személyében a mindenkori kortárs kórusmuzsika elkötelezett tolmácsolóját tisztelhetjük. Tevékenységében a kóruszene szeretete és annak sokrétű előmozdítása vezérli.

"Nagy megtiszteltetés volt átvenni ezt a díjat, amely azoknak is szól, akik nap, mint nap részt vesznek a közös kóruszenélésben" - mondta Pad Zoltán.

MTVA Sajtóosztály
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.