OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. április 20. szombat
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2015. május 22., péntek 09:37

Nyereséges lett 2014-ben a Magyar Posta Csoport (1. rész)
    Budapest, 2015. május 22., péntek (OTS) - "Sikeres üzleti évet zárt 2014-ben a Magyar Posta Csoport a 2,8 milliárd forintos konszolidált adózott eredménnyel, egyúttal teljesült a 2014-2018 közötti időszakra vonatkozó stratégiai terv időarányos része mind az összesített pénzügyi tervek, mind pedig az egyes üzletágak vonatkozásában is. A hagyományos üzletágakon belül a levél- és csekkforgalom - hasonlóan a nyugat-európai trendhez - továbbra is csökkenő tendenciát mutat, míg a csomagforgalom dinamikusan növekszik, a nem hagyományos termékkörökön belül a pénzügyi, a befektetési és a biztosítási termékek iránti kereslet egyre nagyobb. A Magyar Posta a versenyképesség és az innováció fokozása érdekében a tavalyi év során több, jelentős beruházást hajtott végre, amelyekre összesen több mint 15 milliárd forintot költött." - emelte ki Szarka Zsolt vezérigazgató a Társaság 2014-es teljesítményének értékelése kapcsán.

    2,8 milliárd forintos konszolidált adózott eredménnyel zárta a 2014-es évet a Magyar Posta Csoport, egyúttal teljesült a 2014-2018 közötti időszakra vonatkozó stratégiai terv időarányos része mind az összesített pénzügyi tervek, mind pedig az egyes üzletágak vonatkozásában is.  A Társaság árbevételének fele a levélforgalomból, nagyságrendileg 30 százaléka a pénzügyi, pénzforgalmi, biztosításközvetítői tevékenységből, a fennmaradó 20 százalék pedig a logisztikából, a kereskedelmi tevékenységből, a hírlap üzletágból és a nemzetközi küldeményforgalomból származik. A Társaság a tavalyi év során több, jelentős beruházást hajtott végre, amelyekre összesen több mint 15 milliárd forintot költött.

A kiéleződő versenyre, a 2013-ban teljessé váló postai liberalizációra adott válaszként a Magyar Posta menedzsmentje új, három pilléren alapuló stratégiát dolgozott ki (2014-2018), melynek a hagyományos üzletágak stabil működése és diverzifikált bevételi struktúra mellett az innováció a központi eleme. Ennek jegyében minden eddigi rekordot megdöntve tavaly 13,5 millió csomagot szállított a Posta, ami 15 százalékos növekedést jelent a 2013-as volumenhez képest. Ezen belül a belföldi futár-, expressz és csomagszolgáltatások (CEP) piacán több mint 30 százalékos piaci részesedéssel a Társaság megerősítette piacvezető pozícióját. Az e-kereskedelem bővülésével a Társaság stratégiai célja, hogy a csomagküldési piac legjelentősebb szereplője maradjon: ennek szellemében a Társaság 2013-hoz képest kiemelten, közel 60 százalékkal növelte az online kereskedelemből származó csomagok darabszámát. A piaci pozíciói erősítése érdekében a Társaság elsőként állított üzembe csomagautomatákat. Az innováció jegyében újított a Magyar Posta a csekk fronton is 2014-ben: bevezette az iCsekk mobil alkalmazást, kötelezővé tette a postai QR kód feltüntetését, elkezdte POS terminálpark cseréjét, bevezette a csekkbefizető automatákat is.

Levél

2014-ben csaknem 700 millió levelet, továbbá több mint 1 milliárd címezetlen reklámkiadványt kézbesített a Posta, ezzel a levél esetében nagyságrendileg 3 százalékos volt a csökkenés, a címezetlen kiadványok esetében viszont jelentős, 25 százalékos volt a növekedés.

Tavaly év végén a Posta Országos Logisztikai Központjában új levélfeldolgozó gépsor állt üzembe, melynek segítségével a Posta újra strukturálja kézbesítési rendszerét, ezzel hatékonyabbá, precízebbé, pontosabbá válik a levelek kézbesítése, továbbá az új gépsor alkalmas arra, hogy a jövőben számos új, elektronikus szolgáltatást is bevezessen a Társaság. A nettó 5.1 milliárd forint értékű beruházást a posta önerőből valósította meg.

Csomag

Minden eddigi rekordot megdöntve tavaly 13,5 millió csomagot szállított a Posta, ami 15 százalékos növekedést jelent a 2013-as volumenhez képest. A belföldi futár-, expressz és csomagszolgáltatások (CEP) piacán több mint 30 százalékos piaci részesedéssel a Társaság megerősítette piacvezető pozícióját.

Az e-kereskedelem bővülésével a Magyar Posta stratégiai célja, hogy a csomagküldési piac legjelentősebb szereplője maradjon. 2014-ben az online áruházakkal való szerződésállományát tekintve kiugróan javította pozícióját, csaknem 20 százalékkal bővült a szerződött partnerek köre, ezzel jelenleg a második legnagyobb szerződésállománnyal rendelkező szolgáltató. A Magyar Posta 2013-hoz képest 2014-ben csaknem 60 százalékkal növelte az online kereskedelemből származó csomagok darabszámát.

2014-ben a Posta a hazai futárcégek közül elsőként állított üzembe csomagautomatákat, melyeken keresztül feladhatóak és átvehetőek a csomagok, a POS terminál segítségével pedig az utánvételes küldemények is kifizethetőek.

A Posta logisztikai ágazatának fejlesztése érdekében folytatta a tavalyi évben megkezdett flottamegújítását. A 2013-ban beszerzett 300 új gépjármű mellett 2014-ben további csaknem 200 új gépjármű beszerzése történt meg.

A Magyar Posta az EMS szolgáltatás (nemzetközi expressz szolgáltatás) magas színvonalú ellátásáért, 2014-es teljesítménye után ismét elnyerte az UPU (Egyetemes Posta Egyesület) Arany fokozatú elismerését. A Magyar Posta nemzetközi EMS szolgáltatási minősége hosszú évek óta az élvonalhoz tartozik, 2013 után ismét Arany fokozatot kapott.(folyt.)



2015. május 22., péntek 09:37

Nyereséges lett 2014-ben a Magyar Posta Csoport (2. rész)
    Budapest, 2015. május 22., péntek (OTS) -

    Csekk

2014-ben kis mértékben csökkent a csekkbefizetések száma, csaknem 220 millió csekket fizettek be az ügyfelek, nagyságrendileg 2.200 milliárd forint értékben. A Magyar Posta célja, hogy klasszikus termékeit - így a csekket is - a kor követelményeinek és az ügyféligényeknek megfelelően megújítsa. Éppen ezért átfogó programot készített:
    - 2014 őszén bevezette az iCsekk mobil alkalmazással történő csekkbefizetést,
    - a készpénzkímélő fizetési megoldásra törekedve 2015. január 1-jétől a teljesen megszemélyesített, gépi kitöltésű, minden információval, adattal ellátott csekkek esetében kötelezővé tette a postai QR kód feltüntetését,
    - elkezdte a postai hálózatban jelenleg üzemelő POS terminálpark cseréjét,
    - 2015 nyár elején megteremti annak feltételeit, hogy a postákon történő csekkbefizetés során a kártyával történő fizetés ne készpénzfelvételnek, hanem kártyás vásárlásnak minősüljön,
    - A megújítási program leglátványosabb eredménye, hogy 2015 elején bevezette a csekkbefizető automatákat, egyelőre húsz helyszínen. Az automatákon keresztül bankkártyával fizethetőek be a csekkek, amely kártyás vásárlási tranzakciónak minősül. Eddig több mint 100 ezer csekket fizettek be az automatákon keresztül az ügyfelek, melynek értéke meghaladja az 1,1 milliárd forintot.

Banki szolgáltatások

2013 végén a közvetített pénzügyi termékek forgalmazásának területén - a régi megállapodások megszűnését követően - új, kölcsönös előnyökön alapuló stratégiai megállapodást kötött a Magyar Posta az FHB Bankkal. Annak érdekében, hogy hosszú távú, kiszámítható megoldást találjon a Magyar Posta Zrt. a pénzügyi közvetítői tevékenység végzésére, elkerülve a kényszerű termékváltásokat és az ebből eredő ügyfél és állományvesztést, 2014-ben kisebbségi részesedést szerzett az FHB Kereskedelmi Bank Zrt-ben. A tulajdonszerzésnek köszönhetően a Magyar Posta és az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. között mélyebb együttműködés jött létre. A Magyar Posta például részt vesz a közös termékfejlesztésben, amely gyorsabb és intenzívebb bevételnövekedést eredményezhet mindkét fél számára.

Befektetési szolgáltatások

A Magyar Posta Befektetési Szolgáltató Zrt. által kínált biztonságos befektetési szolgáltatások lehetőséget kínálnak arra, hogy az ügyfelek korszerű értékpapírszámlákon kezeljék megtakarításaikat a postán. A hagyományos értékpapírok mellett dematerializált állampapírok értékesítését, illetve egyéb befektetési termékek forgalmazását is végzi (Magyar Posta Ingatlan Alap és a Magyar Posta Pénzpiaci Alap). A Magyar Posta Befektetési Zrt. által kezelt állomány csaknem 80%-át az állampapírok, a fennmaradó 20% nagy részét a mérsékelt kockázatú ingatlanalap és alacsony kockázatú pénzpiaci alap teszi ki.

Biztosítás

A Társaság a Posta Biztosító termékeinek forgalmazásában is sikeres volt, az ebből fakadó bevételek 8,5 százalékos növekedést mutattak. A Posta Biztosító a díjbevétel alapján 8,5%-os piaci részesedéssel a 6. legnagyobb szereplője volt 2014-ben a biztosítási piacnak.

Posta Hűségkártya

2014-ben a Magyar Posta bevezette az Posta Hűségkártyát, amelynek használatával az ügyfelek egyes postai szolgáltatások igénybevétele után pontokat gyűjthetnek és válthatnak be. A Posta Hűségkártya bevezetése egyértelmű siker, hiszen pár hónap alatt csaknem 200 ezer ügyfél regisztrált.

Közműszolgáltatói ügyintézés

A Magyar Posta Csoport a számlázáshoz kapcsolódó szolgáltatási területen piacvezető pozícióval bír. A számlaelőállítás, valamint a hagyományos és elektronikus számlabefizetési tevékenység mellett, mérőóra leolvasási és ügyfélszolgálati tevékenységet is végez. Az Első Nemzeti Közműszolgáltató megalakulásával a Magyar Posta is bekapcsolódott a nemzeti közműszolgáltató tevékenységébe. 2015-től a postákon is elérhetőek az ENKSZ ügyfélszolgálati pontok, a tevékenység a Posta számára a kapacitások optimálisabb kihasználását, értékteremtő tevékenységet jelent.

Európai Uniós projektek

2014-ben két Európai Uniós projektet is megvalósított a Magyar Posta. A HIBRID Kézbesítési és Konverziós Rendszer projekt az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg, nettó 3,25 Mrd forint vissza nem térítendő támogatási összegből, míg az Agora projekt nettó 500 millió forint támogatási összegből valósult meg.

Magyar Posta Csoport

A Magyar Posta érdekeltségei közül a Magyar Posta Befektetési Zrt. - tekintettel arra, hogy egy induló vállalkozásról van szó - a terveknél kedvezőbb veszteséggel zárta a tavalyi évet. A Magyar Posta 2014-ben alapított leányvállalata, a Magyar Posta Vagyonkezelő Zrt., valamint az ebbe a társaságba apportált leányvállalatok mindegyike - köztük a JNT Security Kft. és a Postaautó Duna Zrt. is - nyereséget termelt. A Díjbeszedő Holding 2013-as akvirálásának köszönhetően a Magyar Posta Csoport szolgáltatási portfóliója markánsan bővült. A Díjbeszedő Csoport 2014-ben a terveket messze meghaladó nyereséget termelt, amely az anyavállalat konszolidált eredményét is jelentősen - pozitív irányban - befolyásolta.

Magyar Posta Zrt.
    

-------------------------------------------------------------------

      Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
      Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI nonprofit Zrt.
      Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.