OTS Üzleti Sajtószolgálat
Képek
2024. április 19. péntek
Ismertető
Az Üzleti Sajtószolgálat (Original Text Service - OTS) üzleti vállakozások, cégek, intézmények közleményeit, tájékoztatóit, meghívóit, állásfoglalásait közli. Szolgáltatásunk segítségével több mint 2000 újságírót és kommunikációs szakembert érhet el könnyen, gyorsan és költséghatékonyan – az Ön által megfogalmazott sajtóközleményt változtatás nélkül juttatjuk el az MTI-előfizetők szerkesztőségi rendszerébe vagy igény szerint akár a külföldi sajtóhoz is. (Az OTS anyagai nem képezik az MTI-kiadás részét, a szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.)


2019. február 1., péntek 12:15
Ünnepeljünk együtt: 11 éves a Család-barát

A Duna Televízió népszerű délelőtti magazinműsora, a Család-barát idén február 4-én ünnepli 11. születésnapját. Ebből az alkalomból rendhagyó módon nem csak a megszokott stúdiós helyszínekről jelentkeznek a műsorvezetők, Novodomszky Éva, Somogyi Dia, Csalami Csaba és Kolozsi Kilián, hanem elkalauzolják az érdeklődőket a kulisszák mögé is. Akik velük tartanak, megismerkedhetnek a műsorkészítés fázisaival, a színfalak mögötti világgal, és megtudhatják, hogy mennyi apró részlet harmóniájából alakul ki az a kép, amit a televízióban látnak. (Fotó: Zih Zsolt)



Teljes méret »

Vissza

RSS  ▪  Impresszum  ▪  Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. © Minden jog fenntartva.