OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 18. csütörtök
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2017. szeptember 8., péntek 12:26

Rákbeteg kisfiúnak segített Harsányi Levente
    Budapest, 2017. szeptember 8., péntek (OTS) - Csütörtök reggel a Petőfi Rádió Talpra magyar című műsorában Harsányi Levente elmondta, hogy nagyon megérintette egy hallgatói megkeresés. A levélben egy Feri nevű rákbeteg kisfiú édesanyja kért segítséget ahhoz, hogy be tudják rendezni a gyermekük kezelés utáni hazaköltözéséhez szükséges steril szobát. Levente a Duna Televízió Család-barát című műsorában látta, hogy a legnagyobb magyar üzletlánc a héten már segített egy rászoruló családnak és az az ötlete támadt, hogy megkérdezi, segítő kezet tudnának-e nyújtani a kisfiúnak is. A péntek reggeli adásban meg is született a döntés: "Maximálisan támogatjuk az ötletet. A szobába szükséges valamennyi bútort biztosítani tudjuk Feri és családja számára, így megnyílik a lehetőség arra, hogy a kisfiú hazaköltözzön, amint olyan állapotba kerül" - mondta Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója.

        "Nagyon örülök annak, hogy vannak olyanok, akik tudnak segíteni és segítenek is azokon, akiknek szüksége van rá. Remek érzés, hogy a rádión keresztül mi is tehettünk valamit az ügy érdekében" - mondta Harsány Levente.

MTVA Sajtóiroda

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.