OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 16. kedd
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2016. február 5., péntek 13:20

A József Attila Színház sajtóközleménye
    Budapest, 2016. február 5., péntek (OTS) - A József Attila Színház sajnálattal tudatja, hogy Rékasi Károly nyári motorbalesetből származó sérülései nem gyógyultak megfelelő ütemben, ezért újabb operációra van szüksége.

    A nem várt fejlemények miatt a február 6-ra, szombatra tervezett Feketeszárú cseresznye című előadást a színház nem tudja megtartani, a jegyeket visszaváltja.

A József Attila Színház legfontosabb szempontnak minden körülmények között színészei, alkotói és dolgozói egészségét és biztonságát tekinti, ezért Rékasi Károly színpadra lépésével, teljes gyógyulása érdekében előreláthatólag évad végéig nem számol. Az ebből következő műsorváltozásokért a közönség megértését és türelmét kérjük.

A színház vezetősége, minden tagja és dolgozója egy emberként áll Rékasi Károly mögött, felépüléséhez minden támogatást megad és bízik benne, hogy a kollégák, barátok és a közönség legnagyobb örömére hamarosan visszatérhet a színpadra.

A Színház folyamatosan tájékoztatja a sajtót a fejleményekről.

Budapest, 2015. február 5.

     Nemcsák Károly
     igazgató
    

-------------------------------------------------------------------

       Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
       Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
       Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.