OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 19. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2017. november 21., kedd 13:33

Ki lesz a magyar könnyűzene új origója? - Lezárult A Dal 2018 jelentkezési szakasza
    Budapest, 2017. november 21., kedd (OTS) - A Duna Televízió dalválasztó műsorának mezőnyébe november 20. éjfélig lehetett pályázni. A Dal 2018 kiírására idén több mint 350 pályamű érkezett. Most a szakmai előzsűrin a sor, hogy kiválassza a mezőny 30 legjobb dalát, amelyeknek a januárban kezdődő élő adások során szurkolhatnak a közmédia nézői. Idén is számos műfajból neveztek dalokat, már ismert és még a pályájuk elején álló előadók egyaránt.

    A december elejei sajtótájékoztatón derül majd ki, hogy melyik harminc dal mérettetheti meg magát az ország meghatározó zenei versenyében. A Dal 2018 élő adásait január 20-tól, szombat esténként, hat héten keresztül kísérhetik figyelemmel a Dunán a csatorna nézői. Előtte, január 6-án és 13-án megnézhetik A Dal elmúlt hat évadának legemlékezetesebb pillanatait.

A közmédia idén is keresi Magyarország dalát, azt a művet, amely megmozgatja az egész országot. Az elmúlt hat évad sikere bizonyítja, hogy szükség van egy olyan műsorra, amelyben Magyarország legjobb dala kerül kiválasztásra. A Dalból minden induló másképp profitál, gondoljunk csak Pápai Jocira, akinek zenei karrierje új lendületet vett a műsornak köszönhetően.

Az előadók és a zeneszerzők már számolnak ezzel a műsorral, sokan megvárták a szeptember elsejét új dalaik bemutatásával, hogy nevezhessenek a versenyre. A fentieknek megfelelően a versenyre csak olyan előadó és együttes nevezhetett, akinek korábban már jelent meg zenei albuma vagy országosan játszott rádió- illetve televízió-felvétele, és rendelkezik lemezkiadóval és/vagy hivatásos zenei menedzserrel kötött szerződéssel.

A hetedik alkalommal látható dalválasztó show-ban nemcsak Magyarország legjobb dalát keresi és választja majd ki a zsűri és a közönség, hanem értékes szakmai díjakat is lehet nyerni. "A Dal 2018 Legjobb Dalszövege" és a "A Dal 2018 Felfedezettje" elismerések mellett jövőre is lesz online Akusztik Dalverseny, valamint A Dal 2018 nyertese képviselheti Magyarországot Lisszabonban a 63. Eurovíziós Dalfesztiválon jövő májusában.

MTVA - SAJTÓOSZTÁLY
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.