OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2016. november 10., csütörtök 14:27

Közös vásárnyitóra várjuk a Vörösmarty téren szombaton!
    Budapest, 2016. november 10., csütörtök (OTS) - Az Európa tíz legszebbje között jegyzett Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár családi, kulturális és kézműves programokkal várja 2016. november 12-én, szombaton 11 órától a Vörösmarty téren.

    Ünnepeljük együtt a vásárkezdést!

11 órakor a Belvárosi Főplébánia-templom Énekkara egyházi- és világi kórusénekkel teszi különlegessé a nap megnyitását, majd

Bán Teodóra a BFTK ügyvezetője köszönti a látogatókat,

melyet a Magyar Kézműves Szövetség és a BFTK által szervezett divatbemutató követ, ahol Bényi Ildikó, Dióssy Klári, György-Horváth Zsuzsa, Kozári Réka, Novodomszky Éva, Somogyi Dia és Gaskó Balázs mutatják be a magyar kézművesek legszebb darabjait.

Fellép a Tarsoly, a Mongoose Limit, a Versi Varsa, Hangácsi Márton, az Old Suba, a Stelli-Szombati Duó, Havay Viki és a Horsa Banda, valamint a SoulFool Band.
A családi szórakozásról a kézműves játszóház és a titkos kívánságok kuckója;
a vásári hangulatról karácsonyi ajándékötletek, gasztronómiai különlegességek gondoskodnak.

BUDAPEST AJÁNDÉKA

A karácsonyra várakozás a lelki feltöltődés és az ajándékvásárlás ideje.
Töltsön családjával Budapesten egy élményekkel teli adventi hétvégét és
vásárolja meg ajándékát a Vörösmarty téri vásárban kedvezményesen!
A BELFÖLDI BUDAPEST CARD tulajdonosa
MÁV-kedvezménnyel utazhat a fővárosba. Ingyen használhatja a tömegközlekedést és beléphet 9 múzeumba, valamint 100 kedvezményes kulturális-, élmény-, fürdő-, és szállodai szolgáltatásból állíthatja össze személyre szabott élménycsomagját.

Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár 2016. november 11. - 2017. január 1.

Miben egyedi a Vörösmarty téri vásár?

Abban, hogy szakmai zsűri választja ki azokat a magas minőségű termékeket, amelyeket bemutathatnak és árusíthatnak a rendezvényen, legyen szó kézműves termékekről, ajándéktárgyakról, vagy trendi és kifinomult gasztronómiai különlegességekről, kulturális programokról.

Itt az ajándéknak szánt kézműves termékeket maguk a kézművesek árusítják. Így nemcsak a portéka kerül a vevőhöz, hanem az alkotó személyiségéből is egy darab. Egy készítői mosoly, illetve a vásárfia valódi ismerete - a bizalom és a személyre szabott ajándék jóleső érzése - az a plusz, ami a Vörösmarty téri vásárban az ajándékokhoz jár.

A tér közepére épített 1200 négyzetméteres terasz - a finomság terasza - ad helyet a melegkonyhás vendéglátó pavilonoknak, átláthatóbbá, szellősebbé téve a teret.

160 színvonalas zenei és gyerek program várja a látogatókat!

A vásár ideje alatt a közönséget csaknem 160 nívós program várja. A színpadon népzenei, jazz, crossover, alternatív, blues, soul koncertek váltják egymást hétköznaponként és hétvégén egyaránt.  A gyerekeket szombat-vasárnap bábszínházzal és zenés-táncos előadásokkal szórakoztatják a színpadon, a kézműves játszóházban pedig óvodás és iskolás csoportoknak, illetve a térre kilátogató családoknak kínálnak kikapcsolódási lehetőséget.

Idei újdonság a titkos kívánságok kuckója

Új lesz a vásárban egy karácsonyfát formáló, fából készült installáció, amely titkos kuckóként várja a gyerekeket, akik titkos kívánságaikat is elküldhetik itt az angyaloknak.

Hagyomány

A Nyitott Műhely keretében a helyszínre telepített hagyományos kovácsműhelyben a kovácsmesterség kulisszatitkaiba avatják be a közönséget.

NYISSON VELÜNK! VÁRJUK SZERETETTEL!

Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.