Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)
|
|
|
2016. november 7., hétfő 10:06 |
A Zeneakadémia közleménye (1. rész) |
|
Budapest, 2016. november 7., hétfő (OTS) - Kocsis Zoltán (1952-2016) |
Tudja az ember, persze, tudja, hogy az élet véges, és tudjuk azt is,
hogy minden halál felfoghatatlan. De vannak, akikről azt gondoljuk,
örökké élnek. Akik olyan vitalitással végzik munkájukat, olyan
elementáris kisugárzással léteznek, hogy úgy érezzük, nem foghat
rajtuk a halál. Kocsis Zoltán ilyen ember volt. Rettenetes leírni,
hogy november 6-án elhunyt. Hatvannégy évesen, szinte napra pontosan
annyi idősen, mint legkedvesebb zeneszerzője, Bartók Béla.
Lehetetlen számba venni, hogy mi mindent tett szűkre szabott, de
sokszor hatvannégy évnek tűnő földi idejében. Bár zeneszerzőnek
készült, zongoristaként vált ismertté: a Zeneakadémián Kadosa Pál és
Rados Ferenc tanítványaként végzett, s megdöbbentő zenei érettségről
tanúbizonyságot téve tizennyolc évesen megnyerte a Magyar Rádió
Beethoven-versenyét. Huszonegy évesen Liszt-díjat kapott, huszonöt
évesen Kossuth-díjat (ötvenhárom évesen másodszor is megkapta a
legmagasabb művészeti kitüntetést), s oldalakat lehetne megtölteni
különböző díjainak, elismeréseinek felsorolásával. A világ szinte
valamennyi jelentős zenekarával és karmesterével dolgozott, 1983-ban
Fischer Ivánnal megalapította a Budapesti Fesztiválzenekart,
1997-től haláláig pedig a Nemzeti Filharmonikus Zenekart
főzeneigazgatóként vezette. Hogy milyen jelentős alakja volt a hazai
zenei életnek, arról sokat elárul, hogy meghatározó szerepet
játszott a két legjelentősebb magyar szimfonikus zenekar
történetében.
Ezer szállal kötődött a Zeneakadémiához: itt végzett, itt kezdett
tanítani 1973-ban, s bár a hetvenes évek végétől formálisan már nem
tanított az intézményben, újra és újra visszatért alma materébe. A
Liszt Ferenc téri épület felújítása előtt rendezett
"Búcsúfesztiválon" egyetlen délután-este itt vezényelte el Beethoven
mind a kilenc szimfóniáját (a zeneakadémistákkal kiegészített
Nemzeti Filharmonikusok élén), s a felújítás óta is rendszeresen
visszajárt, mesterkurzusokat adott, többször dirigálta a
Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát. Nem volt könnyű tanár,
rendszeresen jöttek ki óráiról sírva a növendékek, és mégis
rajongtak érte. Mert zenéből volt, minden gesztusa zenét hordozott,
a vele való érintkezés minden formája súlyos és felemelő zenei
hozadékkal járt. Ahogy egy-egy rövidebb-hosszabb frázist a zongorán
megmutatott a növendékeknek, vagy ahogy egy-egy különleges
metaforával megvilágított zenei összefüggéseket - a diákok számára
mindig életre szóló élményt adott. Tanított ő mindig, nem kellett
hozzá tanterem. Tanította a muzsikusait a próbákon, a közönséget a
hangversenyeken, tanította a zenekarához vendégszólistaként
meghívott ifjú zongoristákat. Utolsó zeneakadémiai fellépése is
afféle tanítás volt: a nyári Fesztiválakadémián a Kelemen Kvartett
közreműködésével közel kétórás, káprázatos előadást tartott Bartók
vonósnégyeseiről a Zeneakadémia Nagytermében.
Univerzális zseni volt: a földöntúli tehetség megtestesülése.
Pilinszky János - akivel a harmincegy évnyi korkülönbség ellenére
közeli barátságban állt - Mozarthoz, Dosztojevszkijhez és József
Attilához hasonlította egy beszélgetésben: "Egyszer beszélgettem
valakivel - mondja Pilinszky -, aki szerint, ha leegyszerűsítjük a
dolgot, kétféle tehetség van. Az egyik végtelen nagy adottságokkal
születik, a másik: akinek végtelen nagy szüksége van arra, hogy
tehetséges legyen. […] A tehetség nem kisebb veszély, mint ha
valakinek nincsen tehetsége, de meghalna, ha nem szerezné meg azt.
Én ezt rögtön láttam, hogy - miként József Attilánál - ez a két
dolog valahol egybeesik. Példaként említem, hogy én Kocsis Zoltánnál
érzek egy ilyenfajta szorongást. Ez a virtuóznak a pokoljárása."
Kocsis mindent tudott a zenéről, mégpedig a tudás legtágabb
értelmében: nemcsak elképesztő memóriája segítette, nemcsak a
legutolsó hegedűpultban megszólaló negyedhang elcsúszást meghalló
borotvaéles hallása támogatta, hanem egyedülálló intellektusa is.
Tagja volt a Holmi szerkesztőbizottságának, s rendszeresen publikált
a folyóiratban: írásai a zenei érzékenység, a zenetörténeti
jártasság és a míves fogalmazásmód különleges ötvözetei, a zenei
publicisztika magasiskolái. (folyt.)
|
|
|
|
|
|
|
2016. november 7., hétfő 10:06 |
A Zeneakadémia közleménye (2. rész) |
|
Budapest, 2016. november 7., hétfő (OTS) - |
Univerzalitása zenei ízlésében is megnyilvánult: repertoárját
meghatározta két hangszere - a zongora, illetve a szimfonikus
zenekar -, de nincs az utóbbi négyszáz évnek olyan jelentős
zeneszerzője vagy stílusa, melyben ne mozgott volna otthonosan.
Bartók volt számára a legfontosabb: fiatal korától izgatta az
autentikus Bartók-játék, s szoros munkakapcsolat fűzte az MTA
Zenetudományi Intézete Bartók Archívumához, szerkesztőként működött
közre Bartók saját hangfelvételeinek közreadásában, s művészeti
vezetőként, karmesterként és zongoristaként gondozta a referenciának
számító Bartók Béla Új Sorozat című lemezösszkiadást. Rajongott
Debussyért és Rahmanyinovért, imádta Lisztet (populáris darabjait
éppúgy, mint a kései ezoterikus műveket), Haydn, Mozart, Schubert és
Beethoven mindennapi kenyerének számított, Chopinben képes volt
megláttatni a romantikus érzékenység mögötti klasszikus
szilárdságot, az utóbbi években pedig gyakorlatilag egy személyben
indította útjára a magyarországi Richard Strauss-reneszánszt, amikor
számos Richard Strauss-opera magyarországi bemutatóját vezényelte el
a Művészetek Palotájában. Zenetörténeti perspektívájának tágasságát
mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a konzervatívnak tartott Strauss
műveinek magyarországi bemutatásával egy időben írta meg a Straussal
ellentétes esztétikai pólust jelentő Arnold Schönberg befejezetlen
operájának, a Mózes és Áronnak harmadik felvonását. Mert a 20.
századi modernizmus és a kortárs zene is rendkívül fontos volt
számára. Aktív tagja volt zeneszerzőként és előadóként az 1970-ben
alakult Új Zenei Stúdiónak, s szoros kapcsolatban állt a stúdióhoz
kötődő szinte valamennyi zeneszerzővel, illetve egykori kamarazene
tanárával, Kurtág Györggyel, akinek több művét is ő mutatta be
(tavasszal a Kurtág kilencvenedik születésnapját ünneplő fesztiválon
még részt vett a számára készített Kurtág-kottásfüzet hasonmás
kiadásának bemutatóján a Budapest Music Centerben).
Szigorú ember volt, mert a művészi igazságot kereste, s mert hitt
benne, hogy a művészi igazság létezik. De szigorúsága azonnal
feloldódott, amikor zongorához ült: a billentyűk mellett azzal a
csillogó tekintetű őszinte kíváncsisággal kutatta a nagy zeneművek
titkait, amely csakis a gyerekekre jellemző. Mert legbelül alighanem
mindig is gyerek maradt: az ismeretlen világokat felfedezni és
meghódítani vágyó, végtelenül érzékeny, de gondolataiban igen
határozott Kocsis Zoli, akit nem lehetett nem szeretni.
Meg sem próbáljuk megfogalmazni, mennyire fog hiányozni, hogy
milyen szomorúak lehetnek a Zeneakadémia jövőbeli hallgatói, mert
Kocsis Zoltánt már nem hallhatják élőben; nem próbáljuk leírni az
űrt, amit maga mögött hagy, mert leírhatatlan. És azért sem teszünk
erre kísérletet, mert minden efféle patetikus megnyilatkozást teljes
szívéből gyűlölt. Fantasztikus humora volt. Sokszor elmondta, hogy
ha tehetné, Bachot hallgatná meg orgonálni, és Chopint zongorázni
("azt úgyis tudom, Liszt hogyan zongorázott"). Biztosak vagyunk
benne, hogy most már együtt zenél a nagy elődökkel az égi
koncertteremben, s hogy ne haragudjon ránk, amiért talán
érzelmesebbek voltunk, mint ami illett volna hozzá, búcsúzásként
kedvenc Tandori Dezső-versét idézzük, amely honlapján hosszú ideig
szerepelt mottóként:
Most, mikor ugyanúgy, mint mindig, legfőbb ideje, hogy.
-------------------------------------------------------------------
Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók
a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül
felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett
anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget,
rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti
szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI
által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a
felelős. © Copyright MTI nonprofit Zrt.
Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a
(06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus
levelező címen kaphat.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|