OTS Üzleti Sajtószolgálat
2017. december 18. hétfő
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2017. január 11., szerda 17:18

Az MTVA közleménye
    Budapest, 2017. január 11., szerda (OTS) -     Szombaton indul a Duna televízió dalválasztó showjának legújabb évada. A Dal 2017-ben ismét 30 kiemelkedő dal vetélkedik a három élő válogatóműsorban, majd a két elődöntőben és a február 18-i döntőben.

    Január 11-én, szerdán megkezdődtek a próbák az MTVA 1-es stúdiójában, a közmédia székházát pedig megszállták az énekesek, zenészek és zeneipari szakemberek. Elsőként Henderson Dávid léphetett a robotlámpákkal szegélyezett színpadra. "Most még jobban izgulok, mint a próba előtt, mert nagyon tetszik a látvány és alig várom, hogy a stúdió megteljen emberekkel szombaton és igazi, élő stenk legyen. A díszlet és a technika is nagyon ott van, A Dal 2017 egy igazi csúcsprodukció lesz és nagyon örülök, hogy a részese lehetek. Bár a technikai lehetőségek adottak, mi mégis minimalista látványvilággal készülünk, a dalé lesz a főszerep" - mondta le Dávid a próba után. Az idei évadra megújult díszlet, látvány és világítás várja a versenyzőket és a nézőket, és minden produkció más-más képi világgal jelenik meg a színpadon, ebben olyan egyedi technikai megoldások is segítenek, mint a direkt a műsor számára gyártott, forgótükrökkel felszerelt lámpapanel.
A Dal célja, hogy a nézőkkel együtt keresse meg Magyarország dalát, amit 2017-ben az egész ország együtt dúdol majd. Az első élő válogató adás szombat este 19.30-kor kezdődik a Duna televízión.

Új szavazós app segít a választásban
A Duna csatornán január 14-én induló műsorhoz kapcsolódóan egy olyan okostelefonos alkalmazás készült, mellyel a nézők minden, a közmédiában műsorra tűzött szavazós műsorban szavazhatnak a jövőben, a Médiaklikk+ applikáció A Dal 2017 indulásával debütál. Újdonság, hogy A Dal közönsége a már meglévő közösségi oldalakon használt felhasználónevükkel és jelszavukkal is bejelentkezhetnek (Facebook, Google, Twitter), így a Médiaklikk+ akár külön regisztráció nélkül, egyszerűen használható.
A Dal 2017  #ADALAMITDUDOLSZ #ADAL2017 #DUNATV

Az MTVA Médiaklikk Plusz applikációja az alábbi linkeken érhető el:

iOS: https://appsto.re/hu/RoWNgb.i
Android: https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.mtva.mediaklikkplus
Windows Phone: https://www.microsoft.com/hu-hu/store/p/mediaklikk-plusz/9nr0hc8570hb
    
MTVA Sajtóosztály

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.