OTS Üzleti Sajtószolgálat
2024. március 29. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2014. október 16., csütörtök 08:51

A Flexjet az első és egyetlen repülőgép-bérlési szolgáltatást nyújtó, repülőgép-résztulajdonlási programmal rendelkező vállalat, amelynek kínálatában szerepel az újonnan bemutatott Gulfstream G500 - A Flexjet 50 darab Gulfstream repülőgépet rendel
    Dallas, 2014. október 16., csütörtök (Business Wire/OTS) - A Flexjet LLC ma bejelentette, hogy a Gulfstreammel létrejött megállapodása alapján legalább 50 repülőgépet rendel partnerétől, köztük az új Gulfstream G500TM-at, amelynek Észak-Amerikában a Flexjet a legelső vevője, és az egyetlen, résztulajdonlási program alapján magánrepülési szolgáltatást nyújtó cég, amelynél elérhető lesz ez a modell. A megállapodás, amelynek megkötését a Gulfstream Georgia államban, Savannah városában található központjában tartott ünnepélyes rendezvényen jelentették be, kiterjed olyan nagy gépekre is, mint a G450TM és a G650TM.

    - A G450 16 utas befogadására alkalmas, és nyolc utassal a hatótávolsága 4350 tengeri mérföld/8056 kilométer.
    - A G500 teljesen új kialakítása optimális sebességet, tágas, kényelmes kabint és kiemelkedő hatékonyságot biztosít. A G500, amelynek első útját 2015-re tervezik, várhatóan 5000 tengeri mérföldet/9260 kilométert lesz képes repülni, és 12 utasnak kínál majd kellemes utazást.
    - A G650, amelyben 12 utas számára van hely, minden más üzleti jetnél messzebbre képes repülni, és gyorsabban is éri el a célállomást. 7000 tengeri mérföldes/12964 kilométeres hatótávolsága lehetővé teszi, hogy megállás nélkül jusson el az Egyesült Államokból Európába vagy Ázsiába.

A repülőgépek leszállításáról kötött szerződésen felül a Flexjet és a Gulfstream közt létrejött egy Terméktámogatási szolgáltatások nyújtására vonatkozó megállapodás is, amelynek értelmében a Gulfstream tartja majd karban a Flexjet Gulfstream flottáját a következő 10 év során. E légijárművek globális hatótávolságuknak köszönhetően számos célállomásra képesek eljuttatni utasaikat, és a Flexjet ügyfeleinek biztonságát és kényelmét a legmagasabb minőségű karbantartási és szervizszolgáltatásokkal biztosítja a Gulfstream nemzetközi szervizállomás-hálózata.

"A Flexjet megtiszteltetésnek érzi, hogy a repülőgép-résztulajdonlási piacról eddig hiányzó légijárművek kerülnek a flottájába, és egyetlen, kizárólagos jogú szolgáltatóként kínálhatja résztulajdonlási programja keretében utasainak az új Gulfstream repülőgépeket, köztük a G450-et, a G650-et, valamint a nagy izgalommal várt G500-at. A Gulfstreammel kötött 10 éves megállapodásunk segíteni fog minket abban, hogy kielégíthessük repülőgép-résztulajdonosaink hosszabb hatótávolságú és nagyobb kabinnal rendelkező gépek iránti igényeit, és egyúttal jelentősen kiterjeszthessük a Flexjet nemzetközi szolgáltatásait" - mondta el Kenn Ricci, a Flexjet elnöke. "Örömmel tölt el minket a Gulfstreammel való kapcsolatunk létrejötte, amely mérföldkőnek számít mindkét cég és a repülőgép-résztulajdonlási ágazat történetében egyaránt."


Amit a Flexjetről tudni kell

A Flexjet LLC, melynek központja a Texas állambeli Dallas városában található, 1995-ben lépett be a repülőgép-résztulajdonlási piacra. A Flexjet ma már a résztulajdonlási program mellett leasing szolgáltatásokat is kínál. A Flexjet repülőgép-résztulajdonlási programja az első a világon, amely megfelel az Air Charter Safety Foundation iparági audit szabványa előírásainak, és a Flexjet az első és egyetlen vállalat, amely tizennegyedszer nyerte el az FAA (az Egyesült Államok Szövetségi Légügyi Hatósága) gyémánt fokozatú kiválósági díját (Diamond Award for Excellence). A Flexjet résztulajdonban lévő repülőgépflottájában számos exkluzív légijármű szerepel, amelyek mintegy hat éves átlagéletkoruk alapján a repülőgép-résztulajdonlási ágazatban a legfiatalabbnak számítanak. A kínálatban olyan gépek szerepelnek, mint a Learjet 45LXi, a Phenom 300, a Learjet 75LXi, a Learjet 85, a Challenger 300 / 350, a Challenger 604 / 605 és a Global Express üzleti jetjei. A Flexjet a Directional Aviation vállalatcsalád tagja. További részletekért a cég innovatív programjairól és rugalmas ajánlatairól kérjük, látogasson el a következő internetes címre: www.flexjet.com.

Fényképek/Multimédia galéria a következő internetes címen áll rendelkezésre: http://www.businesswire.com/multimedia/home/20141014006348/en/

Kapcsolat:
The Hubbell Group, Inc.
Nicholas Parmelee, 781-878-8882 (office)
216-406-5602 (cell)
nparmelee@hubbellgroup.com


Forrás: Flexjet, LLC

E közlemény hivatalos, mérvadó változata az eredeti forrásnyelven közzétett szöveg. A fordítás csak az olvasó kényelmét szolgálja, és összevetendő a forrásnyelven írt szöveggel, amely az egyetlen jogi érvénnyel bíró változat.
    

-------------------------------------------------------------------

      Az OTS internetes oldalán található hírek, közlemények, fotók a forrásmegjelöléssel (OTS) szabadon és korlátozás nélkül felhasználhatók. Továbbközlés esetén a közzétevő köteles az átvett anyagot tartalmának torzítása nélkül, félreérthetőséget, rosszindulatú következtetéseket kizáró, az eredeti szövegkörnyezetnek megfelelő módon feldolgozni és megjelentetni.
      Az OTS hírek nem képezik az MTI hírkiadás részét, az MTI által szó szerint továbbított tartalomért minden esetben a beadó a felelős.
© Copyright MTI Zrt.
      Az OTS szolgáltatással kapcsolatban további információt a (06-1) 441-9050 telefonszámon vagy a ots@mti.hu elektronikus levelező címen kaphat.

Vissza

Küldje tovább ismerősének

Nyomtatóbarát változat


RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.